Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Belitzky János: Az 567/568. évi avar honfoglalók hely- és személy és egyéb név hagyományainak kérdése

Belitzky János Az 567—568. évi avar honfoglalók hely-, személy- és egyéb — név hagyományának kérdése Bevezetés 1. Hogyan jutottak a Kárpát-medencébe az avarok? Szádeczky-Kardos Samu 1983-ban a „Szeged története" I. kötetének 164. oldalán többek közt ezeket írta: ,,A valószínűleg altáji nyelvet beszélő . . .avarok közül húszezer lovas harcos családjával és holmijával a közép-ázsiai birodalmat alapító türkök fennhatósága alól nyugatra futott. . .. Biztos, hogy a zsuan-zsuánok nomód birodalmát megdöntötték az ellene lázadó türkök (552 körül), s azután oroszlánrészük volt a hephthalita állam megsemmisítésében is. Az akkoriban a türk fennhatóság elől menekülve vándorútra kelt avárság bámulatos gyorsasággal, alig egy évtized alatt jutott el az Al-Dunáig[(562), majd 567/568 folyamán a gepida királyság megdöntése és a langobárdok Itáliába vonulása után az egész Kárpát-medence Avarországgá lett". . Gyors haladásuknak a magyarázatát az azon idők legkorszerűbb fegyverzetében találjuk meg, amit 1974-ben Bóna István, 1985-ben pedig, ugyancsak a részészeti leletek alapján, Garam Éva írt le. — Eszerint az avar hadsereg magvát az egész törzset és részben a lovaikat is beborító, láncrafűzött darabokból összeállított ún. ,,perzsa-típusú" páncélzatúak alkották. Ehhez hasonlót a nők is viseltek, ami kitűnik a tanulmányát közlő mű 267. oldalán GaramÉva ,,Avar női lószerszám veretei" c. rajzából. Tanulmánya 263. oldalán pedig a „Kora avar lószerszámok" c. rajza közli az avarok legfélelmetesebb és Európában addig ismeretlen „találmányát" : a lapostalpú vaskengyelt és a különleges érzékenységet biztosító zabla. A lapostalpú kengyel tette lehetővé, hogy az avar harcos az elől-hátul magasított kápájú nyergében az előre vagy hátrabukástól biztosítva fölálljon és minden irányban pontosan célozva röppentse ki nyílvesszőit. A fából készült nyereg váza — (képét a takarók és a málha elhelyezésével kapcsolatban az alább közlendő Szótárom többször is közli) — nem nehezedett a ló gerincére és így nem feszélyezte az állat mozgását. Lovaik pedig, miként Bóna, István írja,, „nélkülözésekhez szokott steppei fajta, a hó alatt is talált élelmet, egésznapi ügetés után képes volt olyan folyókon átúszni, amelyeken az európai lovasság nem tudott átkelni". Hihető, hogy a szovjet történészek véleménye szerint a kb. 30 000 sátoralját kitevő 20 000 harcos és családtagjai nem harc, hanem megegyezés révén jutottak át a különböző néptöredékek előttük szabaddá tett területein. Ezt nyilván megelőzte a szervezettségük és a hazai sírleleteikből jól ismert haditechnikájuk híre: „az acélossá edzett, roppant erős pengéjű páncéltörő lándzsa, az európai karnál hosszabb pengéjű, egyélű, egyenes, „kelet-ázsiai-típusú" lovassági kard és a csontmerevítős reflex-íj" és a bőr, de néha fémborítású sisak (Bóna István leírása). Az viszont sajnálatos módon kétségtelen, hogy a legtüzetesebb régészeti feltárások sem tudtak választ adni arra a kérdésre: milyen nyelven vagy nyelveken beszéltek az avarok? 19