Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Zólyomi József: Szendehely társadalma a XIX. sz. közepétől a II. világháborúig

A két világháború között újabb 136 fővel gyarapodott a nem földművelésből élők száma. A legtöbben ebben az időben is (33%) a kőműves szakmát választották. Néhányan, eddig ismeretlen új szakmában helyezkedtek eL Még mindig magas a szabók, a csizmadiák, a kovácsok, és az asztalosok száma. A közölt névsorokban ugyan kevés azoknak a szendehelyi férfiaknak a száma (10 fő), akik nem német leányt vettek feleségül, de az anyakönyvek adataiból kitűnik, hogy az 1930-as évektől egyre többen hoztak feleséget Vácról, Budapestről, a szomszédos településekről (főleg Nőtincsről), nem kevés azoknak a nőknek a száma sem, akik Nógrádra, Diósjenőre, Vácra, Budapestre, Verőcére mentek férjhez. A szőlőt elpusztító filoxéra után (1885) kialakult napszámos réteg a két világháború között is megtalálható Szendehelyen. A 83 fő napszámosból 65 férfi és 18 nő volt. Az előző korszakhoz hasonlóan, többnyire az idősebbek vállaltak napszámos munkát. A statisztikák, anyakönyvek nem tesznek említést az 1885 után kialakult szolgálók rétegéről, amelyekről az adatközlők visszaemlékezéseiből tudunk. A szegény családokból a leányok, Vácra, Budapestre mentek szolgálónak, hogy a stafírungra valót megkeressék. Dolgozatunkban — terjedelmi okok miatt — csak szűkszavúan szólhattunk Szendehely társadalmának változásáról a XIX. század közepétől a II. világháborúig. Ugy gondoljuk, hogy ennek ütemét, gazdasági okait, valamelyest sikerült érzékeltetnünk. A további kutatás egyik legfontosabb feladata lesz, hogy aprólékosan feltárja, e társadalmi mozgások hatását a falu anyagi és szellemi kultúrájára. Konkrétan arra gondolunk, hogy a községben dolgozó iparosok milyen mértékben járultak hozzá a hagyományok ápolásához, esetleg annak megváltozásához. A falu határán kívül eső munkahely tágabb ismeretet, a megszokottól eltérő szemléletet alakíthatott ki, amely az itt élő lakosság Ízlésének, szépérzékének átalakítását eredményezhette. A kőművesek, ácsok (lakóház, pajta), fafaragók (szőlőprés, hidas), kőfaragók (kapuoszlopok, nyomókövek, sírjelek) asztalosok (festett „sváb bútorok"), stb. munkái napjainkban is láthatók, összegyűjthetők. A további kutatás feladata annak tisztázása, hogy a díszítés, a szerkezet, a forma, a szín milyen mértékben e mesterek „találmánya", vagy a korábbi lakóhelyükről hozott hagyományok emléke. A szűkre szabott terjedelem miatt — mint fentebb ígértük — a társadalom változását 1945—1980 között csak összefoglalóan tudjuk közölni. A II. világháború után a gyorsan népesedő faluból (1941-ben 1114 fő, 1980-ban 1411 fő) 251 családfő járt rendszeresen Vácra, Budapestre dolgozni. Az 1950-es évek végétől ezek felesége is rendszeres bejáró dolgozó lett, mivel a faluban munkalehetőség nem volt. A hagyományos kőműves szakmát a férfiak csupán 51-en választották. Sokan segédmunkások, autószerelők, lakatosok lettek. A nők többsége segéd- és betanított munkásként dolgozott. A lakosság keveredése — a betelepítések révén is —, elköltözése a faluból egyre nagyobb arányokat öltött. Jegyzet 1. Zólyomi József 1983. Nógrád megyei szlovákok. In.: A Nógrád megyei Múzeumok Evkönyve. 2. Pest megyei Levéltár, Váci Osztály (továbbiakban PmLVO.) XXXIII. II-a/4. 11. csomó. 190