Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Zólyomi József: Szendehely társadalma a XIX. sz. közepétől a II. világháborúig

generációk, csak az addig meglevő zsellérföldeken és a szőlő-, dohánytermelésre felfogott irtványokon osztozkodhattak. A családok tagjainak többsége végleg kiszorult a helyi munkalehetőségekből, arra kényszerültek, hogy kenyerüket a falu határán kívül keressék meg. Nógrád megye legtöbb településén, ebben az időben, felerősödött az elszegényedési folyamat. Levezetése a német falvakétól eltérő módon történt. Kezdetként a telkek felosztását választották. Az egykori jobbágytelek annyi darabra osztódott, ahány gyermek volt a családban. A múlt század kilencvenes éveire a birtokaprózódás elérte csúcspontját, a továbbiakban már nem volt mit felosztani a házasodó gyermekek között. A megye nyugati részének falvaiból (Érsekvadkert, Dejtár, Patak, Nagyoroszi, stb.) az elszegényedett családok munkaképes férfitagjai az iparban helyezkedtek el. Budapesten, az ország különböző építkezésein vállaltak ács (Ersekvadkert), kőműves (Dejtár, Nagyoroszi) és segédmunkát. A megye keleti falvainak szegény lakossága a salgótarjáni szénbányákban, a sorra nyíló üzemekben talált munkalehetőséget. A megye középső részén lakó családok napszámos munkából éltek, vagy uradalmi cselédnek szegődtek. Szendehelyen — mint említettük — az örökösödési szokások következtében a birtokaprózódásra nem került sor, amely legalább egy emberöltőn át megélhetést biztosított volna a szülői házból kikerülő gyerekeknek. A faluhoz közel eső Udvarhely pusztán a majorsági gazdálkodásra csak az 1840-es évek után tért át a püspöki uradalom. A puszta inkább az állattartás központja lett, földműves munkára kevés cseledet alkalmaztak. A német családfő,.vagy tagjai cselédnek, pásztornak a későbbiekben sem szegődtek, legfeljebb néhányan erdőcsősz állást vállaltak a püspöki uradalomban. A telki, és az irtványföldekről kiszorult zsellér családfők számára nem volt más lehetőség, mesterséget tanuljanak, hogy családjuk megélhetését biztosítani tudják. Mint fentebb említettük az 1840-es évek elejétől egyre többen tanult mesterségükből éltek. Dolgozatunk egyik célja, hogy a mesterséget tanult családfőket — időhatárokhoz kötve — névszerint bemutassuk. Időigényes munkával összeállított névsorban, azok nevét soroljuk fel, akik főleg tanult mesterségükből és nem földművelésből éltek. Névsorunkban — amelyet a szendehelyi plébánia és a Nógrád megyei Levéltárban őrzött anyakönyvek (születés, házasság, halotti) alapján állítottunk össze — helyet kapott az erdőcsősz, útkaparó, kocsmáros, stb. A tanítók, papok névsorát nem közöljük. A névsor összeállításával azok munkáját szeretnénk megkönnyíteni, akik a későbbiekben családtörténettel, a helyi mesterek történetével, azok tárgyi emlékeivel, stb. kívánnak foglalkozni. A követett időhatáraink részben a magyar történelmi időhatárokhoz, részben a helyi eseményekhez igazodnak. Az első korszak 1840—1850 közötti éveket öleli fel, amikor a földművelésből egyre többen kiválnak, hogy az iparból, a különböző .tanult mesterségekből éljenek meg. A második korszak nagyobb időhatárt foglal magába, 1860-től a szőlőt elpusztító filoxéra megjelenéséig, 1886-ig terjed. A harmadik időhatár 1886-től 1914-ig, az első világháború kitöréséig, a negyedik 1916—1944-ig foglalja össze Szendehely nem földművelésből élők névsorát. A névsornál a feleség nevét is közöljük. A név után feltüntetett évszám, a név és a foglalkozás első előfordulását rögzíti. 1.1840—1850. Ennél a korszaknál a foglalkozásokat nem csoportosítottuk, mert számuk még nem jelentős. 1. Dvorszki József — Müller Katalin, ács, 1848. 178