Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Petrikné Vámos Ida: Balassagyarmat mezőváros tanácsa és tisztikara a reformkorban

ható meg. Más források áttanulmányozását, illetőleg hasonló jogállású mezővárosokkal történő összevetését, elemzését követően lehet majd csak Balassagyarmat reformkori viszonyaira egyértelműbb, világosabb magyarázatot adni. Jegyzetek 1. Wenzel Gusztáv : Magyarország városi és városjogai a múltban és jelenben — MTA Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1877. (4. p.) A közigazgatási rendszer rendi privilégiális hierarchiája ellenére, ha a továbbiakban községi rendszerről beszélünk, ez a helyi törvényhatóságokat jelenti, melyeknek legfontosabb kritériuma az önkormányzat volt. 2. Hetónyi János: Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejtésére és csinosbulására — MTA történettudományi pályamunkái I. kötet. Buda, 1841. (17. p.) Hetényi külön „nemzeti" filozófia igényével lépett fel. A világban az ellentétek mozgása helyett a harmónia szerepót, a társadalomban a kiegyenlítés szükségességét hangsúlyozta. 3. A 17. századig a Balassák voltak a földesurak, a század első feleben Balassa András két fia Zsigmond és Imre osztozott fele-fele arányban a városon. Balassa Imre hűtlenség miatt (Thököly párthíve volt) birtokait elvesztette, amit az 1686. évi királyi adománylevél szerint a gróf Zichy család — seniorátusi hitbizományba szabályozva — kapott meg. A Zichy család azonban csak később, 1730 táján vette birtokába Dévény várát és a hozzá tartozó uradalmat, melyhez Gyarmat fele is tartozott. Ezért 1690-ben — amikor a város benépesítése megkezdődött — ezt a részt még Koháry István országbíró bírta felesége Balassa Judit révén. 4. Jakusits Kata zálogjogon bírta ebben az időben a város másik felét, kinek birtokrésze majd Balassa Gáborra szállt. 5. Midkét telepítő levél lényegében azonos tartalmú. A telepesek három évig minden adófizetéstől mentesültek, a földesuraktól kocsmát, mészárszéket, öt szabad vásárt és malmot kaptak, melynek jövedelme a településé volt. Minden úrbéres munkától fel voltak mentve, a dézsmás gabonából, a borból és a puszta területek termékeiből pedig nyolcadrész lett az uradalomé. — Nagy Iván: Balassa-Gyarmat Pest, 1868. (231. p.) 6. Consensus = itt : hozzájárulás, beleegyezés 7. Török után — Az 1715. évi országos összeírás adatai a mai Nógrád megye községeiről. In: Adatok ós források a Nógrád Megyei Levéltárból 3. Salgótarján, 1973. (12. p.) 8. Schematizmus venerabilis cleri archi-dioecesis Strigoniensis ad annum 1817. (62. p.); 1828. (57. p.); 1836. (69. p.); 1840. (69. p.); 1843. (61. p.); 1847. (61. p.). A 18. században a városba betelepülő görögök, főleg a kereskedők nagy része, csak rövid ideig maradt a mezőváros lakója, a vagyonosabb réteg már a 18. század végén elsősorban a nagyobb lehetőségeket biztosító Pest városába költözött. 9. A második legnépesebb város a megyében Losonc volt, melynek lélekszáma 1847ben 4311 fő volt. — Schematizmus venerabilis cleri dioecesis Rosnaviensis pro anno Jesu Christi 1847. (67. p.) 10. Bárándy a magyarországi városokat szabad királyi városokra ós polgárvárosokra osztotta fel. Az utóbbiba tartozó városokat az alábbiak szerint csoportosította: püspöki városok; Jászság Nagy- ós Kiskunság városai; Hajdúvárosok; a Szepesi 16 város; királyi katonai ós kamarai városok; szabad polgárvárosok (amelyek örökváltság fizetéssel szerezték meg a jogi függetlenségüket); földesúri jobbágyas polgárvárosok; és a „Szabad Katonai Közönségek". A földesúri jobbágyas polgárvárosok közé sorolt 82 város között szerepel Balassagyarmat is, melyeknek összlólekszáma 462 344 fő volt (ennek átlagos népességszáma: 5615 fő). — A magyarországi városok népességének átnózete vallásra 's nyelvre tekintvén 's legújabb egyház- 's polgár megyei összeírások szerint. Szerkesztő: Bárándy János Bécs, 1842. 11. Nógrád Megyei Levéltár (NML) Balassagyarmat mezőváros tanácsának jegyzőkönyve (Bgy. mv. jzkv.) V—1/6. 172/1844. sz. 12. NML. Bgy. mv. jzkv. V—1/6. 686/1844. sz. 13. Belitzky János: A török kiűzésétől a polgári forradalomig In: Balassagyarmat története. Balassagyarmat, 1977. (106. p.) 141