Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

Az egy szél anyagból varrt kötényt a szügyi viseletcsoportban szakácska néven ismerik. A harmincas évekig a kisebb ünnepeken, vasárnap, de hétköznap is csak egy szél anyagból készült kötényt viseltek. A harmincas évek közepétől a kótszeles kötény is divattá vált, amely a szoknyának az egész elejét befedte. Jelentősen nem tudott tért hódítani az utóbbi kötényforma, inkább az idősebbek hordták még az 1960-as években is. A kétszeles köténnyel egyidőben alakult ki a melleskötény („melleska"), amely még napjainkban is az öltözet tartozéka. Ez utóbbit is csak idősebbek hordták hétköznap. A kötényt klottból, kékfestőből, kartonból varrták. A harmincas évekig csak a klott és a kékfestő anyagú kötényeket ismerték. Mindkettőt felvehették vasárnap is, de fekete klott kötényt hétköznap nem hordtak. Készítésekor a kötényt körbe szegték: saját anyagát keskeny csíkban a szélén befelé hajtották és le varrták. A felső szeges a kötény gallérját is képezte. A szoknyáknál említett széles gallér a kötényeknél nem volt ismert. A kék és fekete színű (a kéket a fiatalok hordták) kötőjét a kötény két külső szélétől kb. tíz centiméterrel beljebb varrták. Hátul a deréknál áttekerték és elöl jobb oldalon maslira kötötték. A kötényt felvételkor a szoknya gallérjának alsó széléhez illesztették, majd a csípőn megkötötték. A kötény legismertebb díszítési módja a forhamentli volt. A fiatalabbak 3—4, az idősebbek 2 soros forhamentlivel díszítették kötényüket. A harmincas évekig a kötény alsó szélére, a forhamentli díszítés alá piros, kék, zöld színű pamutfonálból egy soros cakkos vagy hullámos vonalat hímeztek varrógéppel. Vasárnap zöld, hétköznap piros, a gyász alkalmával kék színnel hímzett kötényt viseltek. A századforduló táján terjedt el ez a hímzéstechnika, amikor a községekben megjelent az első varrógép. A varrógéppel rendelkező néhány családhoz hordták hímeztetni kötényeiket. Többen a balassagyarmati varróasszonyokat is felkeresték, hogy a kötényeiket kihímeztessék. A szegényebb parasztasszonyok, uradalmi cselédek tűbe fűzött pamutfonallal utánozták a varrógéppel készült hímzést. Gépi hímzésű kötényt csak 35 éves korig illett felvenni, utána már csak két soros forhamentlivel díszített kötényt köthettek maguk elé. A háziszőttes vászonból készült kötények ennél a viseletcsoportnál nem voltak ismertek. Az egész felsőszoknyát beborító kötényt a szoknyához hasonlóan tárolták. A szakácskát nagy hajtásokba összehajtották, majd felére hajtva a kötőjével hoszszanti irányban áttekerték. A ráncos-, vagy egybekötény hossza az alatta lévő szoknyáéval megegyezett. A keskeny szakácska néhány centivel rövidebb volt, mint a szoknya. A ráncos kötényből 8—10, a szakácskából 15—20 darabot is tartott egy-egy menyecske. Vállkendő Ebben a viseletcsoportban anyaguk és színük alapján nyolc vállkendőtípust tartanak számon. — Fehér fodros vállkendő (bieli fodra vi rucnik). Amikor a leánygyermeket keresztelni vitték, a keresztanyja fehér fodros vállkendővel takarta le a pólyát. A keresztelés után a vállkendő t keresztanyja a leánynak ajándékozta. A leány ezt a vállkendőt 12 éves korában vette fel először, amikor konfirmálni ment. Utána csak nagyobb ünnepeken tartozott öltözetéhez. Lakodalmán vehette fel utoljára. (8. kép) 42