Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

a keresztanyja fehér fodros, rojtokkal díszített vállkendővel takarta le. A teljesen kiterített vállkendő elejére 20—22 különböző színű és anyagú fejkendőt tűztek rá gombostűvel. A fejkendőket úgy tűzték egymás alá, hogy azoknak csak az egyik szélén lévő koszorúja (a kendő szélén körbefutó hímzés) látszódjon ki. Az így összefűzött kendőket kétoldalt és középen egy-egy széles szalaggal összefogták (7. kép). A kislány a leggyakrabban fejkendőt kapott édesanyjától. Ha vásárba ment, vagy nagyobb mennyiségű árut vitt piacra eladni, egy fejkendőt feltétlenül vitt leányának. Ha férjhez ment, a legtöbb nőrokonától fejkendőt kapott ajándékba. Lakodalom idejére a legtöbb leány stafírungjában 50—60 fejkendő is volt. A kendők anyaguk szerint hat nagyobb csoportba sorolhatók : selyem, kékfestő, kasmír, bársony, szövet, posztó. Az azonos anyagú kendők változatos színűek voltak. A kasmír kendők legkedveltebb színei: rózsaszín, zöld, sárga, fehér, bordó, paprikaszín, lila, világoskék, céklaszín. A kékfestő anyagú kendőből is négyfélét különböztettek meg: lángszínű, fehér babos, habos és zöldvirágú. A selyem, kasmír kendőket csak a lányok és fiatalabb asszonyok hordták. A fiatal menyecskék kontykendője is ebből az anyagból lehetett. Az idősebb- asszonyok kékfestő, szövet, posztó kendőt kötöttek a fejükre. A bársony kendő csak a 40-es években terjedt el vidékünkön. Fejkendő nélkül az asszony még az udvarra sem léphetett ki. Minél távolabb ment otthonától, annál szebb kendőt kötött fejére. Természetes, hogy az alkalmak is meghatározták, milyen kendőben indult el otthonról. A határba mindig azt a kendőt vitte magával, amelyet saját házánál is viselt. Más kendőt kötött, ha szomszédba, üzletbe, templomba, városba, lakodalomba, temetésre stb. ment. A felső fejkendőt mindig elöl, az áll alatt kötötték meg. Kivételt képezett ez alól a nagy nyári melegben végzett mezőgazdasági munka, ilyenkor a fej két oldalán lelógó kendőrészt a fejtetőn kötötték össze. A kendőket anyaguk szerint tárolták a szekrényben, ládában vagy sublótbam Az azonos anyagú kendőket egymás fölé tették élre rakva. A szegényebbek papírt helyeztek a kendők közé, hogy az egymásra rakott kendők minél magasabbnak, illetve többnek látszódjanak. A kendőket készen vásárolták kereskedőknél, azokra otthon — ebben a viseletcsoportban — sem hímzést, sem rojtot nem tettek. ALSÓRUHÁK Oplecko (ingváll) Az ingvállon az alábbi részeket különböztették meg : ujja, kézelő, szatying, pálha, dereka, gallér. A századforduló táján az ing vállak dereka tiszta- vagy fólpamutos vászonból, az ujja fél-, illetve tisztapamutból készültek. Az ingváll könyékig érő ujját buggyosra készítették. Az ujj végére széles kézelőt tettek, amelyet azsúrozással, lapos hímzéssel díszítettek. Az idősebbeknek fehérrel, feketével, a fiatalabbaknak piros, kék fonallal hímezték ki a kézelőt, amelyet a könyök fölött szatyinggal kötöttek meg. A kézelő fölött, a buggyos rész alját sűrűn beráncolták, ugyancsak sűrűn beráncolták a nyakát is. Ezt az inget a fiatalabbak csak hétköznap, az idősebbek ünnepen is hordták. Ehhez az inghez tarka vállkendő, zöld, tarka mintás festő szoknya illett. A buggyos ujjú inget, a pendellyel együtt, hálóruhaként is használták. A lányok és menyecskék ha lakodalomba, táncmulatságba, vasárnap délutáni sétára, rokonlátogatóba mentek, fél- vagy tisztapamutos derekú, gyolcs ujjú inget 37