Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

ártatlanságát, szüzességét jelezte. A koszorút összeállító asszony, ugyancsak kereskedőnél vásárolt, kis csomókba összekötözött ezüstszálakat, színes üveggömböket erősített rá (4. kép). A koszorút a legtöbb asszony idős koráig megőrizte, erre a célra készített üveges kis szekrénybe téve, vagy kartondobozba csomagolva. Korábban — a bolti koszorút megelőzően — milyen lehetett a menyasszonyi koszorú, arra nincsenek adataink. KOHLIK Az esküvő utáni napon kohlikot tettek a menyecske fejére. A koszorúba font hajra először fehér gyolcs főkötőt (cepiec) vett fel, amelyet pertlivel a fejtetőn megerősítettek. Erre került a kohlik. A kohlik tulajdonképpen annak a tíz centiméter széles, kb. egy méter hosszú rózsás szalagnak a neve, amely a fejet körülveszi, a fejtetőn pedig egy kis kehely, vagy tölcsér van belőle képezve. A kohlik elejét és hátulját a balassagyarmati kereskedőnél méterben vásárolható, apró üveggyöngyökkel, flitterrel díszítették (5. kép). A kohlik elkészítéséhez minden faluban egy-egy asszony értett. A hozzávaló anyagot a leány édesanyja vásárolta meg. A gazdagabb családoknál előfordult, hogy a vőlegény édesanyja vette meg a hozzávaló szalagokat és gyöngyöket. Minden menyecskének egy kohlikot varrattak. A gazdagabbak ritkán kettőt készíttettek : egy cifrát és egy világoskék színűt A világoskéket csak vasárnapi misére vette fel, lakodalomba, rokonlátogatóba mindig cifra kohlikban ment. A fiatal menyecske a lakodalom után csak négy vasárnap mehetett kohlikban a templomba. Utána már csak villuskát, kendőt vehetett a fejére. Villusha A kohlik homlok feletti, gyöngyökkel díszített részét nevezték villuskának. A koszorúba tekert hajra a főkötő (cepiec) került. A homlok felső szélére egy keskeny gyolcs szalagot kötöttek, melynek külső szélét slingeléssel, fehér tömött varrással díszítették. A homlokkötőnek csak a díszített része látszódhatott ki a főkötő alól. Erre tették a gyöngyökkel díszített, tenyérnyi szélességű villuskát. A villuska mögötti fejrészre kötötték a kontykendőt. ügyelni kellett arra, hogy a halánték fölött kilátszódó haj erősen a fejhez simuljon, azért a hajnak ezt a részét Romádéval bekenték (6. kép). A villuskát 30—35 éves koráig hordhatta. Tavasztól őszig kontykendővel kiegészített villuskában járhatott a menyecske otthon és a faluban. Ha templomba ment, a vÜluskára áll alatt megkötött fejkendőt kellett felvennie. Ekkor a kontykendő és a fejkendő anyagának, színének egyeznie kellett. Városba ugyancsak fejkendővel letakart villuskában mehetett, de ekkor a kontykendő és fejkendő eltérő anyagú és színű lehetett. A fiatal asszonynak 3—4 villuskát készíttettek, a helyben lakó varróasszonnyal. Harminc év fölött azonban már csak kék-fehér színű gyöngyökkel díszített villuskát hordhatott. Amikor a harmincöt évet betöltötte, a koszorúba font hajra továbbra is fehér gyolcs főkötőt tett, de az utcára már csak elöl kötött kendőben léphetett ki. Fejkendő A női viseletben a legtöbb, a legváltozatosabb ruhadarabok egyike a kendő volt: A kislány élete első fejkendőjét keresztanyjától kapta. Amikor keresztelni vitték, a keresztanyjától kapott kendővel takarták le. Terényben a keresztelőre vitt csecsemőt 33