Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: A Mikszáth-család

Amikor megcsináltatta azt a tűt, egy szombaton megjelent vele Leányfalun. Elegáns volt mint mindig, nagyon elegáns. De volt valami feltűnő rajta, mindig is szeretett egy kicsit másképp öltözni, mint mások. Fehér nadrágban járt, sötétkék kabátja mint a hajóskapitányoké, arany gombokkal, fején pedig egy fehér vászonsapka, sildéit. Nagyon divatos, mutatós fiú volt, jó alakú, szépen járt. Anna-bál napja volt éppen, föl is kért táncolni. Már két lépést tudott tenni, tudta melyik a balés a jobb lába. Sose tanult meg igazán jól táncolni, bár minden este táncoltunk oda* haza, mint afféle fiatal pár, fölvettük az estélyi ruhát, megvacsoráztunk, táncoltunk. Ez volt a bolondériánk, de csináltuk. Eztán csaknem minden szombaton kijött Leányfalura, bemutatkozott a szüleimnek, beszélgettek a Papával, Mamával. Sőt kivett egy szobát is valahol a közelben, és szombat—vasárnap mindig ott volt. Vasárnaponként teniszeztünk, mert azt nagyon jól tudott, meg lovagolni, és úszni is. Egyszer átúszta a Dunát is. Aztán egyszer azt mondja a Mama. Hát nézd kislányom, én eddig nem akartam beleavatkozni, de ez a fiú nincs 28 éves sem, nagyon fiatal, hát miből él ez a gyerek ? Biztosan Mikszáth Kálmánból — gondoltam, de még eddig nem kérdeztem. Ezután kifaggattam a Bercit, aki bevallotta, hogy jogot tanul, de az első vizsgáján megbukott. Na akkor ne álljon elő lánykéréssel, mert abból baj lesz: Jogász nem nősül, tanulni kell, csak aztán gyere — ezt vallotta a Papa. Négy évig vártam a Bercire, mert nem akart tanulni, bukdácsolt, csak nem ment a vizsga. Egyszer bejelentette apámnak, hogy Béla bátyám letettem a vizsgát. Rém boldogok voltunk, indultunk is azonnal megrendelni az eljegyzési kártyákat. Én Bercivel elöl, a Papa, Mama hátul. A Körúton laktunk, a Ferenc körút és a Mester utca sarkán. Mentünk szép sorban, egyszer csak szembejön velünk egy alacsony kis ember, úgy emlékszem szakállas volt, fején cilinder, hogy magasabbnak lássék. Jézus! — mondja a Berci, ez a Kmetty! Ez vizsgáztatott, máma buktatott el! Azt hittem akkor, ott a Körúton elájulok. És bizony az is hamarosan kiderült, hogy a Papa jó ismerőse . . . Engem elvittek eztán Kolozsvárra a nagynénémhez és a nagybátyámhoz, aki huszártiszt volt, oda bizony nem jöhetett a Berci. Leveleztünk sűrűn, végre egyszer jött egy levél, amelyben az állt, hogy sikerült, levizsgáztam, jöhetek haza! Otthon aztán megvolt a jó vacsora, nem is tudom már mi, de még a Berci is meg volt elégedve, pedig ebben is egy kicsit hóbortos volt. Például ha kiment a Mikszáth mama Horpácsra, akkor a Pannoniába fizetett be a fiúknak, általában a Bercinek minden napra bifszteket és puncs-, vagy dobostortát kellett befizetni. Volt úgy, hogy 30 napig ezt evett. Máskor meg megevett 20 tojásból rántottát a vendéglőben, megivott rá két üveg pezsgőt és átúszta a Dunát. Hóbortos ez — mondták a családban, hát ilyennel nem lehet házasságra lépni, belefúl neked a Dunába a rántottá jávai. Kértem őt, Berci ne egyél több rántottát! Nevetett, hát mit egyek, halat, azt nem szeretem. Szóval nem jól táplálkozott, csak úgy ahogy ő akart. Az édesanyja meg ráhagyta, náluk a családban úgy volt, ahogy a fiúk akarták. A négyéves jegyesség alatt bizony sokszor összevesztünk, kibékültünk. Egyszer jött az egyik közös barátunk, az Operaház intézőjének vagy igazgatójának a fia azzal, hogy Anni ne játsszon Bercivel, mert ez a fiú vett egy revolvert. Nézze itt van, elvettem tőle, azt üzeni öngyilkos lesz, ha visszaküldi a gyűrűt. Már pedig én visszaküldöm, erőszakoskodtam, mert hallottam valamit, már nem tudom, hogy mit, lehet, hogy csak kitaláltam. Szóval ilyen „komoly" volt ez a szerelem. Amikor eljött a Berci nekiestem, hogy maga meg ilyen gyáva, meg akar halni, 413