Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Salgótarjáni Öblösüvegygyár I. 1892–1928

nem lenne más dolga mint az, hogy a gyártást ellenőrizze. Ehhez kellett a cégnek szakembert szereznie, bármilyen áron, ha azt akarta, hogy az ügyek rendes kerékvágásba kerüljenek. A zlatnói bérlet megszűnésével a mostani üzletév egy nyolchónapos, csonka év lett. Okvetlenül szükséges volt tehát, hogy Salgótarján termelését emeljék, mert ez a gyár lett egész vállalatuknak a sarkköve. (Egyetlen egy kád üzembentartása mellett a jövő évben is csak veszteséggel fog dolgozni, igaz a veszteség jóval kisebb lesz, de nem szűnik meg. Ha két kádat vesznek üzembe, akkor a veszteség valószínűleg megszűnik. Ez esetben a régi költségeket biztosan fedezni tudják, sőt nyereségre is, számíthatnak.) Véleménye szerint, hogy két kádban dolgozhassanak, szükséges a megrendelések biztosítása. Feltétel volt az is, hogy a fúvott üveg gyártását részben Salgótarjánba telepítsék át, amit az is indokolt, hogy a fuvardíj így kevesebb lett. A gyártás Salgótarjánban ebben az évben már sokkal jobb volt, mert közönséges palackokat tudtak gyártani. A finomabb palackok azonban még nem voltak kifogástalanok. Minthogy raktárra palacküvegeket nem lehet gyártani, okvetlenül szükséges lett a cég számára, hogy megrendeléseket szerezzenek elsősorban 2—2,5 millió palackra, mert ez egy kádnak az üzemét tudná biztosítani. A másik káddal megrendelésekre ásványvizes palackokat és egy fél kádból pedig fúvott üveget lehetne gyártani. Ha sikerül Salgótarjánt „aktívvá" tenni, akkor a két kád és majd egy kemence folytonos üzemét biztosítva nem lenne több veszteség. A gyári válságból a község vezetősége csupán annyit érzett meg, hogy az 1897. évi fogyasztási és italmérési adó bevétele lecsökkent, mivel a pálfalvai üveggyár is beszüntette termelését, munkásait elbocsátotta. Az ,,Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. salgótarjáni palackgyára munkásainak egy részét elbocsátotta, csak csekély számú munkást foglalkoztatott."

18 A gyár termelése mint már ismeretes 1895-ben kapacitásának csupán 10%-a volt. 1896-ban termelése elérte a két kemencén az évi 1,5 millió darabot, 1897-ben pedig a 2,3 millió darabot. 1898-ra három kemencével már 4,3 millió darab palackot készítettek mintegy 2150 tonna súlyban. A társaság igazgatósága belátva, hogy a salgótarjáni gyár fejlesztése az egész vállalatnak létérdeke, a műszaki igazgató munkaviszonyát — aki nem értett a kádüzemhez — megszüntette és 1898-ban Scheftsik Oszkárt bízta meg a gyár műszaki vezetésével. A hibákat természetesen egyszerre nem lehetett felszámolni, de azt elérték, hogy a gyár a közönséges palackokat — sörös, keserű és ásványvizes üvegeket —kifogástalan minőségben állította elő.

19 Az 1897. évi országos értekezlet hatása is érződött. A kapott kedvezmények révén a termelés 1899-re elérte az 5 millió darabot, amit három regeneratív kádkemencén állítottak elő zöld palackból, mintegy 2500 tonna súlyban. Országosan bizonyos visszafogottság volt észlelhető azonban a tőkebefektetéseknél. A gyárak területi eloszlása is egyenlőtlen maradt, mert az ország 63 vármegyéjéből csak 17-nek volt üveggyára. A vezető megyék Nógrád ós Trencsény 5—5 gyárral, Gömör, Sáros, Zólyom, Máramaros 2—2-vel, a többi 11 megye 1—1 gyárral szerepelt. 1898-ban a gyárak műszaki felszereltsége a következőképpen alakult: 31 gyár hajtóerő megoszlása: 18 csak vízierővel, 8 csak gőzerővel, 9 pedig víz- ós gőzerővel dolgozott. Nógrád megyéből tisztán vízierőt használt ebben az időszakban Pock János üveggyára Farkas völgyön. A vízierőt vízikerekek útján hasznosították, ezeknek a száma 6 volt, összteljesítményük 24 LE, ami egyben azt jelentette, hogy a legtöbb vízikerékkel rendelkező gyár volt Magyarországon. A víz ós gőzerőt használó gyárak száma összesen 9 volt. A Nógrád megyeiek: Málnapatak, Szinóbánya és Zlatnó. Csak tisztán gőzerővel dolgozó gyárakból a magyar kamara területén 8 volt. Nógrád 286