Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban

(Az adatok minimális eltérése a korabeli pontatlan statisztikából ered.) Mindehhez a diáklétszámhoz 568 tanító volt a megyében s közülük 64 képesítetlen volt. Mindössze 11 tanítóról jegyezték fel, hogy kevésbé beszél jól magyarul, a többiek jól bírták a nyelvet. (Legalábbis a statisztika szerint.)

46 Ez azonban az oktatásnak csak az egyik feltétele volt. A másik, az iskolák felszereltsége, műszaki állapota ebben az időszakban egyformán lehangoló képet nyújt a fejlődés minimális jele nélkül. Egy 1883-ban keletkezett írás, amely a megyeszékhely gondjairól szól s arról panaszkodik hogy a ,,földészek" még mindig tótok a városban, leírja azt is a negatív jelenségek között, hogy milyen körülmények között folyik az oktatás: ,,Az iskolateremben télen (mert ősszel és tavasszal a földészek gyermekei szétszélednek) 90—100 földész gyerek van összezsúfolva, az iskola tele van sárral és piszokkal, mit annyi gyerek összehord. A terem sötét, a pad kevés, tehát a gyermekek a teremben szerteszét hemzsegnek, a felszerelések miserabilis állapotban vannak. A középen meglátjuk a tanítót, aki küzködik, viaskodik tótul—magyarul, aki tanítja az ábécét és a polgári jogokat, a kátét, a földismét, a biblia történetét és a magyarok történetét, reggel 8-tól este hatig. Ez a tanító már vagy 64 éve3, kipróbált régi erő, mert különben ilyen chaosban megbolondult volna! De ezen fáradság meddő, a nevelés hiányos, s a tót csak tót marad."

47 Ez a helyzet a megyeszékhely szlovák lutheránus iskolájában. Elképzelhető hát, milyen lehetett a hegyvidéki kis szlovák falvakban! Reisz Mór divónyi körorvos 1892-ben, azaz tíz óv múlva felmérte néhány felső-nógrádi szlovák iskola egészségügyi helyzetét. Tárgyilagos cikkéből kiderül, hogy az előírások szerint egy tanteremben 60 gyermeknél több nem tanulhatott s tanulónként 0,8—1,2 m

2 alapterület volt előírva. A 15 vizsgált iskolából 8-ban több van 60 gyereknél s átlagosan egy gyerekre 0,66 m

2 jut, ,,tehát körülbelül annyi, mint egy ív papíros". Elrettentő a helyzet pl. Divónyorosziban, ahol 36 m

2-en 71 gyerek tanul s helyszűkítőnek ott van még a teremben „a fekete tábla, a tanító helye, s padok között és mentén lévő átjárók". Nyáron az iskolát raktárnak használják, télen pedig a tanító meleg kuckója az iskola. Fűrészben pl. a tanteremben van a tanító konyhája is!

48 Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem volt különb a helyzet a magyar iskolákban sem. Kosztka Mihály tanfelügyelő szokásos, évi jelentésében ugyanebben az évben a mihálygergei iskolát mutatja be, amelyben egy 20 m

2-es tanterembe 66 gyermek járt tanulni. Persze tanulásról ott szó sem lehetett, ahol ,,a tanterem egy kis sötét éléskamrához hasonlít, bútorzata,mely az udvar trágyadombjára ki volt dobva állt összevissza töredezett két hosszú korcsmai asztalból és két lóczából : felszerelése pedig néhány rongyos fali olvasótábla." S hogy ezek nem egyedi esetek, arra csak egyetlen mondat a példák ezeréből: Mucsinyban a tanító egy takácsmester volt, aki otthagyta a düledező, gerendákkal dúcolt iskolát, mondván, „évi 93 frt-ért életét fel nem áldozza."

49 Ennek az országosan is kiemelkedő mértékű negatív jelenségnek a szellemi megalapozását jól nyomon lehet követni a korabeli sajtóban. Szinte nincsen olyan lapszám egyik megyei újságban sem, amelyben valamilyen módon nem történne utalás a tanítás kérdéseire. 1882 nyarán a megyei tanítókör közgyűlése e „korszerű tétedről értekezett. Takács Lajos az ügy fontosságát elemezvén így szólítja munkára a megye pedagógusait: „Munkára fel szeretett pályatársak! Tegyük ártalmatlanná a magyarosítás nehéz, de hazánkra nézve áldásos munkája által ama vérebek csaholását, pusztítsuk a haza fekélyeit."

50 Mindenesetre hajlandó néhány engedményre a tanítást illetően: Az rossz dolog, hogy a magyarosítást csak magyarul tudó tanító végezze. Mindenképpen tudnia kell tótul, mert csak így lesz hatékony a munkája. 253