Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

sonci és füleki, hanem a korábban még több nagyobb falut is magában foglaló szécsényi és kékkői járásra is a kis portaszámú helységek váltak jellemzővé.

7 1663 késő őszén ismét török uralom alá kerültek az Ipolytól délre fekvő végvárak — Nógrád, Szócsény, Buják és Hollókő —, míg a vármegye északi felére eső Fülek, Somoskő, Kékkő ós Divény továbbra is a magyar végházi vitézlő rend kezén maradt. Két ellenséges hatalom harapófogójában próbált megmaradni Nógrád vármegye nyomorult adózó népe. A magyar és török földesurak minden egyes faluban egymás mellett birtokoltak. Levelek sorával bizonyíthatjuk, hogy a szécsényi és nógrádi török szpáhibirtokosok megegyeztek falvaik magyar földesuraival, ki mit követel meg magyar vagy szláv jobbágyaitól.

8 Ha az adókat, szolgáltatásokat — fejadót, termény és jószág tizedet, vagy a helyette megalkudott zsindelyt, deszkát, továbbá az ajándékokat — a parasztok rendben megadják, a törökök azt ígérték, nem csak hogy bántódásuk nem lesz, hanem még meg is oltalmazzák őket, de ha nem, karóba húzzák az engedetlenkedőket. Vitathatatlan, a török földesurak alapvető érdekét képezte keresztény alattvalóik megtartása, mert ha elpusztultak vagy elmenekültek, nem maradt, aki adót fizessen nekik. Mennyire pusztult tovább a vármegye az 1663—1683 közötti második török hódoltság idején ? Erre vonatkozóan nem áll rendelkezésünkre az egész megyét felmérő rovásösszeírás, de számos, egyes kiemelt szempontok szerint készült kamarai és egyházi összeírással rendelkezünk. A legbecsesebb az a püspöki jelentés, amelyet a megye déli harmadát, negyedét egyházi joghatósága alatt tartó váci egyházmegye püspöke, dr. Pongrácz György a teljes egészében a hódoltságban fekvő, öt nemesi vármegyére kiterjedő dioecesis-éről (egyházmegyéjéről) 1675-ben adott uralkodójának.

9 A Pongrácz-jelentés Kis-Nógrád területén összesen 46 lakott falut sorol fel. Közülük 34 helység népe követte a római katolikus vallást: Ácsa (ez inkább Pest vármegyéhez tartozik!), Alsópetény, Bágyon, Becske, Bércéi, BorsosberényJce, Buják, Csecse (a forrásban: Cseke), Dengeleg, Ecseg (az összeírás helyesírásával: Esek), Heréd, Herencsény, Hihalom, Horpács, Jobbágyi, Kalló, Kökényes, Kürt, Lőrinci, Nádor, Nézsa (a forrásban: Nicsa), Palotás, Romhány, Sáp, Sidó (puszta lett és helyesen Pest vármegyéhez tartozott, mai nevén Vácegres), Surány, Szandakér, Szántó, Szátok, Szenté, Szőlős, Tereske, Terény (egykor: Terjén), Tolmács. Az információ 10 református falvat sorol fel : Agárdot (ma : ösagárd) Legéndet, (Diós) Jenőt (a forrás Gyenő-nek írja), Nőtincset (Notées), Felsőpetényt, Rádot, Kosdot, Rétságot, Verőcét és a felében kálvinista Tereskét. Végül lutheránus községek voltak Bér, Szirák (a jelentés írásmódjával: Czirák), Oső(vár) (jóllehet ez helyesen Pest vármegyéhez tartozott!). Az információ földrajzi pontatlanságait megmagyarázza, hogy a Vác körüli falvak hovatartozását a két vármegye sokáig vitatta, továbbá a jelentést is a helyszíntől messze állították össze. Ténylegesen tehát: Nógrád vármegye déli, váci egyházmegyéhez tartozó vidékén 44 lakott helységet találtak a muzulmán uralom még töretlen évében, 1675-ben. Ez nem csekély szám, bár összehasonlításként meg kell említenünk, az 1800-as évek második negyedében ugyanitt 2 oppidum és 66 possessio létezett, a kisebb népes pusztákról nem is szólva. Ebből a jegyzékből egyetlen, véleményünk szerint felettébb figyelemre méltó jelenségre kívánjuk felhívni a figyelmet, és ez az evangélikus falvak megléte. Eléggé közismert, hogy a két protestáns felekezet közül a református egyházak egyöntetűen magyarok voltak, míg evangélikusok a németek ós a felvidéki szlávok, a mai szlovákság elei közül kerültek ki. Nógrád megyében a birtokos nemesség többsége 172