Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Jakus Lajos: Cserhát-táj felekezeti iskolái Pencen (Rádon és Kosdon( 1546–1948
Építése kéménnyel, szabadtűzhellyel és kályhával együtt 47 ft-ba került. 160 Az iskolaház végében állt az oratórium. Maga az iskolaház egy szoba lehetett, amiben tanítottak, mellette a tanító lakása szintén szoba-konyha. A tanítólak többször került átépítésre és bővítésre. Az 1880-as egyházvizsgálat szerint „a penci iskola a tanítói lak egy részével melyek a part oldalán álló templom alatt helyezvék, kitűnő karban áll; a tanító lakás egyéb része is jók, csak hogy némi külső és belső javítást igényel." 1898-ban az épületet két szoba-konyhás lakásnak átépítik, hozzá istálló csatlakozik, mintegy 25 méter hosszban. A tanítólakkal egybeépült iskolaszoba 1806-tól szűknek bizonyult, mivel a rádi evangélikus gyermekek is Pencre jártak tanulni, 1811-ben kibővítik a tantermet. 161 A gyülekezet lélekszámának gyarapodásával az oratórium helyett templomot építenek 1825—30 között. Alagsorában helyezték el az új iskolatermet. Ez a boltíves helység szolgált tanítás céljára 1948-ig. 1912-ben a tanfelügyelő új iskola építését sürgeti, mert már ekkor sem felelt meg a kor követelményeinek a kazamata jellegű terem. 162 Az új iskolaépítést 1915 tavaszára tervezték. A háború azonban ezt megakadályozta, a hadikölcsönbe adott 6000 Korona elveszett, mely az iskolaépítési alapot képezte. 163 A háború után, a gazdasági világváltság idején, majd azt követő években építkezésre gondolni sem lehetett a lakosság elszegényedése miatt. Penc akkor Nógrád megye legszegényebb községe. Felszabadulás után újból ott folyt a tanítás, 1948 májusáig, illetve az államosításig. Utána az evang. egyház tulajdonában maradt, mivel a templommal egybeépült, s helyette iskolának alkalmas kastélyépületek kerültek felhasználásra. 164 A TANÍTÓK JAVADALMA A penci katolikus tanítók fizetése A XVIII— XIX. században falusi kisiskolák tanítóinak javadalma két részre oszlott. Kántori teendőkért kapták fizetésük 9/10-ed részét, mely állt természetbeniekből: az egyháztagok párbére, gabonában. Szántóföld, tűzifa, rét vagy egy-két kocsi széna a tanító állattartásához. Az egyházi funkciók végzéséért szintén megállapítottak minden házaspár után bizonyos összeget. Tanítói járandóság rendszerint készpénzben megállapított minimális összeg volt. Pencen az 1746-ban végzett Althmann-féle kanonika vizitáció még csak egyházi funkció végzése után állapít meg házaspáronként % kila gabonát és 25 dénárt. 165 Amikor a tanítói állást megszervezik, még akkor nincs „fundusa és mezőföldje a földesurak részéről kijelölve". Fábri Ádám és utóda Orbók Antal kántori jövedelme párbórben 16 ft. termetésért évente 1 ft. anyakönyvezésért 34 dénár, 1 öl fa és 2 akó bor értéke 4 ft összesen 22 ft 34 dénárt tesz ki. Tanítói fizetés ezen kívül tanulópénzből mindössze 1 ft 30 dénár. 166 Ha nem lett volna külön nótáriusi fizetés, nem tudott volna megélni a tanító. 1846-ban az egész tanítói és jegyzői javadalom 80 ft 12 kr. (Ez 1860-ban Szeleczky szerint „alig 136 új ft-okig rúgó".) 167 154