Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

Az ilyen szempontú vizsgálatnál nem lett volna szabad azt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy a vagyoni állapot, az ebből adódó társadalmi rétegződés miként befolyásolta az öltözködést. A jobb módúak ruhatára anyagban értékesebb, mennyiségben több volt, mint a szegényeknél. A gazdagabbak jobban ragaszkodtak viseletükhöz, mint a kevésföldü családok. A gyári készítésű, üzletben készen vásárolt vőlegényingek például a szegényebbeknél terjedtek el először, a jobb módú parasztcsaládból származó legények közel egy évtizeddel később vették fel eskövőjükre a bolti inget. A népviselet részletes felgyűjtése, az anyag rendszerezése után arra az eredményre kellett jutnunk, hogy a vizsgált települések öltözködési kultúrájának, kor, állapot, alkalom, társadalmi rétegződés szerinti bemutatására nem vállalkozhatunk. A téma ilyen jellegű feldolgozásának egyik legfőbb akadálya, hogy gyűjtőterületünkön a kivetkőzés folyamata már az 1950-es évek elején megkezdődött, amely 1960-tól erőteljesen felgyorsult. Napjainkban (1986) már csak azok a nők járnak népviseletben, akik az 1950-es években 16—18 éves nagylányok voltak, a viseletbe beleszülettek, azt kislány koruktól hordták. A női öltözet több évszázados változásának, fejlődésének folyamata megállt. Az újabb nemzedék a városi szűkszoknya divatjára tért át, amely a viselet továbbélésének lehetőségét megszüntette. A napjainkban még viseletben járók, a leány és a fiatal menyecske kort elhagyva az állapotot, alkalmat jelző színes ruháikat még egy ideig szekrényben őrizték, majd fölösleges holmivá vált. Gyűjtésünk időpontjában (1983—85) már nem az egész település élő népviseletét, hanem csak az idősebb korosztály öltözetét tanulmányozhattuk. Emlékezet alapján megkíséreltük rekonstruálni a női öltözet kor, alkalom, állapot stb. szerinti összeállítását. Törekvésünk még egy-egy viselet rekonstruálásánál is ritkán hozott sikert. Adatközlőink ritkán tudták megmondani a korhoz, alkalomhoz stb. illő ruhák anyagát, a felvett alsószoknyák pontos számát. Az egymáshoz illő ruhadarabok színére sem emlékeztek egyöntetűen. Tanulmányunkban már utaltunk arra, hogy a vizsgált falvaink többségében, a népviselet a harmincas évek első felében élte virágkorát. A fiatalabb korosztály öltözete kiszínesedett, új ruhadarabok terjedtek el, amelyek már a polgári ízlést tükrözték. A városi hatású új öltözetdarabok lassú ütemben fellazították a népviselet harmóniáját. Találóan mondta egyik adatközlőnk erre az időre utalva: „Mindenki úgy járt, ahogy akart." Az ünnepekhez, egyes alkalmakhoz kötődő ruhaegyüttesek, színek egyre jobban háttérbe szorultak. A falu társadalma nem ítélte el, nem szólta meg azt az uradalmi cselédasszonyt, szegényebb sorsú nőt, aki temetésen fehér blúzban, virágos kendőben jelent meg. Sajnálattal jegyezték meg az ilyenről: „Biztos nincs neki más ruhája." De a kötöttebb, az egymást jobban figyelő paraszti közösségekben sem volt ez másképp. Említettük, hogy a pirossal szegett szoknyát harminc éven felülieknek korábban nem illett felvenni. A negyvenes években már a hatvan éven felüliek is piros szegésű szoknyát vettek magukra. A fentebb elmondottak alapján hiteles ábrázolásra, összetartozó ruhaegyüttesek pontos leltárának készítésére nem törekedhettünk. Dolgozatunkban, ahol erre mód nyílt, igyekeztünk pontosan megjelölni, hogy az ismertetett ruhadarabot ki, mikor, milyen alkalomra vehette fel. Tanulmányunkban a Nógrád megyei szlovákokat — viseletük alapján — három csoportra (szügyi, banki, sámsonházai) osztottuk. Felhívhattuk a figyelmet arra, hogy a XIX—

XX. század fordulóján a megyénkben élő szlovákok viselete egységesebb volt. Az elkülönülés jegyei ugyan már az ezt megelőző időben is kimutathatók, de felgyorsulásuk az első világháború után, a húszas évek végén és a harmincas években következettbe. 97