Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc. Adatok Nógrád megye 18–19. századi ipartörténetéhez, különös tekintettel a vasgyártásra

Ezekre a feladatokra az Ipoly folyó kiválóan alkalmas volt, mert az idetelepült vashámorokon kívül egész sor malmot, fűrészmalmot, papírmalmot, üveghutát hajtott. Az olvasztáshoz szükséges faszén szintén bőségben állt rendelkezésre, bár a gömöri és Selmecbányái vasércbányászat és vasolvasztás Nógrádban is az egyik oka volt az erdőirtásnak ós a szénégetósnek, mely jelentős károkat okozott. Az erdőirtások során kivágott fák feldolgozása révén a paraszti iparűzés a szénégetés és hamuzsírfőzés is hozzájárult a megyei erdők nagyfokú kipusztításához annak ellenére, hogy a 18. század közepétől előtérbe lép az erdők védelme. A jobbágyfelszabadítás befejező lépéseként végrehajtott tagosítás következtében a földesúri erdő egy része a jobbágyoké lett, akik azzal a jövőben tetszés szerint gazdálkodhattak, fáit kivághatták. A század közepén még meglevő nagy összefüggő nógrádi erdők egyrésze akkor pusztult el. Ezzel szemben az uradalmi erdőgazdálkodás még a növekvő ipar szükségleteivel szemben is megtalálta továbbfejlődése feltételeit. A 19. század elején még egyedül a hamuégetés és hamuzsírfőzés biztosította az uradalom erdeinek jövedelmét, a helyzet a 19. század közepétől gyökeresen megváltozott, amikor a Rimavölgyi Egyesület málnapataki vasgyára, 1833-ban Zahn I. Györgynek a zlatnói üveggyára, 1844-ben a szinóbányai határban a Kuchinka-testvérek katalinvölgyi üveggyára, 1848-ban ugyancsak Szinóbányán Kossuch János későbbi vasgyára települt. Ezeket a gyárakat a rónyai uradalom látta el fával, de a gyárak megjelenése után az eddig értéktelennek tartott, nem telepített és gondozatlan erdőket az uradalom már nem tekintette korlátlanul irthatónak.

11 * A vasércet a Garam bal partján fekvő Polomkától Lónyabánya, valamint Szinóbánya térségéig a Szepes-Gömöri Érchegység (Slovenské Rudohorie) nyúlványaiból fejtették. A megye északkeleti részén emelkedő Vepor északi és déli oldalain vasérc telepeket találunk, így az Ipoly és Losonc (Krivan) patak eredeténél: Szinóbánya, Lónyabánya, Turicska, Podrecsány községek határában. Az itt található csillámpalába rakódott vasokkert a népnyelv ,,bagónak" nevezte. Ez a mintegy 15%-nyi vastartalmú vasokker a kutatás számára jelezte az ércet. A kristályos palák délkeleti peremén Divény határában magnezit is előfordult.

12 A rárósmulyadi vashámor a 18. század végén a Tótkisfalu melletti Podluzsány puszta határában található vasércet dolgozta fel.

13 A szinóbányai gyár már két bányával rendelkezett Turicskán: Vinyica-akna ós Ferenc-Anna táró. Az 1870-es bányakapitányi látogatás is megemlítette Turicskát, hasonlóan Podrecsány hoz, ahol szintén folytak kutatások tűrhető eredménnyel.

14 Szinóbánya, Lónyabánya környékének korai vasbányászatáról jelenleg nincs adatunk. 1784-1785-ből tudunk levéltári források - tiltakozó parasztok beadványai révén arról, hogy a régen művelt, felhagyott bányákat újból művelés alá akarták venni.

15 Az 1870-es bányavállalatok szemléje Szendehelyen Mescha András (szénbányászatáról is ismert nagykürtösi vállalkozó) „Julius (= Gyula) és Kunigunda" védnevű vasbányáját is megemlítette, amelyet azonban nem műveltek. Ugyancsak volt vasbányája Meschának az ekkor Hont megyéhez tartozó Szokolyán is.

16 A Déry-fóle bányakalauz 1892-ben Szinóbányán 4 zártkutatmányról tud, termelés barna ós pátvasérc volt. Tulajdonosa Krämer Jakab vasgyáros.

17 Szinóbánya mellett vasbánya volt még Podrecsány, Tosonca, Nagyfalu vidékén is. 71