Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc. Adatok Nógrád megye 18–19. századi ipartörténetéhez, különös tekintettel a vasgyártásra

XIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1987 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Adatok Nógrád megye 18—19. századi ipartörténetéhez, különös tekintettel a vasgyártásra Szvircsek Ferenc 1. Bevezetés Megyénk újkori vasiparának látszólag semmi kapcsolata sincs a területe korábbi vasbányászatával és vasolvasztásával, vagyis nem mutatható ki olyan kontinuitás, mint amilyen a Rima és a Sajó víz vidékén a honfoglalástól - sőt még korábbról napjainkig részben kimutatható. Ennek fő oka az Ipoly és a Zagyva víz vidékén nyomaikban még ma is kimutatható limonitos és hematitos vasércrétegeknek az igen korán elkezdődött kibányászása, amit az Alföldre egymás után betelepült különböző nyelveket beszélő népek egyes csoportjai vittek végbe. Földtanilag ugyanis ezek a vasércrétegek egy korai Hárshegyi-Homokkő Formáció tengeri üledékes és a későbbi „cserháti vulkánosság" posztvulkanikus órcképződósének a jellegzetességeit viselik magukon. A homokkős rétegek vetődések következtében jutottak felszínre. Pl. a budai Hárshegy, amelynek Bátori-barlangjában az egész középkor folyamán bányásztak és mellette olvasztottak vasat, a nézsai Szele-hegy stb. A cserháti posztvulkanikus működésnek - kísérő jelenségei a hőforrások és a mai cse vicék - a folyó ós patakvölgyek oldalfalain előbukkanó vasércei pedig szinte felkínálták a kezdetleges felszíni műveléssel végezhető kitermelést. Voltak azonban még más előfordulási lehetőségek is. Ezek az Osztrovszki-Vepor hegység és a Börzsöny és a Mátra kitöréseinek vulkanikus hamujából létrejött ,,mocsári vas" és a „rétvas" szórványok, amik vizes és füves területeken alakultak ki. A kezdetleges vasbányászat mindig együttjárt a vasérceknek a bányahelyek közelében levő patakok melletti olvasztásával. Mind a két tevékenységet titkos és kultikus dolognak tekintették. Azt hogy ilyen helyek hol voltak, azt a vasolvasztás következtében létrejött salak segítségével lehet megállapítani. Megyénkben azonban szervezett „salak-kutatás" nem volt és így az ilyen leletek csak a „véletlenek" eredményeiként kerültek az irodalomba, pl. a csővári és a közeli domonyi vassalakok, pedig nyilvánvaló, hogy számos más helyen is találhatók, miként az a „vas" jelentésű, különböző nyelvi eredetű földrajzi neveinkből feltételezhetők, mivel ezek - csekély kivétellel - mindig a vasércet tartalmazó rétegek közelében fordulnak elő. Természettudományos bizonyossággal állítható tehát, hogy hazánk nópvándorláskori különböző népei ismerték és ki is aknázták a kezdetleges módszerekkel elérhető vastartalmú rétegeket és az, hogy ezek bányászata - az elnevezések napjainkig való fennmaradásával igazolhatóan - a magyar letelepülés után is folytatódott. Újabb történelmi irodalmunkban a koraközépkori magyarországi vaskohászat történetével foglalkozó legjelentősebb mű a Heckenast-Nováki-Vastagh-Zoltay: „A 67