Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - Gazsi József: A két Huszár

mázta. Október 10-én a felsoroltakat valóban mind visszaadták, kivéve Huszár Aladárt. Jellemző a németek álnokságára, hogy az átadottak féltek szabadlábra helyezésüktől, s azt kérték, hogy a magyar hatóságok - mintegy biztosítva védelmüket - továbbra is tartsák őket őrizetben. Huszár felesége, született Szilassy Mária, október derekán élelmet és tiszta ruhát akart beadni részére, de ott a porkoláb közölte vele, hogy az őrizetes személyt Németországba szállították. Egyidejűleg átadták azt a kis motyót, amit Huszár Aladár visszahagyott családjának. A hozzátartozók eleinte nem értették, hogy mi is lehetett az indoka ennek a tettnek. A szándékra később mégis fény derült. A szolgáló nekilátott, hogy tisztára mossa az Orion hőpalackot, amelyben kávét küldtek be a börtönbe. Szétcsavarta a termoszt, az üveg ós a fémköpeny között egy cédula lapult, rajta a felírás: Elvisznek! Ez már az utolsó üzenet volt. A magyar törvények sárba tiprásával, a bírói és ügyészi eljárás teljes mellőzésével, a politikai foglyok egy csoportjával Dachauba szállították. Nem Mauthausenben volt tehát, mint ahogy azt az Életrajzi lexikon állítja. Ezért is nem találtam én a nyomát a volt mauthauseni politikai foglyok visszaemlékezéseiben. A Münchentől 15 km-re fekvő Dachau városkában hozták létre a nácik az első ún. „minta" koncentrációs tábort. A későbbiekben már az szolgált példaként a megsemmisítő ipar számára. A táborban fennállása alatt kb. 250 000 ember fordult meg. A nehéz munka, az embertelen bánásmód, az egészségtelen éghajlat és a tudatos gyilkosságok következtében a foglyok közül mintegy 70 000 fő halt meg. November 12-15 között ide szállították a magyar börtönök, táborok politikai fogjait, mintegy 3000-4000 főt. Ezek között lehetett Huszár Aladár is. A Nácizmus Üldözöttéi Bizottsága becslése szerint a háború időtartama alatt kb. 40 000-50 000 magyar fordult meg Dachauban és melléktáboraiban, akik közül mintegy 6000 fő pusztult el ott. Dachau alapításától kezdve elsődlegesen politikai foglyokat fogadott, s így az őrzés, a bánásmód az ellenségnek kijáró módon különösen kemény és szigorú volt. A halálfejes hóhérlegényeknek bizonyára nem volt könnyű dolguk, amikor azt a gerinces, az emberségére és magyarságára oly büszke urat megpróbálták betörni a megalázottak és megszégyenítettek, a számmal jelölt semmik és senkik névtelen tömegébe. A nyilasokkal hadakozva két éve még buszként vetette oda a Pesti Újságnak: „Engem nem tudnak sem megfélemlíteni, sem terrorizálni, nekem sem zöld gúnyájuk, sem handabandázásuk nem imponál." A poklok bugyrában, Dachauban, őt is megtörik, mint ahogyan mindenkit megtörtek. Csak elképzelésünk lehet, hogy mit érezhetett, mikor mellén a politikai foglyok vörösposztós háromszögével „vigyázz" állásban az útpadkára kellett állnia, míg egyegy kölyökképű SS legény elhaladt mellette. Mit gondolhatott, mikor először csapott le rá a vezényszó : Mütze ab - sapkát le, s ő kezébe kapott sapkával ott állt megszégyenítetten rabtartói előtt. A német alaposság bizonyára vele sem tett kivételt, s a veszedelmes politikai foglyokhoz hasonlóan az ő személyi kartonján is ott lehetett a rejtélyes jelzés. „Rf ! Wu!" Reichsfeind! Wiederkehr unerwünscht! A Birodalom ellensége! Visszatérésére nem kívánatos. De ezek csak feltevések. A puszta tény az, hogy a Pestvidékiből törtónt elhurcolása után már egyetlen sor, egyetlen szó nem érkezett róla. Az első hírt Szegedy Maszák Aladár, a Külügyminisztérium politikai osztályának ugyancsak Dachauba • hurcolt vezetője hozta felőle. Elmondta, hogy Huszár Aladár 1945. február elején flekktífuszban elhunyt. A szövetséges hatalmak adminisztrációjától később hivatalos 370