Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - Gazsi József: A két Huszár

szívével egyaránt felismerte, hogy a kelet felé tekintő Németország a magyarság nemzeti létét, az ország függetlenségét fenyegeti. E nézetében nagybátyja is osztozott. Mesélik, hogy olyannyira ellenszenves volt számára a „Hitleráj", hogy nyugatra utazva egyszerűen kikerülte Németországot. Ugyanaz a dac ez, mint ahogy a németül tudó magyarok 48 után odavágták a „niksz dajcs"-ot. Nem kerestem, nem kutattam, hogy hogyan is fogadta a háborút, a kezdeti német sikereket, a márciusi megszállást, majd nagybátyja Gestapo általi elhurcolását. Nyilván ezekről is megvolt a határozott véleménye. Én csak 1944 őszétől indultam a tettei nyomába. Ott sem annyira az írott források - ilyeneket nem is leltem -, mint inkább az emlékek, elbeszélések nyomán, amelyet a vele találkozók máig megőriztek. Apró kis töredékek ezek, amelyek közel sem adják az élet, a pálya teljességét. De annak darabjai, így mégiscsak jellemzőek reá. A helyszínen még kincset érő emlékek vannak! Bárcsak elindulna egyszer valaki, hogy összegyűjtse ezeket az életmorzsákat. Amelyekkel én is találkoztam, azokból adnék át most egy tenyérre valót. Jellemző volt Huszár Károlyra, hogy mindig azok oldalán állt, akiket az önkény, az erőszak sújtott. Nem kis bátorságról tanúskodik, hogy - az egyik emlékező szerint - elvállalta a „Munkaszolgálatosok Szövetsége" nevet viselő szervezet elnöki tisztségét. Később a leventéken segített. Pest felől már ágyúszót görgetett a szél, amikor szigorú parancs jött, hogy a levente fiatalokat azonnal indítsák útba Drégelypalánkra, illetve Balassagyarmatra. Ezeket kívánták felhasználni az ún .„hungarista" hadosztályok feltöltéséhez. Látva a síró anyákat Huszár autóba ült, Gyarmatra hajtatott, és már a vonatról szedte le, irányította haza, a falubeli legényeket. Később megalakította a helyi nemzetőrséget, s annak parancsnoka lett. Amikor újra elrendelték a leventék elszállítását, megtagadta a parancsot, mondván, hogy az ottaniak már fegyveres szolgálatot teljesítenek. Amikor pedig Vidéki Ernő főszolgabíró azt kezdte követelni, hogy a kiképzetlen, gyengén felszerelt gyerekeket vessék be a Vörös Hadsereg ellen, Huszár minden egyes alkalommal kijátszotta a parancs teljesítését. Még ma sem ismerjük az összeköttetések szálait, csak azt tudjuk, hogy azokban a vészterhes napokban kapcsolatban állt a katonai ellenálláshoz tartozó Czebe Jenő, Fodor Károly, Bálintitt Károly, Mikó Zoltán századosokkal. Ez utóbbi arra a vidékre, Balassagyarmatra való volt. Ismerte Márthon István alezredest is, aki később az ott folyó ellenállás katonai vezetője lett. Az sem véletlen, hogy a Budapesten megszervezett Görgey partizánegységet éppen oda, a Börzsönybe irányították. A vezetők úgy tervezték, hogy annak tevékenységét összekapcsolják Huszár Károly nemzetőreinek ténykedésével. Pontosabban mondva : a Görgeyt Huszár nemzetőr alakulatával kívánták legalizálni. Ez sikerült is, és a németek gyanúját hosszú időn át el tudták oszlatni. A „Fények a Börzsönyben" с könyvemben már leírtam, hogy a Márthon alezredes és Csohány Endre hadnagy vezette partizánok hogyan is teremtettek a frontvonalon át kapcsolatot a Vörös Hadsereggel. Onnan elsődlegesen hírszerzési feladatokra kaptak megbízást. Tevékenységükről a szovjet parancsnokság két elismerő írást adott ki. Arról azonban már kevés szó esett, hogy a felbecsülhetetlen fontosságú hírek egy része Huszár Károlytól származott. A kastélyba ugyanis egy német magasabb parancsnokság, hadosztály vagy hadtesttörzs települt be. A házigazda képzett katona volt, s jól beszélt németül. Az elejtett szavakból, a térképek jeleiből, a telefonbeszél362