Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - Hausel Sándor: Kilenc Nógrád megyei boszorkányper

nem járultanak, azért az ellene kelt panaszokra nézve öt holnapi raboskodása elégséges büntetésnek Ítéltetett lenni, tartozván mindazonáltal reverzálist (írásbeli nyilatkozat) adni magárul, elbocsájtatik."

2 Az ügyész által a perbeszédben kért égetés és az ítéletekben itt-ott emlegetett lefejezés inkább csak ráijesztésként jött szóba. A vádat egyházi és világi törvényekre hivatkozva emelték. Az egyházi, pontosabban a Bibliára

3 hivatkozó helyek a következők: az Ótestamentumból Mózes második könyvének XXII.18., harmadik könyvének XIX.31. és XX.6., és ötödik könyvének XVI. 10 11 versei, bár az utolsó és a második könyv XXII.18. verse nem látszik idevágni. A Leviticus két idevágó része a következőképpen hangzik: XIX.31.: „Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük." A XX.6.: „Ha valaki halottidézőhöz és jövendőmondóhoz fordul, és követi őket a paráznaságban, ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül." A világi törvényhozásból Szent István és Szent László

6 törvényeit idézték. Szt. István II. könyv 31. fejezete: „Ha valami boszorkány találkozik, vigyék a bírák törvénye szerint az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy böjtöltesse és oktassa hitben: böjtölés után pedig menjen haza. Ha másodízben találtatik azon vétekben, alázza meg magát ismét böjttel: annakutána a templom kulcsával keresztforma bélyeg süttetvén homlokára, mellére és válla közé, menjen haza. Ha pedig harmadízben, adják bírák kezébe." Szt. István П. könyv 32. fejezete: „Hogy Isten teremtménye minden gonosznak ártalmától ment maradjon és senkitől kárvallást ne szenvedjen, hacsak nem Istentől, ki előmenetelét is hagyja, tanácsi végzésből vetettünk nagy rettentő tilalmat az ördöngősöknek és bűbájosoknak: hogy senki bűbájjal vagy ördöngös tudománnyal az embert is erejéből kiforgatni vagy elveszteni ne merjen. De ha mégis ember vagy aszszonyember ennek utána ilyetén dologra vetemednék, adják annak kezébe, akit megrontott avagy rokonai kezébe, hogy tegyenek törvényt reá az ő akaratjok szerint. Ha pedig jövendőmondók találtatnának, akik hamuban s más effélékben mesterkednek, igazítsa meg őket a püspök ostorral." Szt. László I. könyv 34. fejezete: „A lator asszonyok és boszorkányok úgy lakoljanak, amint a püspök jónak látja." A perek gyakorlati lefolytatásában irányadó Werbőczy István Hármaskönyve volt. Az idézett hely (I. rész 15. cím) rablók, tolvajok és gyilkosok megbüntetésére vonatkozik, ezt alkalmazták a boszorkányperekben is. A fentebb idézett törvényeken kívül a 9. perben a Praxis criminalisra történik hivatkozás. A Praxis criminalis 1656-ban III. Ferdinánd uralkodása idejében látott napvilágot. Az osztrák törvénykönyv Magyarországon 1687-ben jelent meg latinul. A Corpus Juris 1696-os kiadásában csatolták a törvényekhez. Noha Magyarországon nem volt törvényként elfogadva, mégis jelentős befolyást gyakorolt a hazai joggyakorlatra. A fenti idézetekből látható, hogy az ügyészek által általában kért megégetés azokban nem található. Nyilvánvalóan 15-16. századi európai hatás. De megyénk boszorkányai nem is „szolgáltak" rá az ilyen kemény büntetésre. Nem az európai értelemben vett „igazi" boszorkányok voltak ők, hanem inkább bűbájosok, vajákosok, ördöngösök, látók, nézők, kuruzslók. Hihetőleg az elpusztult pogány hitvilágunk táltosainak, sámánjainak elkorcsosult utódai. E boszorkányok körüli hiedelmek között a leggyakrabban a tehénnel kapcsolatos lelhető fel. S ez érthető, hiszen a 18 századi falusi ember életet a tehén hasznavehetetlensége vagy hasznot hozó volta nagyban befolyásolta. A gazdag hiedelemvilágból 312