Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - †Szombathy Viktor: Családi visszaemlékezés-féle Mikszáthékról

de a park még virágzott és Madách Aliz, ez az igen kedves idős hölgy megmutatta a híres hársfát az udvar szegelletén, közölve, attól tart, előbb-utóbb kivágja valaki. Kérelmem ugyanazon, az úton futott végig s nem kevés diadalmunkra a fa ma is védett, ez is „államosítva lett." Szász Tihamér - akinek állandó álma volt, hogy vasércet talál Mohorán s így teszi gazdaggá a falut - felhívta figyelmemet Csadónéra, Margit nénire, Mikszáthék horpácsi szakacsnéjára is. Férje, Csadó István pedig az urasági kocsis volt. Csadó néni igen idős, kedves asszonyság volt, gyermekei körében lakott egy faluvégi szép, új házban szívesen beszélt a Mikszáthéknál eltöltött 1900-as évekről. - Szakácsnét kerestek Mikszáth úrék a horpácsi házba és itt engem ajánlottak. Jelentkeztem s elsőnek is azt kérdezte az úr, vannak-e gyerekeim ? - Van. bizony több is! De miért ? - Mert akkor fel van véve, akinek gyerekei vannak, annak tiszta a keze. - Érthettem így is, érthettem úgy is, de igen ízlett nekik a főztöm. A kutyáknak is főztem, szép, fehér kuvaszok voltak, a ház vételárához tartoztak. Amikor Pesten, voltak az úrék, külön kutyaeledelt is küldtek nekik, azt is meg kellett főzni, de az enyimet jobban szerették. Pukkadásig jóllaktak, aztán eltűntek és megint csak akkor kerültek elő, amikor megéheztek. (A kedves olvasó nyilván ismeri Mikszáth „Szontagh Pál kutyái" elbeszélését. Nagyon szerették ezeket az ebeket, a birtok „leltárához" ós a fehér bárányokhoz tartoztak ők is). - Mit szeretett az úr ? - kérdeztem Csadó nénit. - A juhtúrós galuskát, nagyon. Édesapám juhász volt és néha finom túrót küldött nekem kóstolóba. Meglátja egyszer az úr a konyhában az én túrómat, azaz a gomolyát, amiből éppen gyúrtam a túrót. „Ebből főzz nekem galuskát!" Finomat főztem, szaggatottat, téféllel, töpörtyűvel, kaporral. Hej, de ízlett neki! Rögtön adott öt korona borravalót. De a túrót, azt elfelejtette kifizetni. - Mit érhetett az a túró akkor ? - Hát legalább ötven fillért ! - bosszankodott még negyven esztendő múltán is Csadó n.én.i. Egyébként az osztrák-magyar ezüst ötkoronás abban az időben egy aranydollárt ért. * A kegyes olvasó talán ismeri annak a mondabeli angol lordnak a történetét, aki egyedül élt messzi India legfélreesőbb hegyi tartományában, őserdő szélén, fabungalowban nőtlenül, néhány szolgájával mindössze, de régi életstílusát mindennek ellenére megőrzi, estebódre szmokingot ölt, ezüsttel teríttet, gyűrűs kuba-szivart szív, szolgája whiskyt tölt neki s ő maga londoni álomba burkolózik. Nem engedi el magát. . . . Meghívást kaptam Antal édesanyjától, ifjú Mikszáth Kálmán özvegyétől, Földes Líviától a hatvanas évek elején a Bors, azaz később Hajnóczyról elnevezett utcába, lakására. Hadd ismerje meg fia katonatársát. Antal Párizsban már megtalálta egzisztenciáját, meg is házasodott, hajdani tiszttársai igen kedveltük őt szerény modoráért, arcán fel-felvillanó mosolyáért. Nem kellett messzire mennem, Mikszáth Tóni édesanyja a szomszéd utcában lakott, ugyanott látogattam meg a húszas évek végén Rudnay Gyulát is, a festőművészt. Fekete öltözékű komorna fogadott, akár hajdan a főispáni házban volt szokás. 308