Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - †Szombathy Viktor: Családi visszaemlékezés-féle Mikszáthékról

számára teljesen ismeretlen kisvárosban s megalapította nyomdáját, meggyökeresedett s mint rendkívül tisztelt polgár, virilista, egyesületek alapítója, királyi kitüntetés birtokosa hunyt el 1939-ben, kilencvennégy éves korában. Vállalatát, amely az 1882ben egyesült Gömör-Kishont vármegye legnagyobb nyomdája lett, Károly fia, Rábely Károly vitte tovább, a könyvüzletet az ő nevét viselő fia, Miklós. Károly a két világháború közötti úgynevezett első csehszlovák republikában könyvkiadványaival az akkori szlovenszkói magyar irodalom támogatója volt. Aligha vallhatnám, hogy ebből szedte meg magát, erre inkább ráfizetett, de - amíg 1945-ben szülővárosából ki nem kergették - jól tette dolgát, a fiatal írónemzedék egyik hasznos támogatója lett. Nagyapám olykor három-négy hetilapot, folyóiratot is kiadott, ennélfogva a család a szó valós értelmében is betűből élt s mi sem természetesebb, hogy erősen olvasó família voltunk. A múlt század kisvárosi életének polgári színvonalát - dicsekvés nélkül mondva - nagyapám a maga fővárosi műveltségével, tájékozottságával alaposan megemelte, a város befogadta, fiai, lányai s mi, unokái már gyökerekké váltunk. Némely dédunokája viszont - a legjelenlegesebb időben - már eltért a családi iránytól s ezért mondogatjuk, a máig megmaradtak : nagyapa forog a sírjában. Van dédunokája a híres magyar nyomdásznak, akivel már meg se tudná magát értetni. Ilyen a világ. Dehát ezúttal nem nagyapámról van szó, hanem egy családi fészekről, amelynek madarai hol Tompa Mihály, hol Pósa Lajos, hol Blaha Lujza, Hatvani István, vagy Mikszáth Kálmán nevét dallották. Mintha mi szültük volna őket rimaszombati sovinizmusunkban . Mit s kit olvasott a múlt század végén, s e század elején egy magyar kisváros értelmisége ? Sorrendben mondhatom: Jókai, Mikszáth, Herczeg Ferenc, Gárdonyi, Bródy Sándor, Szomaházy István - ez volt a rangsor eleje, beletűzködve Gárdonyi Göre Gáborját is a maga országos népszerűségével és Tóth Béla hatkötetes Magyar Anekdotakincsét is, amely kincs a történelmi műveltségnek vidámabb horizontját tágítgatta. A nők inkább Jókait, Gárdonyit, a férfiak Mikszáthot. Mikszáthot már csak politizáló felhangjai miatt is. Fordításban a könnyebb francia és angol írókat, Maupassant-t dugva, az oroszokat igen kezdetleges nyomatokban, gyéren; a németeket eredetiben, ha vidámak voltak. Mikszáth a magunkfajta családokban „otthon" volt. Rimaszombatban meg különösen, hiszen nemcsak Mikszáth élt még s látogatott el ritkán városunkba, hanem Mikszáth néhány tanárja is ; a legkedvesebbik, az öreg Fábry János, meg éppen nagyapa jóbarátja. Mikszáthot sajátunknak tekinthettük, ahogy egy-két évtizeddel később Móricz Zsigmondot is a Rima völgyében s Jolsván, házassága révén, persze. Különös földrajzi ós gazdasági alakulat volt ez a Gömör-Kishont vármegye, amelyből a kis-honti rész valaha Rima vármegyének neveztetett - apró megye volt, Árpád-kori magyarokkal s német bányászokkal - ós Nógrád vármegye „feje fölött" Nagy-Hontból kormányoztatott egészen 1802-ig. Az egyesülés véglegesítésével nem siettek eleink, 1802-ben. kezdték, 1882-ben végezték, mire a megye némely része Hont vármegyétől, másik része Torna, harmadik függeléke Borsod vármegyétől ,, kebelez tetett", végül azonban olyan kerek gazdasági, önellátó egységgé vált, mint ahogyan a békebeli Európa is csak két önellátó, tengert, hegyet, búzaföldet, erdőt, ipart bíró országgal dicsekedhetett : Franciaországgal és Magyarországgal. Ebbe az alakuló egységbe pottyant bele a nógrádi Mikszáth János gyereke, a kicsi Mikszáth Kálmán. Pottyant ? Nem. Édesapja hozta Rimaszombatba, a gyerek tízéves korában, szekéren, Losonc megkerülésével Szklabonyáról. Hogy miért nem Losoncra adták a gyereket, holott az közelebb volt - ez a család titka marad, hiszen 288