Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)
Tanulmányok - Történelem - Szomszéd András: A nógrádi cigányság története az összeírások tükrében
adatok csak a letelepedett cigányságra érvényesek. A megyében 1777-ben 427 családban 1873 cigány személyt, a reformkorban 630 családban 2658-at írtak össze. Ez mintegy 140%-os gyarapodást jelent. Amíg 1777-ben egy átlagos cigány család 4,38 főből állt, addig ez az átlag 50 év múlva 4,31-re módosult. Ez az adat ellentmondani látszik a nagycsalád modellnek. Természetesen ez nem zárja ki a 7-9 gyerekes cigánycsaládok meglétét. Amíg a múlt században zene és kovácsolás volt a mesterségük - bár a két foglalkozás primátusa továbbra is megmaradt-,a reformkorra 15—20 mesterséggel bővül azon foglalkozások köre, amelyekkel a cigányság Nógrádban kereste a kenyerét. Kovácsmesterségből él a nógrádi dolgozó cigányság közül 356 férfi, 47,4%, 70-en közülük hegedülnek is. Ezek az univerzális kovácsok kelendő árukat készítenek, amiket többször lakóhelyüktől távol értékesítenek. Erre az értékesítésre két példát : 1815ben például „Berki Márton czigánynak 352 kész szögért, sarokpántért és reteszért" összesen „3 forint 25 krajcárokat" fizetett ki házipénztárából Balassagyarmat mezővárosa. 1848-ban Radies Ferenc „béri újmagyar" Pesten „szöget árába egy régi fekete 10 forintost" kapott. 78 Bár számszerint lényegesen kevesebben, mindösszesen tízen, ott vannak a cigány férfiak az uradalmi téglaégetőkben is, ahol évente a nemesség megnövekedett építkezési igényeinek téglaszükségletét elégítik ki. 79 így sorolhatnánk tovább a többi ipari tevékenységüket, melyet a fejezet végén táblázat formájában foglalunk össze. Ipari, kézműipari jellegű munkát végez a dolgozó férfilakosság közül 404 fő, a munkaképes korúak 53,79%-a. Mezőgazdasági, vagy ahhoz közeleső területen dolgozik a férfiak közül 76, fő, 10,11%. Földműveléssel mindössze egy foglalkozik, ugyanakkor 1770-ben még 5 fő. Az a tény, tehát hogy a cigányság megtelepedett és főleg a falvakban telepedett meg - egyáltalán nem azt jelentette -, mint a fentiekből láthatjuk -, hogy földművelővé vált volna. Már többször említettük - de most is ide kívánkozik -, az a tény, hogy ócskavasból, öreg szerszámokból láncokat, kapcsokat, fúrókat, szegeket s más efféléket tudtak készíteni, hogy értettek a lópatkoláshoz, a lovak gyógyításához, hasznossá tette őket a falvakban, az uradalmi gazdaságokban, s feltehetőleg a cigányok is megtalálták a számításukat. Van még két foglalkozás, amiről nem szóltunk, a zenész foglalkozás és a kupeckedés. Az utóbbiak, a kupecek száma 39 (5%), ebből is 32 a szécsényi járásban lakók közül kerül ki. E közvetítő kereskedői foglalkozás magában hordozta a felemelkedés lehetőségét is, ugyanúgy, mint a bukásét is. A lótolvajság, az orgazdaság melegágya volt ez a kenyérkereseti lehetőség, amit a korabeli jegyzőkönyvi bejegyzések megerősítenek. 80 A másik felemelkedé st ígérő foglalkozás volt a zenekaro kban való muzsikálás, a magyáT :: ~eT^zOTaEozfaTó^zeneJnterpjetálása. Emlékezzünk csak a követi utasításra^ melyben helytelenítik többek között a „muzsikálásnak egészben leendő eltiltását", mert mint írják indoklásként, „a Nemzeti Dallokat a Muzsikán oly különös ügyességgel fejezik ki" mint senki más. Nem célja a mostani tanulmánynak a cigányzenészek nógrádi működésének bemutatása, de egy-két képviselőjéről meg kell emlékeznünk. Mátray Gábor a múlt század 50-es éveiben így ír a cigányokról: „Miután Zsigmond uralkodása alatt bejöttek Magyarországra, itt hamar megtanulták a hegedülést és czimbalmozást, ők lettek ezen túl a nép zenészei; ők az ünnepélyek, lakomák, menyebők, keresztelők s torok alkalmával a kedv élesztői." 81 Ilyen „kedv élesztő" volt az a négy cigány zenész, névszerint: Jónás István, Rigó Ignácz, Rigó István és Rác Ferenc, akik 1809. március 5-én Balassagyarmaton az alábbi kötelezvényt teszik: „.. . kötelezzük magunkat arra, hogy Ns (Nagyságos) városnak valahányszor szüksége vagy kévánsága volna muzsikára, hátratévén egyéb vendégfogadókat, a város 182
