Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Szomszéd András: A nógrádi cigányság története az összeírások tükrében

A cigánylakosság állami adóztatásáról már fentebb szóltunk. Többségük jogállásuknak megfelelően - attól függően -, hogy hazátlan, vagy házas zsellérnek írják-e össze, vagy netalán jobbágynak, 50 dénártól 1 forint 50 dénárig fizetett az államnak a hadi kasszába adót és általában, ugyanennyit a megyének a honi kasszába. Megyei szinten ez a tétel nem jelentős, az adatok pontos kitöltése hiányában csak megbecsülni tudjuk a fizetett összeget, ami kb. 100-250 forint között lehetett évenként. 1776-ban pl. 30 forint 20 krajcárt fizettek a füleki járásbeli cigányok.

47 Amit nem tudunk pontosan kiszámítani - mennyi munkát, robotot végeztek telepítő földesuraiknak - a házas zsellér évi 12 nap, a hazátlan zsellér pedig évi 6 nap kézirobottal tartozott földesurának. Ha fele-fele arányban vesszük a házas és hazátlan zsellér jogállású cigánycsaládokat, akkor 1777-ben a 427 család 3800 gyalogrobotot teljesített.

48 Természetesen ez a robotkötelezettség a jobbágylakosságra is vonatkozott. A 18. század második felének cigánysággal kapcsolatos rendelkezései vitathatatlan tartalmaztak pozitív elemeket és következményei sem voltak elhanyagolhatók. Legjelentősebb volt, hogy felhívta a cigányságra a figyelmet, s mivel központilag születtek ezek a rendelkezések, végrehajtásukat is központilag ellenőrizték, országosan egységesen elérhették hatásukat. A rendeleteket - míg ha annak voltak antihumánus intézkedései is - áthatja a cigányságért érzett felelősség, mint erkölcsileg, mint pedig gyakorlatilag. A törvények, a helytartótanácsi rendeletek hosszú időn át felszínen tartják a cigánykérdést. Többek között ennek is köszönhető, hogy országosan mintegy 40-50 ezer főre tehető azon cigányok száma, akik letelepedtek, s többékevésbé beilleszkedtek a falu társadalmába. A mivel ez sikerült egyes csoportoknak, sikerült a társadalom hasznos tagjaivá is válniuk. Valószínű, ezzel együtt nőtt elismerésük, s mivel munkájukra szükség volt, a falu elismerését, megbecsülését is kivívhatták maguknak. Amikor ezeket a megállapításokat tettük, csak a letelepedett cigányokra gondoltunk. Emellett számban ismeretlen nagyságrendben megjelentek a Balkánról bevándorló, szokásokban és kultúrájukban is egészen mást mutató oláh cigányok, akik ellen a megye egyre határozottabban hozza intézkedéseit. 1806-ban a vármegye a következő határozatokat hozza: A „mindenféle passus nélkül járó emberek - kik között különösen a Tzigányok legtöbb számmal találtattnak, az Helység Bírái által szorgalmatos vigyázassál kérdeztessenek meg, s a leg közelebb lévő Nemes Vármegye Tisztihez utasíttassanak: a cigányok azon helyekről, melyen lakásokat tartják el menni éppen szabad legyen, hanem ha erre engedelmet mutatnának, hogy pediglen, a henyéléstül is el vonattassanak amidőn valami közmunka elől adja magát, a helybéli Bírák őket a dologra rendszerint fordítani fogják."

49 A kényszerítő intézkedések - miszerint vásárt nem látogathatnak, lovat nem tarthatnak, illetve azzal nem kereskedhetnek, a 18-19. század fordulóján a múltté látszik lenni. „Balassagyarmat mezőváros tanácsa 1810-ben a „Szent György havi" (április) baromvásáron Rátz Ádám szécsényi új magyartól a város részére 200 forintokon vett lovat." A városiak bizalmának hiányát mutatja a megállapodás, hogy mintegy 1 hónapig nem fizetik ki a ló árát, míg ameddig a ló esetleges rejtett hibáira fény derül.

50 A város máskor is igénybe veszi a cigány lókupec szolgáltatásait. 1822-ben pl. - nem tudni kitől -, de a vásáron hibás lovat adnak el a szécsényi új magyaroknak 70 forintért.

51 Egyes birtokos nemesek is igényt tartanak a lókupecek szakértelmére, ló vásárlási jártasságára, nem minden hátsó szándók nélkül. Példa erre a tereskei földbirtokos Fridetzky József ós az ugyancsak tereskei Oláh Mihály újmagyar „lókereskedő" 173