Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

tonai" házakat vettek nyilvántartásba az összeírok, mint a másik Koháry végvárban, Szécsényben és nem házhely után kimért tartozék szántó és rét illetőségeik voltak, hanem irtásaik, amelyek után földbért és — valószínűleg heted dézsmát — adtak földesuruknak. A végvári szabadságok kérdése — csakúgy, mint Balassagyarmaton — Füleken is a vallási ügyekben vetődött fel a legélesebben, több éven át szembeállítva egymással a földesurat és a protestáns lakosokat.

85 Amikor a mezővárosba Koháry István engedélyével visszatérvén (redeundo!) a lakosok lakóházakat és épületeket kezdtek építeni maguknak, a reformátusok és evangélikusok vallásuk gyakorlását sem akarván elhanyagolni, kiásták a Fülek ostroma alatt 1682-ben elrejtett harangjaikat és előbb kezdtek vallásgyakorlatot folytatni, mint a katolikusok. 1693. nyarán azonban — tehát jóval a protestánsok után — visszatértek elhagyott kolostorukba a ferences rendi szerzetesek is és — mivel saját harangjaik nem voltak — a protestánsok (mint állították) a jó szomszédság kedvéért megengedték nekik, hogy a kálvinista templom harangjait használják mindaddig, amíg a páterek harangokat tudnak készíttetni saját templomuk számára. Ezzel kezdődött egy legalább két évtizeden át húzódó súlyos vallási vita, amelyet jelképe miatt „a harangok ügyének" neveztek sokan, de amely sok egyéb kérdést is felvetett. A ferencesek — Koháry beleegyezésével — maguknak követelték a harangokat, mire a füleki evangélikus és református nemesurak tiltakoztak az udvarnál. A királyhoz intézett kérvényükben elmondták, hogy a város elnéptelenedése előtt folyamatosan és békésen gyakorolták vallásukat, templomot is emeltek, sőt 1677-ben a végvári lakosok védlevelet is szereztek az uralkodótól és az 1681:26. te. is előírta, hogy Nógrád megyében a már meglévő protestáns templomokat meg kell hagyni építőik használatában. Ennek alapján kérték a vallásgyakorlat és templomhasználat engedélyezését. A kérvénnyel szemben az 1691. évi hírhedt „Explanatio Leopoldina" által felbátorított Koháry és jogi csűrés-csavarásban jártas tisztjei több érvet is felhoztak. Elsősorban is azt állították, hogy az idézett 1681:26. te. a Füleken lakó végvári katonáknak (praesidariis militibus) adott ilyen engedélyt, jelenleg azonban a helyen egyetlen végvári katona sincsen, mert őfelsége kegyes rendeletére azokat Pest véghelyóbe helyezték át, így Fülek nem végvár többé, hanem minden vonatkozásban földesúri joghatóság alá esik. Mivel a végvári helyzet megszűnt — így tovább az érvelés — többé nem lehet az 1677-es királyi védlevelet sem a kálvinista és lutheránus lakosok számára érvényesnek és kedvezőnek tekinteni. Végül Koháry szerint a vallásgyakorlat rendezésének jogi alapját nem is az 1681:26. te. képezi (jóllehet ennek 15. paragrafusában Füleket kifejezetten meg is nevezik, mint szabad vallásgyakorlatra kijelölt végvárat, tehát „articularis" hely volt! PB), hanem az 1681:25. te. amely a szabad vallásgyakorlatot a földesurak jogainak fenntartásával engedélyezte az országban. Ez pedig Koháry véleménye szerint azt jelentette, hogy neki, mint földesúrnak van joga dönteni minden vallási kérdésben akármelyik birtokát képező helységben, így tiltakozott az ellen, hogy a füleki protestánsok templomhelyet foglaljanak, prédikátort hozzanak a városba és használják harangjaikat. Talán nem csupán mi érezzük úgy, hogy Koháry csűrte-csavarta a törvényeket és voltaképpen szabotálta végrehajtásukat — így gondolhatták a fülekiek is. Nem így azonban a bécsi udvar! Az uralkodó — belső tanácsának egyetértésével az Udvari Kancellária útján — 1694. augusztus 5-én közölte döntését, hogy az általa 1677-ben kiadott védlevél már nem érvényes, mivel Fülek nem végvár többé és a földesurat — ha kell katonai erővel is — visszahelyezi kegyúri jogaiba. 93