Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

dúk kötelezettsége volt csupán — havonta és személyenként 6 rhénes Et taxa lefi­zetésével kell, hogy megváltsák magokat. Még 1713-ban is azt regisztrálta a Zichy-uradalom urbáriuma, hogy birtokrészü­kön 9 egész házhely mellett 34 zsellér él, akik, — mivel házhelyük nincsen — sza­bad költözésűek, csak leveleket hordanak és csupán védelemre fogadtattak (et pro defensione tantum admittebantur). 83 A hajdúszabadságok tehát a Rákóczi szabad­ságharcot is túlélték Divenyben és csak valamikor a század közepén szűnhettek meg! •• Somoskő A három kerek bástyával és vastag falakkal védett kis Somoskő jellege és ka­tonai szerepe a leginkább Hollókőhöz és Ajnácskőhöz hasonlítható, birtoklástörté­nete pedig Szécsónyhez, Gácshoz és Hollókőhöz kötődik. A iTacsícs-nemzetség épí­tette — Hollókővel, Baglyaskővel és Sztrahorával együtt — a XIII. sz. végén, majd 1323-ban a két Csák Máté híveivé lett birtokosától a megnevezett három várral együtt a Károly Róbert pártján álló ugyancsak Kacsics nembéli Szécsényi Tamás nyerte el. A nemzetség kihalása után, 1461-től a guthi Országh és a Lossonczy csalá­dok birtokába került egy évszázadra. 84 A török hódoltság idején sorra estek el a nógrádi várak, 1554-ben a kulcsfon­tosságú, jól megerősített közeli Fülek is, de Lossonczy Anna és akkori férje, Ungnád Somoskő vára 64

Next

/
Thumbnails
Contents