Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

lanul sikeres esztendő méltó, további győzelmek lehetőségét biztosító befejezését értékelték. Ezek a távoli országokban — német, lengyel, spanyol, olasz nyelven — megjelent krónikák és röpiratok lehetővé teszik, hogy részletesebben megismerjük e jelentős események lefolyását.

4 Az esztergomi diadalt követően, november 1-én a lengyelek egy újabb török kézen levő vár, Nógrád alatt levő mezővároson ütöttek rajta, majd ezer lengyel Vác városát is megsarcolta, de az erődítményt egyik helyen sem sikerült bevenniök. Az idő hidegre fordult, így szükségessé vált, hogy mind a német, mind a lengyel seregek téli szállásra vonuljanak. Sobieski — mint azt az utóbbi évek kutatási eredményeiből tudjuk

5 — titokban a magyar trónhoz akarta juttatni fiát és Thökölyvel mondhatni baráti viszonyban lévén közvetítő szerepre is vállalkozott a kuruc fejedelem és ellensége, /. Lipót között. Arra is fény derült, hogy a lengyel uralkodó nem akart visszatérni udvarába, hanem magyar földön akart telelni, mert úgy vélte, a most megszerzett területekről a következő év elején sikeresen folytathatja a támadást és Erdélyt, esetleg Magyarországot megszerezheti. Ezen cél érdekében — amelyek persze hamarosan álmodozásnak bizonyultak — igyekezett megnyerni Thököly szövetségét is, ám a késmárki kuruc maga is a saját pecsenyéjét — egy Felső-Magyarország 13 vármegyéjét magában foglaló, uralma alá vetett tartományt — akarta kisütni. Az ellentétes érdekek ütközésére november 5-én, Ipolyság mellett, a fővezérek sátrában tartott haditanácson került sor. Sobieski itt vállalkozott arra, hogy Thököly kérésére közbenjárjon a vesztes fél oldalára került kuruc fejedelem tárgyalási igényeinek a császár felé közvetítése érdekében. A bécsi udvar által ekkor — a tények elferdítésével — az egész kereszténység ellenségének, árulónak híresztelt Thököly a következőket kérte:

6 1. egész Magyarországot helyezzék vissza a Habsburg udvar által megsértett vallási és politikai jogaiba, 2. ő maga fejedelmi címet és szuverenitást nyerjen Felső-Magyarország felett, 3. mind neki, mind híveinek és vagyonuknak adjon amnesztiát a felségsértés vádját illetően /. Lipót, és 4. a 13 Garam és Vág folyótól keletre fekvő vármegyét élete végéig megkapja. Ennek fejében ő és hívei teljesen elszakadnak az ottomán portától és készek alávetni magukat a császárnak. Előbb a császár hadvezérei, majd maga /. Lipót azonban teljesen elvetette ezen kívánságokat. De nem sikerült Sobieski titkos terve sem, hogy magyar földön teleljen át. A bécsi udvar nyilván átlátott a szitán és a téli kvártélyozás ügyében az ipolysági haditanács végül azt a döntést hozta, hogy a császári csapatok a közeli bányavárosokba vonulnak (nem nehéz rájönni, hogy tulajdonképpen biztosítandó e gazdasági okokból kulcsfontosságú városok birtoklását és jövedelmeit), míg a lengyel sereg szállását — Boethius tudomása szerint

7 — Wolhiniában és Podosieben jelölték ki, vagyis úgy határoztak, hogy el kell hagyniok az országot. November 5-én Sobieski ezt úgy írja meg feleségének, hogy már elváltak a császári csapatoktól, de míg azok szerencsések, mert az ő kijelölt téli kvártélyuk a közeli bányavárosokban lesz, a lengyeleknek még sok mérföldet kell menniök, amíg elhagyják a török végeket és útközben még egy „Szecin" nevú török erődítménnyel is szembetalálják magukat, miközben állandóan esik a havaseső és még a kis patakokon is nehéz átkelni, mert sehol sincsenek hidak.

8 A császári csapatok november 6-án szedték fel táborukat, majd elfoglalták „Blauenstein" (Kékkő) kastélyát, amellyel elvágták a budai és az érsekújvári törökök levelezését.

9 Mi történt azonban Sobieski ekkor már csak 16 000 főnyi lengyel, litván és kozák seregével? Az Ipoly völgyén át kellett hazavonulniok, vagyis egy olyan területen, amely 1663. őszétől, Nógrád, Palánk, (Balassa)Gyarmat, Szécsény, Hollókő és Buják elfoglalása után a törökök uralma alatt volt. Ezen a területen — miután Gyarmat 12