Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Közlemények - Szomszéd András: Jobbágyiskola, jobbágyiskolázás Kisterenyén a Canonica Visitatiok tükrében

Rosszallóan jegyzi meg a visitatio írója: „nem mindenki látogatja egész évben az iskolát, mert a szülők gyerekeiket mezei munkára, libák őrzésére fogják be, nem törődve azzal, hogy ez ellen az elítélésre méltó szokás ellen gyakran hirdetnek ki különösen nyáron és tavasszal - megtorló rendelkezéseket."

26 Bár az iskolába járók létszáma növekszik - télen 80-90, 1832-ben is, „. . . sokan megtagadják az iskolába való járást". A szokásos tananyagon kívül-kereszténytudomány, olvasás - írást és számtant is tanít az 1831 telén elhunyt apja helyére lépő 28 éves, a Nógrád megyei Csecse községből hazahívott Chikány Antal. Valószínű, 1813 óta új köntöst kaphatott az iskola épülete, mert a látogatáskori állapotát „jó"-nak minősítik. A „szalmatetős" épület továbbra is két részből, a tanító lakásából és a tanteremből áll. A tanterem „. . . annyira szűkös" - olvashatjuk -, „hogy csak a gyerekek felét tudja alkalmasan befogadni." Bővítésre nem gondolhatnak, mert a telek kicsi, hogy nem több az udvara, mint 12 négyszögöl, akárcsak a kertje. A pap, a tanító, a helység lakói eddig eredménytelenül fordultak a falu urához.

27 A canonica visitatiokat olvasva megállapíthatjuk a falusi iskoláról, hogy a parasztság művelődésében az iskolai oktatás nem játszott túlságosan nagy szerepet. Az iskolák fenntartása kizárólag a felekezetek feladata, a közösség anyagi ereje az iskolához, az iskolába járáshoz való hozzáállása nagyban befolyásolta az oktatás tárgyi, személyi feltételeit. A szülők általában csupán azért küldik iskolába kisebb gyermekeiket, hogy ne legyenek láb alatt, de mihelyst hasznukat vehetik a paraszti munka bármely területén, elvonják őket a tanulástól. Az iskolai oktatás ezek számára legfeljebb a 3-4 téli hónapra korlátozódik. De ha a szülőknek szándékukban is állna a gyermekük taníttatása, az anyagi tehetségük hiánya, a ruhátlanság akadályozza a rendszeres iskolába járást. A tanítók csak mellékesen oktatnak, hisz a tanításért kapott fizetésből meg nem élhettek. Maga az iskola épülete sem vonzó. Aligha túlzok, ha a község iskolájának általános jellemzésére egy névtelen újságíró 1841-ben írt cikkét hozom tel példaként. Az iskolaházak közül „. . . igen sokat ólakhoz, kunyhókhoz hasonlíthatom. Roskadozó, rongyos, szurtos külsejű, egy nógyszegláb üvegkukucskálókkal ellátottak. Nyomorult iskolaházak . . . szegénységük miatt itt a tanító egyszersmind kántor és orgonista, egyházi rector is."

28 És mint ír az iskolák állapotáról Mocsáry, a megye történetírója : ,,A' szegényebb R. Catholicus szülők többnyire Gyöngyösre küldik gyermekeiket, vagy ha tölök az sem telik ki, tudatlanságban hagyattatnak ártatlan gyermekeik ; mert a' falusi erőtlen Oskolákat számba se lehet itten venni (ámbár ezeknek is nagyobb felvigyázat alatt könnyű volna orvoslások), mellyekben most némelly rövid imádságon kívül legfeljebb olvasni taníttatnak valamennyire a' gyermekek.

29 így nem csodálkozhatunk a kisterenyei kisiskolai oktatás alacsony színvonalán, s főleg nem róhatjuk meg ezért a kor tanítóit. Érdekes, hogy a nők többen tudnak olvasni, mint a férfiak. Valószínű, hogy tudományuk többek között anyjuktól származik. A fiúk felserdülve, a mezőkön bandákba gyülekezve, az állatok őrzése közben még azt a keveset is elfelejtik, ami az iskolában rájuk ragadt. „Csodálható-e, hogy a parasztgyerek kisgyermek korától fogva a barmok mellett, pajkos suhancok közt nevelkedve, szilajabb, vadabb lesz mint az üszeje?"

30 Illusztrálásként álljon itt néhány idézet a visitatiokból : „. . . A fiatalok szófogadatlanok, engedetlenek." Gondolom, ezek a gyerekek, fiatalok is át-átrándultak NagyTerenyére bámészkodni, ahol nagyobb társaik még az egyház által tiltott napokon is „. . . a közönségesen csárdásnak nevezett . . ." táncot táncolják, és „. . . húsvét kivételével nem akarnak gyónni."

31 297