Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Zólyomi József: Pásztorok az Észak-Cserhát falvaiban

múlt század közepéig Mihály napkor, illetve Demeter napkor lejárt. A juhok téli gondozása a gazdák feladata volt. Csesztvéről vannak adataink arra, hogy 1726-ban a télire beszorult juhokat akolban tartották.

41 Több adatunk van arra, hogy a juhokat a téli hónapokban makkoltatták. A madacskaiakról említik, hogy 1767-ben „juhaikat a makra eresztették".

42 A juhlopásért törvény elé idézett tolvaj 1837-ben azt vallotta, hogy „. . . a Palotási Erdőben magam egyedül a múlt hideg őszön Mindenszentek napja után, midőn már minden nemű marha Istállóra szorult, egyedül a juhok jártak ki a makra, a nyáj közül szakajtottam, s oroztam el."

43 Arról sajnos nem szólnak forrásaink, hogy a makkoltatásra külön fogadtak-e pásztort, vagy a juhtartó gazdák sorral őrizték állataikat. A múlt század második felétől az általunk vizsgált terület egyes községeiben a juhállomány száma jelentősen megnőtt. Cserhátsurányban 1844-ben 78 darab juhot írtak össze, 1895-ben már 159 darabot. Őrhalomban 37-ről 903-ra, Nógrádsipeken 10-ről 114-re növekedett a parasztok tulajdonában lévő birkák száma. Néhány községünkben (Nagylóc, Hollókő) a legelőhiány miatt teljesen megszűnt a juhtartás. Egy-egy család - őrhalom kivételével - 3-4 juhnál nem tartott többet, őrhalomban viszont - emlékezet szerint - 50-60 juhot is tartott egy-egy gazda. Ez utóbbi községben a nagyszámú juhot juhászok és magánpásztorok őrizték, a többi településen fogadott juhászok, akik a falu juhait közös nyájban legeltették. A múlt század közepétől már nem tartották legelőn éjjel a juhokat. Éjszakára akóba zárták őket. Az akolt többnyire nagygazdák bérelték, a benne összegyűlt trágyáért (Cserhátsurány), vagy a juhtartó gazdák közösen építettek egy nagyméretű akolt a falu szélén (Cserháthaláp, Mohóra, Herencsény). Az adatközlők szerint a juhokat azért hajtották be éjszakánként az akolba, mert a német birka — amely akkor kezdett elterjedni vidékünk parasztságánál -, a hideget nehezebben tűrte, jóval gondosabb tartást igényelt, mint a korábban tartott magyar juh. A fejés, a tej feldolgozása ebben az időben is a juhász feladatai közé tartozott. A fejés azonban már nem a legelőn, illetve az ott felállított esztenában történt, hanem az akolban. A tejet már nem legelőn lévő kalibáb&n dolgozták fel, hanem a juhász a faluban lévő házában. A kifejt tejet dézsában, vödörben vitték haza, ahol szűrés, oltás után gomolya sajtot készítettek belőle, amelyet a birkák arányában a gazdáknak postára kimértek. A juhászok feladata volt a keserutúró begyúrása is a házaknál, de ezért már külön díjazást kaptak. Ahol fogadott juhász volt a faluban, ott a juhokat a téli hónapokban sem adták haza a gazdáknak, a juhász gondozta őket a közös akolban. Takarmányról a gazdák, etetésről, itatásról a juhász gondoskodott. A téli napokon — ha nem volt nagyon hideg és az elles még nem kezdődött meg - a déli órákban egy-két órára megjáratta a juhokat a pásztor. Az első világháború tájára a juhok száma nagy mértékben csökkent. A vizsgált községek többségében - a gyapjú alacsony értéke miatt - megszüntették a juhtartást, esetleg néhány család udvarában ,,a gyerekek miatt" neveltek egy-két birkát. Gyűjtőterületünkön, a cserhátsurányi gazdáknak volt legtovább (1950-ig) fogadott juhászuk. A termelőszövetkezetek megalakulása után (1960) sem éledt újjá a juhászat. Cserhátsurányban ugyan próbálkoztak a juhtartással, de az idős juhászok már nem vállaltak munkát, a „cigány juhászok" keze alatt pedig nem gyarapodott, inkább fogyott a juhállomány. « 237 V