Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)
Tanulmányok - Vonsik Ilona: Tények és gondolatok az 1929-es bányászsztrájkról
Kohómunkások Országos Szövetségének, tehát a szoc. elemeknek a vezetősége meglehetősen legyengült, befolyása a munkásságra már nem az, ami volt, s annak ellenére, hogy a november 2-án és 3-án (valójában 1-ón és 2-án - V. I.) megtartott rendkívüli közgyűlésen megint a szoc. dem.-ek nyertek, - habár igen csekély, 4 szavazat többséget -, a helyzet urainak nem mondhatók. Nem uralja a munkásokat a Csóka Vendel gazdasági bányamunkás szövetség sem, mert ezeknek a száma sem ponderáló (jelentős). A helyzet most az, hogy a tarjáni medencében, Lapujtőn kb. 450-500, Baglyasalján kb. 1000, Etesen kb. 100-an, Pálfalván mintegy 600-an állanak sztrájkban, s ezek erősen kitartanak követeléseik mellett, amelyeket kérvény alakjában még november előtt, október utolsó napjaiban beadtak a vállalat igazgatóságánál. Bizonyos dolog, hogy vannak panaszaik, amelyek némileg megokoltnak látszanak, így pl. a felnőtt, sőt többgyermekes családapa sem végezhet e tájék bányáiban átlag több műszakot, mint havi 20-25-öt, úgy, hogy a maximális keresete alig 120 pengő. A központból kiküldött Szekeres és Orosz elvtársak (szoc. demek.), akik e tájékon a munkássággal érintkeztek, habár a munkásokat semmiféleképpen nem befolyásolták a tekintetben, hogy sztrájkba álljanak, - azt jelentették Budapesten a Szövetségnél és a Szakszervezeti Tanácsnál, hogy a helyzet meg javulásához feltétlenül szükség van arra, hogy e terület munkásai jobb kereseti viszonyok közé állíttassanak. Leghangosabbak a munkások Baglyasalján, kevésbé mozgalmas a kép Somlyóbányán és Kazáron. Panasz van a Rau-aknára is, ahol a munkások csak nemrég ugyancsak sztrájkba állottak. E területen kint járt embereink elmondják, hogy a kommunista agitáció, amely különösen az aknabizalmiak révén nyer táplálékot, erősen folyik. A bányászok sűrűn kapnak Csehszlovákiából (Macskalyuk) átcsempészett röpiratokat, amelyek a csehszlovákiai bányász és kohómunkások bérviszonyairól csodálatos képet nyújtanak, habár ezek az eltorzított számadatok egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak . . ." 34 A bányász megmozdulás első hetében a sztrájkolok számára vonatkozóan különböző adatok láttak napvilágot. A Népszava híradása szerint „Sztrájkolnak Baglyasalján 850-en, Karancsalján és Lapujtőn 520-an Pálfalván 600-an, Somlyóbányán 125-en, Etesen 200-an, Kazáron 350-en és Albertaknán 500-an." 35 Tehát a november 5-i állapot szerint 3145 a sztrájkoló bányászok száma. A Népszava a bányamunkások sztrájkjáról szóló tudósításában találóan jegyzi meg, hogy a bányászok nem a keresetből, hanem a kereskedők jószívűségéből tartják el magukat. Salgótarjánban a bányász szakszervezet helyi csoportjai összvezetőségi ülést tartottak november 5-én, melyen a Központi Vezetőség november 3-i ülésének döntése alapján a Szaktanácstól Gál Benő, a Bányamunkás Szövetség Központi Vezetőségétől Bertrand Antal vett részt. A munkásotthonban a bányász bizalmiak feltárták helyzetüket s a központi kiküldöttek a véleményeket meghallgatva megígérték, hogy tárgyalnak a jogos sérelmek orvoslása érdekében és „mindent megtesznek, hogy a sztrájk vezetői és irányítói bántódásban ne részesüljenek." A bányászok nem bíztak ebben és egy 15 tagú tárgyalóbizottságot választottak. 36 A Népszava híradása szerint „az összvezetőség kimondta, választ ugyan egy tárgyalóbizottságot, de ennek a tárgyalóbizottságnak megtiltja, hogy az igazgatóságot felkeresse tárgyalás végett, és csak akkor mennek tárgyalni, ha az igazgatóság hívni fogja őket." 37 A központi kiküldöttek ugyanakkor megállapították, hogy „a sztrájk egyáltalán nem volt előkészítve, annak kitöréséről a többi telepeket nem is értesítették, úgy hogy az első napon csak Baglyasalja lépett sztrájkba és csak a következő napokon lépett 105