Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Belitzky János: Az 1200 fős nógrádi önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj felszereléssel való ellátása (1848. aug. 21–szept. 13.)

tulajdonosok tudomására, hogy aki vonakodik fegyverét átadni, attól „requisitio útján lesznek elveendők". Ezután a pénzügyi problémákra kerítettek sort. Megállapították, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban letett pénzükből és a helységektől „fölruházás fejé­ben fizetett összletekből" csak 51 000 váltó forint jöhet az önkéntesek ellátását célzó pénztárukba, amiből csak a legszükségesebbek szerezhetők be. Elrendelik tehát, hogy ,,az önkéntes csapat napi bére" ezentúl a vármegye Hadi Pénztárából legyen kifizetve. Nagy Zsigmond előterjesztése alapján a már eddig kifizetett 400 pengő ft-ot is, alispáni assignatio mellett, az önkéntesek felszerelése fedezésére létesített pénztárba kell átutalni. A továbbiakban pedig a Hadi Pénztár az önkéntesek napi díjai fejében Nagy Zsigmond, illetve Guoth Lajos nyugtái ellenében fizeti ki „koron­kint a megkívántató summákat". A losonci csizmadia céh is meggondolta magát és küldötteit a megyeszékhelyre küldve, szerződést kötött a THFV-nál, hogy a csizmák párját ők is 1 ft 50 kr-ért készítik el. Erről értesítik Horváth Pált ós utasítják, hogy ,,a bőrök kiszabása mellé saját felelősége alatt egy egyént rendeljen, s ezen kiszabás a kapitányi szálláson tör­ténjék". — Balassagyarmaton hasonló feladattal „Pruszkay bízatott meg, ki is a ki­szabott bőröknek mennyiségéről rendes jegyzőkönyvet" tartozik vezetni. A csizmák varrását azonban Balassagyarmaton addig nem tudják elkezdeni, amíg a szükséges bélésbőrt meg nem kapják. Horváth tehát intézkedjék ezen bőrök leszállítása ügyé­ben. A borjúk bőrét illetően később kap utasítást. A már megrendelt posztó színek szerinti mennyiségéről még nem érkezett tudó­sítás. A nadrágokra azonban — bármily színűek is legyenek — nem kell zsinórzat és erről is értesítik Horváthot. — Továbbá arról is, hogy „kívánságához képest 100 kasza küldetik". — Erre nyilván a beérkezett nemzetőrök egyrészónek a begyakorlá­sára volt szüksége. Utasították, hogy „a losonci önkéntes sereggel akként intézkedjék, hogy az — a legújabban érkezett miniszteri rendelet folytán szeptemberben Vácra indulandó — az elindulásra bármely percben készen lehessen". Az elindulás időpontjára nézve a THFV külön fogja még értesíteni. „Ezen seregek — a legújabb intézkedés szerint — 4 századra lesznek osztandók, akónt, hogy minden 300 emberből egy század alakíttassák. Meghagyatik Horváth Pálnak, hogy a tisztek választásába semmi esetre ne bocsátkozzanak, mert a Választ­mány közbejöttével Balassagyarmaton fog végbemenni, de a szükséges rend feltar­tására nézve megbizatik, hogy ideiglenes káplárokról ós őrmesterekről aként intéz­kedjék, hogy azok felelőség alatt az alájok rendelteket rendben tartsák". A felmerült és megoldandó problémáikról, valamint a kialakult helyzetről, a következő jelentést küldték a miniszterelnöknek: „Miután a megyénkből kiindulandó önkéntes csapatunkba reménységünkön felül több tisztnek kiképzett egyének ajánlkoztak, elhatároztuk, miként ezen lelkes férfiaknak hazájokérti hú lelkesedésüket megjutalmazandók, a tiszteket magunk választandjuk. — Ezen csapatunk felosztására nézve aként intézkedénk, hogy az 1200 főből álló csapat 4 századra osztassék, s így minden században 300 egyén lén sorozva, de miután a tisztek ruházatai, az ezen csapatba szükséges orvosok fizetései, és a sereghez kívántató számvevő iránt nem vagyunk tisztában, kérjük Minister Elnök urat, szíveskedjék bennünket az iránt értesíteni, — 1-ször, hogy a tisztek a nemzetőrök, vagy a hon védők öltönyeivel lássák-e el magukat ? — 2-szor, mennyi orvost rendeljünk, s azok mily fizetéssel látassanak el ? — 3-szor, a számvevő tiszt­nek mennyi legyen a fizetése ? 52

Next

/
Thumbnails
Contents