Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Muzeológia - Hidváry István: A Nógrádi Sándor Múzeum a munkások művelődéséért

szóló felhívás (amelyet csak öt üzemhez jutattunk el), eltérő hatásfokát. A két alap­vető számadatot külön is meg kell említeni: 1981-ben és a következő évben a mú­zeumba érkező összes látogató csoportok 11, illetve 21%-át adták a szocialista brigádok, 1983-ban már a 31%-át! A múzeumba látogató munkáskollektívák összlétszáma 1981-ben az összlá­togatóknak csak 2%-át, 1982-ben 3%-át érte el, ezzel szemben 1983-ban már 9%-át. Nemcsak a számok, hanem a szocialista brigádokkal történt beszélgetések is igazolták: a Kiállításról kiállításra címmel meghirdetett művelődési program el­nyerte tetszésüket, kérték és várják a folytatást. 1984-re a város 17 üzemébe, vállalatához, több mint ezer munkáskollektívához juttattuk el az újabb játékra szóló felhívásunkat. A játék alapját továbbra is az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tesztlapok helyes kitöltése képezi, de — ellen­tétben az elmúlt évvel — a legtöbb pontot elért brigádok közül írásbeli elődöntő után jut majd 12 kollektíva a döntőbe. Ennek témája az év során megtekintett öt kiállí­tás, kiegészítve a hozzájuk kapcsolódó megadott irodalom (pl. kiállításvezető, kata­lógus) ismeretével. A játékban szereplő kiállítások: Glatz Oszkár hagyaték (március 12-ig) Színház a XIX. századi képzőművészetben (március 12-ig) A salgói vár ásatása, régészeti kiállítás (június 8—október 1) A XIX. századi magyar festészet (június 8—aug. 27.) II. Országos Rajzbiennálé (október 19—nov. 20.) Ezek biztosítékul szolgálnak arra, hogy a munkáskollektívák érdeklődését, igé­nyét a múzeum nyújtotta művelődési lehetőségek iránt felkeltsük, illetve elmélyítsük. Az előbbiekben ismertetett formák mellett intézményünk sajátos lehetőségeivel folyamatosan segítette a munkások részére a megye politikai, tanácsi, társadalmi szervei által „Munka és művelődés" címmel meghirdetett mozgalmat. Ennek kere­tében a Madách-évben a múzeum munkatársai több üzemben, számos alkalommal tartottak előadást, kísérték irodalmi túrák során az üzemek, vállalatok brigádjait a megye irodalmi emlékmúzeumaiba, valamint Alsósztregovára, Madách szülőhelyére. A múzeummal szocialista szerződést kötött 4 üzem közül a legintenzívebb tevé­kenységet ezen a területen a Szénbányák Vállalat szocialista brigádjainak körében végeztük. A négy nagyüzem kollektíváin túl a salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat brigád­jainak (számszerint 24-nek) rendeztünk 1982 áprilisában város- és munkásmozgalom­történeti vetélkedőt. E játékra való felkészülésnek a színtere Salgótarján várossá­nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás volt. 1981-ben a 23. sz. VOLAN-nak az SVT-ben dolgozó csomagoló brigádjával — Lovász József nevét viseli—kötöttünk szocialista szerződést. E szerződés formai keretét, az elmúlt két év történéseit tekintve úgy tűnik sikerült tartalommal is megtöltenünk. A Lovász József brigád rendszeresen részt vesz és vett a múzeum rendezvényein, indul a különböző, munkások számára kiírt játékokban. Ezeken, a bármely munkásközösség számára nyitva álló lehetőségeken túl, a brigád évente két alkalommal a csak nekik rendezett művelődési programokon vesz részt. Legutóbb játékos lakóhelytörténeti vetélkedőt rendeztünk, figyelembe véve a kollektíva összetételét. (A brigád tagjai a megye 14 településéről járnak be Salgótarjánba dolgozni.) 349

Next

/
Thumbnails
Contents