Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában

tem — a vegyes nemzetiségű falvakban az evangélikusok kisebb jelentőséget tulaj­donítottak a leány házasság előtti teherbe esésének. Az alábbiakban bemutatandó típus-helyzetek 39 szemléletesen illusztrálják, ho­gyan alkalmazták a felvázolt tudati normákat a konkrét esetekben, s —• legalábbis az utóbbi száz évben — milyen változatos lehetett a társadalmi rétegzettség következté­ben ugyanazon tény megítélése. Ha a fiatalok azonos gazdasági állásúak voltak, a legény már régen udvarolt a leánynak, s bíztak a szülők hozzájárulásában, ki-ki bevallotta otthon, ami történt, s noha alaposan összeszidták őket, hacsak a minimális anyagi feltételek hiánya közbe nem szólt, mielőbb megtartották a lakodalmat. A közösség csak a gyermek születésé­nek időpontjából következett utólag arra, hogy a fiatalok között házasság előtt is volt már testi kapcsolat. Ilyenkor az öregasszonyok, vagy az illető család rosszakarói elpletykáltak ugyan róla, a nagytöbbség azonban nem botránkozott meg, 40 inkább csak élcelődtek, évődtek a hátuk mögött. „Mindig tudták, hogy előbb lett meg neki. »Időtlen (koraszülött) ez is!« — oszt nevettük." „Mindig csak az első lesz időtlen!" Problémásabb volt — ez egyébként nem volt ritka eset —, ha közben a legényt beso­rozták katonának. Ilyenkor nem mindig sikerült kellő időben megtartani a lakodal­mat. Nem feltétlenül azért, mert a legény nem volt otthon, hiszen szabadságra elen­gedték. Űgy vélekedtek azonban: „Sehugyse' veszi ki az magát, hogy hazaviszi a vastag menyecskét, oszt ű meg sehun". A fiú családja ezt nem vette jónéven. A le­génynek sem volt olyan mértékben szava, amíg katonai szolgálatát töltötte, mint ha otthon, a közösbe dolgozott volna. Inkább csak ha végleg hazajött, szerezhetett ér­vényt — könnyebben-nehezebben — akaratának. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kö­zösség mindig tisztában volt azzal, megvan-e valóban a házasság lehetősége (gazda­ságilag, társadalmilag összeillenek-e, a szülők hogyan vélekednek erről), s ha igen, ki­sebb rosszallás, csípősebb élcelődés volt mindössze a reakció, ha a terhesség kiderült, mielőtt megesküdtek volna. Az elmarasztalás a leány és családja irányában érvénye­sült inkább. A következő változat az, amikor a fiatalok szerették egymást, s bár a szülők — legtöbbször a fiú szülei, a leány családja végül is kényszerhelyzetben volt — ellenez­ték a házasságot, döntő vagyoni különbség nem volt köztük. A közvélemény szerint bűnös a lány, de ezek után már a legénynek kötelessége elvenni. Szülei, ha kellett, „kivallatták" a leányt a gyermek apját illetően, legtöbbször azonban erre nem volt szükség, hiszen mindenki tudta, hogy ki a szeretője, kivel „bujkálhatott el". 41 Ha a leány családja nem volt biztos a megegyezés sikerében, nem titkolták a dolgot, sőt igyekeztek minél több rokont, szomszédot a maguk pártjára állítani, hogy kikény­szerítsék a házasságot. Ilyenkor felbolydult a falu, hiszen a legény szülei is támogató­kat kerestek saját, ellenkező álláspontjukhoz. Alaposan szidták a fiukat, de kifelé védelmezni igyekeztek: „Száz apa, egy anya! Ha neki leadta magát, leadta másnak is!". Ezzel azonban többnyire nem sokra mentek, különösen, ha már régen szeretője volt a lány a legénynek. Ha a fiú családja „nagyon rátartó" volt, a leánynak pedig kevésbé volt „rangja", először másként próbáltak egyezkedni. Felajánlottak egy bizonyos összeget — emlékezet szerint elég volt 50—60 pengő is — a leány szüleinek, „oszt ki vót fizetve életfogytiglan". A szegényebb családok esetenként elfogadták az ajánlatot. 42 Azonban ha a leány szülei csak egy kis reális lehetőségét is látták, ragasz­324

Next

/
Thumbnails
Contents