Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Az állat haszna az Észak-Cserhát falvaiban

(áprilisban) meg a második is kissé hideg időkre esett. Az első világháború után elmaradt a kétszeri nyírás. A nyírást 1914 előtt úsztatás előzte meg. Az uradalmak már a századfordulón elhagyták az úsztatást. A cserhátsurányi gazdák az Ipolyban, Nógrádmarcal és Magyarnándor uradalmainak úsztatóiba jártak birkát úsztatni. Az őrhalmiak mindig az Ipoly ba lisztattak. A nagylóci gazdák Zsuny pusztán levő uradalmi úsztatóba hajtották a birkákat nyírás előtt. A falusi juhász, Őrhalomban a magánpásztor értesítette a gazdákat, hogy mikor megy úsztatni és a gazdák kifizették neki az úsztatási költségeket. Természetesen mindenki csak a saját birkája után fizetett. Négy-öt gazda, akiknek több birkája volt, a juhásszal ment, egyrészt segédkezni az úsztatásnál, másrészt vigyázni arra, hogy birkáiban az úsztatás alatt ne essék kár. Uradalmaknál a számadó mellé két-három cselédet rendeltek úsztatáskor, mert a személyzetet a juhásznak kellett adni. Az úsztatónál volt úsztató mester, aki az úsztatást irányította. Mindenki engedelmességgel tartozott neki. (Ez urasági cseléd volt, akit az úsztatás idejére megbíztak e teendőkkel.) Aki legelőször érkezett az úsztatóhoz, az behajtotta a birkáit a sövénnyel befont karámba, melynek alja ki volt deszkázva. A karám és az úsztató között fél méter távolság volt, ahová két ugrató állt. A juhász a karámban a kutyával dolgozott, szorította az ugrató felé a birkákat, ahol a karámon csak olyan kis nyílás volt, ahol a birka éppen kifért. Az odaérkező birkát az ugratok megkapták és a zuhogób&t dobták. Hogy a partra a birka ne tudjon kimenni, azért a zuhogó mellé 2 méter hosszú és 1 méter magas sarampót tettek mindkét oldalra. A birka úszott végig az úsztaton, mely másfél méter széles és 15—20 m hosszú volt. A birka visszafordulását az úsztató két oldalán álló buktatók akadályozták meg. Ők segítették partra a gyengébbeket is. Az úsztató végén volt a kifutó, amely félig a vízben volt oly mélyen, hogy azt a birka lábaival elérhette. Mikor az első csoportot keresztülhajtották, mindjárt mehetett a második csoport. Minden csoport keresztülhajtása után az úsztatómester a lefolyón leengedte a vizet és a rezervavízből újat engedett az íisztatóba. Erre természetesen az Ipolyban történő úsztatáskor nem került sor. Miután minden csapat egyszer átment az úsztaton, az a csoport következett, melyet először hajtottak keresztül. Minden csoportot háromszor-négyszer is keresztül kellett hajtani, míg teljesen kitisztult a gyapjú. Az utolsó úsztatásnál a buktatók a buktatófa segítségével nyomkodták a birka fejét a vízbe, hogy az is megázzon. A buktatófa 3—4 m hosszú rúd, mely ágasban végződik. Az utolsó úsztatásnál a vezérürü nyakáról is levették a csengőt, hogy a gyapjú a nyakán is kitisztuljon. Úsztatáskor mindig a vezérürüt dobták először a vízbe, a többi már ment utána. Hazaérkezés után a jól beszalmázott akolba (Cserhátsurány, Nagylóc, Nógrádsipek) hajtották a birkákat ós 4—5 nap múlva már lehetett nyírni. A juhászok kötelessége volt a nyírás megszervezése is. Emlékezet óta Cserhátsurányban a terényi tótok, őrhalomba a csitári, ilinyi asszonyok jártak nyírni. Nagylócon és Nógrádsipeken a helybeli szegényebb sorsú zsellérek nyírták a birkát. A juhász felkereste a vállalkozót és megbeszélte vele, hogy mikor tud jönni. A vállalkozó szólt a banda tagjainak, hogy hová mennek nyírni. A bandában voltak asszonyok, emberek egyaránt. Ha a jobbágyok birkáit mentek nyírni, akkor gyalog mentek. Odaérve a juhásznál jelentkeztek. Uradalom kocsit küldött értük. Fizetésük az első világháború idején 3—5 fillér volt darabonként. 1944-ben 2 pengő. Az uradalomban viszont 1944-ben kaptak a nyírok darabonként 1 pengőt, élelmezésül a nyírás ideje alatt minden nyíró napra egy birka húsát, s ennek elkészítéséhez szükséges zsírt, 286