Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Az állat haszna az Észak-Cserhát falvaiban

lyos két kő került, amely az egészet lenyomatta. Két hétig kellett így állnia, utána fogyasztható volt a keserű túró. A tej földolgozásánál legfontosabb a tisztaság. Nagy gondot fordítottak az edények tisztántartására. A fejőt, a* dézsát forró vízzel kisúrolták, hogy olyan legyen mint a cindröka (sárga). Miután minden edényt elmostak, a fal alatt levő padkává tették, hogy megszáradjanak. Itt 11 óránál tovább nem maradhatott, mert a fából készült tároló edények szétszáradtak volna. A hűvös kamrába rakták be. A falvak társadalmi rétegeinél a tejnek nem volt azonos értéke. Legjobban a szegények becsülték meg, ahol gyakran fő táplálékul szolgált a tej. A zsellérek, uradalmi cselédek mindig tányérból vagy falakából (kis fatál) ették a tejet, kenyeret aprítva bele. A nagyobb gazdák findzsából (csészéből) fogyasztották a tejet, a kenyeret nem aprították bele, hanem falatonként törték. A legtöbb tejre vonatkozó becéző szót is a szegényebb családok őrizték meg: tejke, tejecske stb. A szegényebbeknél a tej nagyobb megbecsülése onnan adódott, hogy ritkábban, sok munkával juthatott hozzá. Még a két világháború között is élt az a szokás, az általunk vizsgált falvakban, hogy a nagyobb gazdák a mezőgazdasági munkában segédkező napszámosokat tejjel fizették ki. Gyűjtőútjainkon gyakran hallhattuk azt a tényleges gyakorlaton alapuló mondást: ,,egy köcsög tejért dolgoztam egész nap". A tejesételeket, mint a kukoricapempő, kukoricabukta, gölödin, görhe, sűrített tejestészta, a századforduló táján a tehetősebb gazdák is kedvelték, a két világháború között már csak a szegényebb családok asztalán találhatók meg. A túrót elsősorban kalácsok sütésénél használták: túróslepény, túrósbodag. Szerették a túróval ízesített főtt tésztákat: túróscsík, túrósgaluska, túrósganca. A tejet és tejtermékeiket az ember gyógyítására is felhasználták. Gyomorbetegeknek frissen fejt tejet adtak reggelenként. Ha valakinek véres volt a szeme, ruhába csavart aludttejet tettek rá. A bőr kirepedését tejföllel vagy vajjal kenegették. A tüdőbajosokkal birkatej savót itattak. A paraszti háztartás pénzhez csak ősszel, a termények betakarítása után jutott. A mindennapi kiadások fedezésére a tejért kapott pénzt fordították. A cserhátsurányiak és őrhalmiak Balassagyarmatra, a nógrádsipekiek Szécsenybe, a nagylóciak Szécsenybe és Pásztora hordtak tejet eladni. A tejért, túróért, tejfölért kapott pénzzel az asszony rendelkezett. Több adatközlőnk elmondotta, hogy lányának bútorát, ruháinak jelentős részét a tejért kapott pénzből szedegette össze. Gyapjú A gyapjú házi feldolgozására Őrhalom és Nagylóc községekből vannak adataink. Őrhalomban a szőttes törölközők, kötények díszített mintáinak használták fel a gyapjúból készített fonalat. Nagylócon cvettereket kötöttek belőle. A gyapjú feldolgozása e két községben sem tekinthető általánosnak. A gyapjú jelentős részét itt is kereskedőknek adták el. A kereskedők, nyírás előtt már egy hónappal járták a községeket és szerezték a kuncsaftokat. Előleget is adtak, nehogy másnak adják el a gyapjút. A kereskedő a losonci vásáron tudta meg a gyapjú árát és annak megfelelően ígért- A birka nyírásának ideje május közepén kezdődött. Az anyabirkák nyírását május 15-re be kellett fejezni, mert a fejést ekkor kezdték. Gyapjúban sohasem fejtek. Régebben kétszer nyírtak. A második nyírásra Kisasszony napja táján került sor. Azt tartották ,,két csöpp több mint egy". A birkának azonban nem használt a kétszeri nyírás, mert az első nyírás is 285