Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Hausel Sándor: A selyemhernyó-tenyésztés története Nógrád megyében 1765–1945

1787-ben 3,5 liter magot vetettek el. A bujáki faiskolában 6300, a gyarmati lovasiskolában 80, Szátokon pedig 100 fa lett elültetve. A selymet helyben gombolyították le és ezt a Valero-gyárt vette meg, valamint Budán az állami beváltó helyen és magánosoknál értékesítették. 1788-ban Kallóban 2 liter magot vetettek el. A Cserhát vidékén 26 000 csemetét telepítettek, Mohorán 152-t, Alsósápon 100-at, Csesztvén 300-at, Vadkerten 100-at, Romhányban 63-at, Felsőiszátokon 69-et, Gután 83-at, Nézsán 272-őt, Kosdon 104-et, Füleken 300-at, Balassagyarmaton 80-at, egyéb helyre szétosztva 2000-et, uradalmakban 8000-et, összesen 37 523-at. A terméket részben Pesten értékesítették, részben pedig magánosoknak adták el. Kitűnhet a fenntebbiekből

22

, hogy a tényleges gubótermelés még viszonylag alacsony volt. Figyelembe véve azonban az eperfaültetés lendületét (nyolc év alatt kb. 45 000 fa) és azt, hogy Bujákon 1787-ben megindult a legombolyítás, remélni lehetett volna magának a selyemhernyó-tenyésztésnek szélesebb körű elterjedését és esetleg selyemfonoda keletkezését is. Bár a meglevő selyemfeldolgozó manufaktúrák is állandó nyersanyaghiánnyal küzdöttek

23

, ezen kívül II. József egyenesen tiltotta selyemfonoda alapítását pl. Győrött, féltve az osztrák selyemipart a magyar vetélytárstól. Magyarországot e tekintetben is csak nyersanyagbázisként vette számításba. Ami a gubótermelést illeti, a kincstár elsősorban a saját, valamint a vállalkozóbb kedvű nagybirtokosok uradalmain ért el sikert. (Érdekes példa egy másik központi elképzelésre; hogy a galsai Koháry uradalomban törökfűz nevelésével próbálkoztak. Ezzel szándékoztak az Alföldet fásítani.) Remélni lehetett volna tehát ezen művelési ág elterjedését és gazdasági jelentőségét is, ha közbe nem jön a török háború és ha II. József meg nem hal 1790-ben. A megyei selyemhernyó-tenyésztés 1790 és 1825 között Alig egy évtized telt el és a központi akaratból nagy energiával kiépült új művelési ág lehanyatlott s feledésbe ment. II. Lipót 1794-es rendeletében

24 már így fogalmazott: ,, . . . amennyiben a selyem mívelés elhagyatott volna állíttasson helyre. Bizonyos lévén már az, hogy a selyem termesztés munkájának sikertelen előmenetele nem a föld vagy annak fekvése hibájának, hanem a mívelő tudatlanságának tulajdoníttathatik." E meggyőződéstől vezetve 1796-ban kilenc pontban foglalta össze a megyék számára e tárgybani utasítását.

25 Eszerint ki kellett hirdetni újra az összes eddigi ilyen témájú rendeletet, bizottságot kellett felállítani, félévenként jelentést tenni. Növelendő az eperfák száma, ház elé, utcákra, utakra az ültetendő, s tanítók heti egy órában tanítsák, kapjon jutalmat a legjobb termelő, az eperfalevél alku tárgya legyen. A rendelet végrehajtását a legkönnyebb ponttal kezdték: létrehoztak egy bizottságot, amely 12 pontban foglalta össze tevékenységét.

26 Tagjai voltak: Szentiványi János, Szentiványi Márk, Ivánka Imre, Tajtler Gábor, Szubszky István, Draskoczy Antal, valamint hivatalból Bodiczky és a négy járás főszolgabírája. Az elnök Szentiványi János volt. 1798-ban nyújtották be javaslataikat a vármegyéhez. Eszerint a bizottságnak : — jegyzőkönyvet kellett vezetnie és jelentést tennie az alispánnak — elsőrendű feladata volt, hogy szorgalmazza xij kertek létrehozását és az eperfák ültetését. Űj kertet (Diós) Jenőn, Nagyorosziban, Nógrádon és (Ersek)vadkerten szándékoztak létesíteni: gondozásukat a felügyelő mellett a nótárius és az iskolamester is végezze. ,,Ezen kertek gondozását a helység 27