Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Az állat haszna az Észak-Cserhát falvaiban

azokért a jövedelemszerzési lehetőségekért, amelyeket a meglevő igaerő biztosított számára. A bérszántás, a fuvarozás, a betanított ökrök és lovak eladása, gyakran nagyobb jövedelemhez juttatta tulajdonosát, mint a szántóföld. Még jómódú gazdáknál is előfordult, hogy a jól fizető, rendszeres fuvarok miatt szántóföldjét csak felületesen művelte meg. A szarvasmarhát, sertést, juhot nem azért tartották, hogy trágyájukkal a szántóföld, rét minőségét javítsák. A haszon itt is inkább a tejből, a húsból, gyapjúból, a felnevelt állatok eladásából származott. Vidékünk parasztsága kevés és rossz minőségű szántóföldön gazdálkodott. Az uradalmi birtokok szorításában a meglevő földek bővítésére alig volt lehetőség. Megélhetését, jövedelmének folytonosságát az állattartás, a múlt század második felétől annak tenyésztése biztosította. A rendszeresen vállalt fuvar, a tej értékesítése, a saját neveltetési! állatok eladása, a vásáron vett, kondíciójukban feljavított lovak és szarvasmarhák nagy haszonnal történő továbbadása, jelentős összeghez juttatta a parasztságot. Tanulmányunkban a számosállatok (szarvasmarha, ló, sertés, juh, kecske) hasznát mutatjuk be. Gyűjtőterületünk Észak-Cserhát tizenkilenc települése, melyet a Balassagyarmat—Cserhátsurány—Alsótold—Nagylóc—Szécsény útvonal, északon az Ipoly folyó határol. A tizenkilenc község, témánkhoz kapcsolódó adatainak összegyűjtése után arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kutatási eredmények bemutatásánál nem szükséges valamennyi településen készített jegyzetanyagra hivatkoznunk. Úgy gondoljuk, hogy a kiválasztott négy község (Cserhátsurány, Nagylóc, Őrhalom, Nógrádsipek) feldolgozott adatai tartalmazzák mindazon sajátosságokat, amelyek Észak-Cserhát falvaira jellemzőek. Az általunk követhető időhatárt az adatközlők visszaemlékezései szabták meg. Mivel e téma nagyobb részét még az ötvenes évek közepén gyűjtöttük, olyan adatközlőkkel is beszélhettünk, akik szüleik, nagyszüleik elbeszélései alapján a múlt század közepétől ismerhették községük eseményeit, így az állattartás hagyományait is. Munkánkban felhasználtuk a levéltári források anyagát is, amelyek segítségével, ha szerényebb mértékben is, a 18. század elejétől kísérhetjük figyelemmel a paraszti állattartás gyakorlatát.

1 Igaerő száma és megoszlása A paraszti gazdaságban az igaerőt a ló- vagy ökörfogat képviselte.

2 A levéltári források adatai alapján táblázatokba foglaltuk össze az általunk vizsgált négy község igaerejének számát, összetételét a 18. század elejétől a múlt század közepéig. A csaknem évenként készült összeírásokból most az 1724,1745,1781,1828, 1844. évek háztartásokra bontott lajstromának összesített eredményét közöljük.

3 (1—5. táblázat.) A táblázatokból azt olvashatjuk ki, hogy az egyes években mennyi jobbágynak vagy (1781-től) zsellérnek volt 8 ökre és 2 lova, 6 ökre és 2 lova, 4 ökre és 1 lova, vagy csak 4 ökre, 2 ökre, 2 lova, 1 lova, stb. Például 1724-ben Cserhátsurányban 4 ökrös és 2 lovas fogata egy gazdának volt, 2 ökrös fogatot viszont heten tartottak. Őrhalomban 21 gazdának volt 2 ökrös és 2 lovas fogata 1781-ben. Táblázatainkból kitűnik, hogy a 18. században elég magas azoknak a jobbágyoknak a száma, akik csak két lóval, illetve 2 ökörrel rendelkeztek. A 19. század első felében a gazdák tulajdonában levő igaerő száma jelentősen megnövekedett. Ebben az 266