Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

valamint egy vörös festésű, jellegzetes sávos-pettyes mintával díszített, feltehetően palackrészlet igazolja. Ez a barna réteg nem csupán itt, a XI. szelvényben, de az északi VIII. szelvényben is benyúlt a keleti osztófal alá — melyet tehát itt sem a sziklára alapoztak (33. kép). Belőle a fal alól további bekarcolt díszú, valamint bordázott felületű fazéktöredékek, magasabb csésze- és fazékperemek, egy újabb vörös sávospettyes díszű, ugyancsak fehér anyagú edénytöredék, s néhány íves illetve négyzethálós mintájú, ugyancsak vörös festésű cserép került elő. Bár a déli részen is több helyen 30—50 cm vastag feltöltődés lehetett a legutolsó szint alatt, a vár építésekor jóval mélyebb gödrök, mélyedések keletkeztek az északi várfal mellett. E falat ugyanis a terepviszonyok miatt kívül igen mélyre kellett alapozni, majd a belső oldalán kialakult sziklaárkot építési törmelékkel, kevert agyaggal töltötték ki, végül felülre nagyobb szintkiegyenlítő agyagréteg került. Ebből — az osztófal alatt a 2. helyiség területére is áthúzódó — sziklaárokból, elsősorban annak alsó, törmelékes betöltéséből (29—30. kép) jelentős, a vár építése szempontjából korhatározó leletek kerültek elő. Több kisebb edénycserép mellett a 4. árokból egy kisebb — jellegzetes, piszkosfehér anyagú, szabálytalan bekarcolt csigavonallal díszített, kettősperemes, égett felületű, egyértelműen kézikorongon készített — fazék jelentős részét, az osztófal alatti agyagos rétegből egy nagyobb, hasonló, csak az edény felső részére korlátozódó csigavonallal ellátott, elég jó minőségű fazék felső részét emelhettük ki. (32. kép) Ezek kétségtelenül a várfal megépítését követő tereprendezés során kerültek ide, s valószínű, hogy a sárga agyagterítés-feltöltés is nagyrészt ebből az időből származik. A feltárás eredményeképpen így körben kibontakoztak a felsővár háromosztatú nyugati részének 70—200 cm magasságig megmaradt falai. A várfal délen és nyugaton átlag 100, északon 120 cm vastag volt, a későbbi osztófalak 70—80 cm-nek bizonyultak (33—34. kép). A felsőváron kívül még csupán tájékozódó jellegű kutatást végeztünk. A várkapu előtt, az említett, íves fallal övezett mélyebb területen előkerült egy törmelékkel teljesen betöltött újabb ciszterna, a környező szintet két túlfolyó-vályúja határozta meg (35. kép). Az íves fal valószínűleg az agyagos szigetelőréteget támasztotta. A felsővár alatti északkeleti oldalt csak vastag omlásréteg borította, az itt húzott egyik kutatóárokban egy, valószínűleg a felső vár kapujához vezető híd pilléreként meghatározó falazatot találtunk. Megkezdtük az alsóvár északi falához támaszkodó épületszárny alaprajzának tisztázását is. Itt vastag törmelékréteget, egy beszakadt boltívet, igen sok, a felsővárból ismert típusú paticsot találtunk, továbbá egy eddig ismeretlen keleti helyiségben részben feltártunk egy összedőlt 16. századi szemeskályhát (36. kép). Összegzés Az eddigi történeti és régészeti kutatások szerint a salgói várat a 13. század végén — 14. század elején emeltették a nógrádi Kacsics-nemzetség egyik —• kezdetben Tarjáninak, Salgóinak is nevezett — családjának tagjai. A vár a megye számos pontján birtokos család központjaként, hatalmának biztosítására, érdekeinek valamint értékeinek védelmére épült fel a nemzetség által viszonylag korán megszerzett Tarján földön. Az ismert adatok közelebbi korhatározást egyelőre nem tesznek lehetővé, írott forrás csak igen későn, 1341-ben említi a várat. A közös birtoklásra illetve fel228