Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)
Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról
-faszenes feltöltődésből, néha kifejezetten faszénből állt az igen vastag, néhol 70 cm-es rétegződés. Belőle jelentősebb mennyiségű 16. századi egyszerűbb kerámiaanyag is előkerült. Legalul, közvetlenül a málladékos sziklán vékony, finom sárga agyag alkotta réteget találtunk, mely a helyiség déli felében már csak néhol volt követhető. A déli részt magába foglaló IX. szelvényben a helyiség egykori külső fala sok helyen egészen az omlásréteg aljáig lepusztult — megállapítható volt, hogy kifelé dőlt —, míg a nyugati fal viszonylag magasan került elő. A rendkívül egyenetlen, természetes sziklakibúvásokkal is tarkított felszínű pusztulási réteg felett egy 60 cm magas, háromszög keresztmetszetű, felfelé ívelő oldalakkal faragott homokkő-elem jelentkezett, további kőgolyók és fehér anyagú, jó minőségű cserepek mellett. Alattuk két, elszenesedett gerendát figyelhettünk meg, s hasonló állapotban egy feltehető fateknő-darab is előkerült. A sárga, néhol még képlékeny és a vörös, erősen átégett agyagrétegeket égett csíkok választották el egymástól, néha több rétegben is, a dél felé emelkedő sziklafelszínt itt is gyakran vastag, csak hamuból és faszénből álló rétegsor borította. Az agyagból egy sárgásfehér anyagú, mázatlan, rozettás díszű kályhacsempe-darab is napvilágra került. Hasonló anyagú csempetöredékek — átégett számszeríj-nyílhegyek, golyóöntő fogó, ágyúgolyó, óntányér társaságában — különösen nagy számban kerültek elő a helyiség délkeleti része feletti magas sziklapad pusztulási rétegéből. Feltehető hogy az egyik elpusztult emeleti épületrészből kerültek oda A felsővár mélyebb szintjének középső, 2. helyiségét az 1. árok ,,D" szakaszával határoztuk meg, rétegeiről a keleti szakaszán húzott 3. árokkal is tájékozódtunk (17/b.,22—23. kép). A terep természetes nyugati esésének megfelelően mind az omlási, mind pedig a pusztulási és feltöltési rétegei lefelé futottak. A délnyugati sarokban egy nagyméretű kincskereső-beásást határozhattunk meg, másutt a vár pusztulása során létrejött rétegződés bolygatatlanul maradt ránk, fontos következtetésekre adva lehetőségeket. Az omlásréteg letermelése során — melyet az árokprofilok értékelése után az északi V., illetve a déli X. szelvényben végeztünk el — körben előkerültek a helyiséget határoló falak, illetve azok belső síkjai. A déli fal erősen lepusztult ezen a részen is, a két — keleti és nyugati —, magasabban ránkmaradt osztófalról megállapíthattuk, hogy később épültek hozzá mind a déli, mind pedig az északi várfalhoz — habarcsuk is eltérő —, csupán a nyugati fal felső részét kötötték be egy kis szakaszon a déli várfalba. Már a 3. árokkal megtaláltuk az északi fal keleti részén a felsővár külső kapujának maradványait (22. kép). Először az eredeti helyén lévő, 135 cm hosszú, 20 cm széles, vörös homokkőből készített küszöb került elő (24. kép), végei közelében egyegy, 3,5 cm széles és ugyanolyan mély, ismeretlen funkciójú bevágással. Majd az V. szelvényben feltártuk a belső, nyugaton szabályos, keleten az itt emelkedő bazaltoszlop miatt kissé szabálytalan tölcséresen szélesedő káváit is (16. kép). A 3. árokkal nem csupán a felsővár területét, hanem a küszöbtől északra eső terepszakaszt is vizsgáltuk. Itt a szikla meredeken esett lefelé, majd jóval mélyebben egy újabb keletnyugati, külső síkján már korábban is kivehető fal jelentkezett (23. kép). Az e fal által övezett, később a XII. szelvénnyel feltárt területről (26. kép), elsősorban az omlásrétegből több kőfaragvány került elő, melyek jelentős részét a várkapu keretezésével azonosíthattunk (25. kép). A rendkívül pusztulékony vörös homokkőből faragott elemek egy csúcsíves, élszedéses, 155—160 cm magas ajtónyílást határoznak meg, melynek szélessége a küszöbkövön megfigyelhető kopás alapján 80 cm lehetett. A 2. helyiségben előbb a keletre nyíló, a leírt VI. szelvényben már nagyrészt feltárt ajtónyílást bontottuk ki. Kiderült, hogy a helyiségünk felé eső oldalon eredetileg 224