Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Művészsors a XIX. század végi Nógrád megyében (Kubányi Lajos)

rövid idő után elköltözött Selmecbányára s így nem sikerült magányát megszüntetni.

21 A Kubányi család vagyoni helyzetéről semmilyen adatunk nincs. Később birtokuk kétségkívül lehetett, de a családi jövedelem nagyobb részét apja egyházi bevételei tették ki, majd később pedig fizető megrendelői köre jelentette a család megélhetésének hátterét. Ehhez csak annyit kell tudnunk elöljáróban, hogy soha nem volt otthon eladatlan műve. Általában megrendelésre dolgozott, de képeit a tárlatokról is azonnal megvásárolták. Szüksége is volt a nagyobb jövedelemre mert művészhez illő bohém életet élt. A majdnem két méter magas, jó kiállású férfi a társaság lelke volt azon a vidéken. Nagy kártyacsaták, közös névnapok, farsangi bálok — megannyi alkalom arra, hogy összejöjjenek a környék notabilitásai. És még két lehetőség ami összekötötte őt a környező földbirtokosokkal, vármegyei tisztviselőkkel, dzsentrikkel. Egyik a vadászszenvedélye, a másik a lovak szeretete. A későbbeikben látni fogjuk, milyen módon és tehetséggel festette a lovakat, de ő maga is szenvedélyesen szeretett lovagolni. Mindig volt lova vagy lovai, s rendszeresen rendezett nagy lovastiirákat. A családi hagyomány szerint gyakorta lovagolt Madách Aladárral hosszú távolságokra, megesett, hogy még a fővárosba is lóháton mentek fel. A korabeli sajtó csak egy távlovaglásukról adott hírt, amikor 1892-ben Madách Aladár, Szakáll Antal, Pósa István társaságában átlovagolt Korponára 9 óra alatt s onnan másnap ugyancsak lóháton tért vissza.

22 Ugyancsak a családi hagyomány említi, hogy Kubányi nehezen bírta elviselni hogy valaki megelőzze az ő lovait. Gyakorta előfordult, hogy az úton a kékkői vár tulajdonosát, Almássy grófot is vágtában megelőzte s másnap ártatlan arccal mentegetőzött, hogy nem tehet róla, de a lovak elragadták a hintaját. Baráti körének néhány tagját ismerjük hát. De ide sorolhatjuk Pintér Sándor szécsényi ügyvédet, a tudós néprajzost és archeológust, valamint Csalomjai Pajor Istvánt, a vármegye koszorús dalnokát. Amikor Csalomjai 1899-ben meghalt, Kubányi Lajosné kis cikkben írta meg közös emléküket a költővel. 1893-ban Madách Aladáréknál voltak Alsósztregován vadászni, de még semmi sem került terítékre. Kubányi hazamenvén nagyobb sikerrel járt s hat—hét elejtett nyulat küldött át a kastélyba, amit Csalomjai alkalmi versikével köszönt meg.

23 Halála, mint említettük, születésnapján következett be, 1912. május 5-én. Szívroham végzett vele. A megyei sajtóban megjelent nekrológok a nyolcvanas évek ünnepelt festőjének nevezték, aki a századforduló óta már ritkábban jelentkezett a tárlatokon mert az új irányzatokkal már nem tudott megbarátkozni.

24 A rendelkezésünkre álló adatokból nem volt rekonstruálható az életút minden szakasza. Jónéhány részadatot csak a következőkben fogunk említeni, de láttatni kívántuk eddig is azt a kapcsolatrendszert, amely Kubányi életét, mozgásterét átfogta. Rokoni-baráti kapcsolatrendszer, társasági szokások, kiegyensúlyozott élet, aránylag gondtalan megélhetés, megyei elismerés és anyagi siker — ezek az egyéni tényezői életének. A megyei környezet Hogy a fenti egyéni tényezők hogyan tudtak érvényesülni illetve milyen alapokon nyugodtak, azt kell a következőkben megvizsgálnunk. Ha Kubányi művelődési-kulturális közegét vesszük szemügyre, figyelmünk elsősorban a két meghatározó 105