Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Politikai harcok Nógrád megyében Madách Imre részvételével 1846–48
közgyűlés elé. A küldöttség tételesen felsorolta, milyen visszaélések történnek a választások során, majd javaslatokat tett ezek megszüntetésére. így ebből tudhatjuk meg, hogy Nógrádban csak annak a nemesnek volt szavazati joga, aki már elmúlt 18 éves, a megyében lakott vagy itt volt birtoka, a választáson személyesen részt vesz és a választási névjegyzékben szerepel. A szavazás mikéntjére továbbra is megtartották a közfelkiáltást s mellé a titkos szavazást tervezték, ha az előbbi nem ad egyértelmű eredményt. Ezt a titkos szavazást igen bonyolultan képzelték el. A megyeháza épületében egy ablaktalan szobában elhelyeznek 4—6 darab más-más színűre festett fadobozt. Ebbe a helyiségbe külön előszobából jut be a szavazó s a kilépés is biztosítva lesz, ugyanis a kijárati ajtó a megyeházán kívülre nyílik, ahol ugyancsak őrködnek a szavazatszedő bizottság tagjai, a visszaéléseket elkerülendő. A ládákba golyókat kell dobni, jelöltenként egyet. Az előszobában ugyanannyi mennyiségű és színű láda van, de ezekre még külön felírják a jelöltek nevét is egy papírra. ,,Az olvasni nem tudó szegényebb sorsú nemeseket" itt felvilágosítják, melyik szín melyik jelöltet jelenti, utána bemennek a másik terembe, s a szavazatokat jelentő golyót a már ismert ládába dobják. A szavazatszedő bizottság egyenként hívja be a lajstrom szerint a szavazókat. így ki van zárva a tumultus, a hamis név, a kétszeri szavazás lehetősége stb. Legalábbis így gondolták el ezt a tervezetet készítők, mert a közgyűlés határozata elutasította a javaslatot, illetve módosítani kívánta azt. (A nagymérvű analfabétizmus miatt a szavazás technikája szükségszerűen nehézkes, de ez a javaslat valóban kissé túlbonyolítottnak tűnt.) 1846-ban egy újabb bizottság az öt évvel korábbi tervezet alapján újabb javaslatot dolgozott ki. (Ebben a bizottságban ott találjuk Fráter Pált, Szentiványi Anzelmet, Huszár Károlyt, Dessewffy Jóbot, Sréter Horácot, Kacskovics Károlyt, Kubinyi Ferencet, Madách Imrét stb.). Az ő javaslatuk amellett, hogy mélységesen elítéli a választási megvesztegetéseket, „mint az emberi méltóságot lealacsonyító" tevékenységet, megtartja a szavazás előbb ismertetett titkos módját, de azzal a kitétellel, hogy ezzel csak az éljen, aki akar, tehát nem kötelező. Aki nem ezt választja, az a személyenkénti szavazásban nyíltan megmondhatja, hogy kire adja le voksát. Végül is nem tudjuk pontosan, milyen módon mentek végbe a szavazások ezekbe n az években. A közfelkiáltás ekkor már ritka eset, a személyenkénti szavazás a gyakoribb. Ezen arendszeren majd az 1848-as választási törvények módosítanak, bár lényegesebb javítást ezután sem tapasztalunk. De feltétlenül szólnunk kell előbb az 1847-es választásokról, az utolsó rendi országgyűlés megyei előkészü__l£tßirol. Elsősorban azért, mert e két választás között alig nyolc hónap telt el. S a példátlanul bo trán yos 1847-es választások rés ztvevői t^jfő^eceploit-kivétel néb. JmljjttJ^láljuk1848jújiiusjy)^ irányítóiként! A skandalumok olyan nagyok voltak, hogy még 1848 februárjában az országos lapokban is zajlottak az összecsapások a múlt évi események felett. Másrészt az akkor szembenállók rétegződése mutatja, hogy a választások, a politikai küzdelmek csoportosulásai milyen összetevők alapján alakultak, milyen pártok, kisebb alkalmi szövetségek szerveződtek a megyében, azok milyen szellemi, politikai felkészültséggel tudtak részt venni a megyei és az országos politika sorsdöntő kérdéseiben. E csoportosulás ok közül _êgy__érdekes társaságot kell a továbbiakban részletesebben megvizsgálnunk, amelynek tagja volt maga Madách Imre is. 55