Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok

elszegényedés révén ekkorra már csekély számú, különböző falvakban elszórt parányi jobbágy telkekre zsugorodtak. Példaként megemlítjük, hogy Balassa Imre földbirtokosnak Terény, Galgaguta, Magyarnándor, Szenté, Szátok, Bánk, Ősagárd, Alsópetény, Nőtincs községekben volt jobbágyi telkekre osztott birtoka.

10 A megye egy másik földbirtokosának Egry Évának Keszegen, Legenden, Patakon, Tereskén és Érsekvadkerten voltak negyed- és féltelkekre osztott házhelyei.

11 A földbirtokosoknak és nemeseknek az egy-egy faluban lévő telkeik száma 4—8 között mozgott. Ez azt eredményezte, hogy a megyében alig volt olyan település, amelyiknek csupán egy földbirtokosa lett volna. Az volt a jellemzőbb, hogy egy-egy falun egyidőben több földbirtokos osztozott.

12 A falun belüli jobbágytelkek földbirtokosok közötti megosztottsága segítségünkre lehet annak megértésében, hogy a szlovák települések miért ott alakultak ki megyénkben, ahol most is vannak. Közismert, hogy a katolikusok és az evangélikusok között a vallási ellentétek a 18. század elején, az újratelepítés időszakában sem szűntek meg, sőt az erős katolizáció következtében egyre inkább fokozódtak. A 18. század elején a váci katolikus püspök a Vác környéki protestáns gyülekezetek templomait elkoboztatta, s ezeket vagy leromboltatta, vagy katolikus templommá alakíttatta át. Ekkor szüntette meg a keszegi, a nőtincsi, a kosdi, 1718-ban az ősagárdi protestáns gyülekezetek templomát és szabad vallásgyakorlatát.

13 A csesztvei katolikusok az ottlakó evangélikusok tanítóját elkergették, templomukat leromboltatták.

14 A 18. század folyamán a megye evangélikus vallású lakói — valamennyien szlovákok — tömegesen küldik panaszos leveleiket a megyéhez a katolikus papok túlkapásai ellen, akik arra kényszerítik őket, hogy a mátraverebélyi búcsúba járjanak, a katolikus egyházi szertartásokon részt vegyenek, a vízkereszti házszentelés, a temetés, az ágybér szedésének jogát maguknak tartják fenn. A többségében református és evangélikus vallású fő- és köznemesek, a túlerőben lévő katolikus egyházzal szemben úgy is igyekeztek tiltakozásukat és ellenállásukat kinyilvánítani, hogy a tulajdonukban lévő házhelyekre elsősorban evangélikus vallású szlovákokat ültettek. Az evangélikus vallású Vay Ádám Alsó-Bodonyba,

15 Bene Pál és András, Egry Márton, Battik Gergely Szügybe,

16 Barátnaky Ferenc és Magdaléna Csesztve kétharmad részébe,

17 Jeszenszky Miklós és Farkas Pál Osagárd, Bánk, Szátok, Terény, Galgaguta,

18 a református vallású Ráday Gáspár Lucfalvára és Ludányba telepített evangélikus vallású szlovákokat.

19 Kétségtelen vallási háttér húzódott meg Hellenbach György erdőkürti földbirtokos intézkedése mögött is, amikor 1771-ben a község egy részének tulajdonosa lett, a katolikusokat elkergette birtokáról, helyükre evangélikus vallású szlovákokat telepített.

20 Nyilván nem a véletlen eredménye, hogy a váci püspök és az esztergomi káptalan Nógrád megyei birtokaira evangélikus vallású szlovákok letelepedésére nem került sor.

21 Egy-egy település nemzetiségi (szlovák—magyar), vallási (evangélikus—katolikus) összetételének belső arányát az határozta meg, hogy a falu földbirtokosai közül ki mennyi létszámú és milyen vallású jövevény letelepedésére adott engedélyt. A családok számát természetesen a rendelkezésre álló telkek száma és nagysága határozta meg. Ez alapján a nemzetiségi és vallási arányoknak hét változatát különböztethetjük meg megyénkben : 1. magyarok — csekély létszámú szlovákok (Ludányhalászi, Herencsény, Szenté, Magyarnándor, Nógrádkövesd, Szátok) 2. szlovákok — csekély létszámú magyarok (Bánk, Bér, Bokor, Felsőpetény, Galgaguta, Kétbodony, Lucfalva, Ósagárd, Sámsonháza, Szúpatak, Vanyarc) 166