Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: Üveghuták, üveggyárak Nógrád megyében

Az 1741—45-ös adóösszeírásban továbbra is a megye által megszabott 40 forintnyi adóval találkozunk.

19 Bél Mátyás 1742-ben a Bécsben megjelentetett Nitotia Hungáriáé Novae с. művében Nógrád megyéből a divémyi hutát megemlítve a következőket írja : „ ... az üveg, amit itt fújnak jobb az átlagosnál, és olyan áttetsző, hogy a cseh üveghez hasonlítható."

20 A huta termékeinek kiválóságát tehát mi sem bizonyítja jobban — igaz csak a fúvott stílusú technikában, amiben az anyag színtelensége és a belőle fúvott formák arányai, karcsúsága volt a termék meghatározója — mint az új stílusú, a kristálystílust megteremtő cseh üvegipar termékeihez való hasonlítás. A fúvott üvegstílushoz erősen kötődő üvegiparunkra a cseh üveg földrajzi közelsége, a hutamunkások származása, a felvidéki területeken erősen hatott, s különösen a kristálystílus felé mutató átmeneti típusok előállításakor. A cseh üveg művészi színvonalát azonban csak egy évszázad múlva tudták utóiérni, és bizonyos technikában túlszárnyalni a megyei üveggyárak. Az 1770-es úrbéri összeírás

21 iratai néhány adattal bővítik a „Huttá"-ról kialakult edigi ismereteinket. Ugyanis a település zsellér lakóinak egyedüli megélhetési forrása továbbra is az üvegkészítés volt, mivel sem földdel, sem réttel nem rendelkeztek. Az uradalmi alapítású huta lakosai emlékezetük óta az üveges iparral szolgálták földesurukat: „Sklenarskym remeslem Panum nasim sluzime." Minden fajtáját készítik és árulják az üvegnek. Ezért a tevékenységért a földesúrnak 26 forintot fizetnek, és külön 1 forint 50 dénárt a pálinkafőző üst után. A huta alkalmazottjait — a szakmunkásokat — már tisztán bérmunkásoknak kell tekintenünk, mert csak az üvegcsűrben végzett munkájuk után kapott bér biztosította megélhetésüket, ezen kívül más jövedelemforrásuk nem volt. Arra a kérdésre, hogy a feudalizmus keretében milyen mértékben alakultak ki a kapitalista jellegű viszonyok, azaz mennyire vált széleskörűvé a bérmunka, ez a kevéske adat nem adhat feleletet. Érdekes adatra is bukkantunk az irat 6. pontjának bejegyzésében, ahol azt tudakolják, hogy milyen robotot teljesítenek. A válaszból kiderül, igaz ugyan, hogy csak „üveges iparral" szolgálják az uraságot, de ezen kívül ha megkívánja, akkor évente 3—4 fuvar deszkát és zsindelyt szállítanak Málnapatakról Divénybe, vagy Divényből Gyarmatra. Tehát a hutások szükség esetén, akár mint a robotra kötelezettek, bizonyos időre kötelesek voltak részt vállalni a szállítási munkákban. Az eredeti szabad jogállásuk már bizony elfelejtődött. így tehát nem véletlen, hogy az üveges települések lakosságának megélhetése, életkörülménye a huta termelésének, gazdasági fejlettségének volt a függvénye. Ezért is érthető az üvegtechnikában való fejlődésük gyorsasága. Egy-egy, a termelés szempontjából kedvezőtlenebb év a hutatelepülések lakosságának elvándorlását is eredményezhette (hiszen még az adót sem tudták kifizetni) így olyan helyekre költöztek, ahol biztonságosabb jövedelem és életkörülmény megteremtését remélhették. Megyénkben ez a folyamat a 18—19. század fordulóján következett be. Az úrbéri összeírás alapján biztosan állíthatjuk, hogy az üveghuta, munkásainak létszámát tekintve a megye egyik legnagyobb ipari jellegű létesítménye volt a 18. szazad második felében, a gácsi posztómanufaktura mellett. Összesen 32 családfőt írtak össze. Az üvegesek név szerint a következők: Э^Г