Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Adatok Nógrád megye földművelésének XVIII–XIX. századi történetéhez

dalmi tulajdonban lévő vermekre vonatozik. Mesko István petői uradalmában nyolc veremről tesznek említést 1713-ban, melyek mindegyikében száz kila búza volt.

153 Bertzelli Gergely, Bércei községben lakó földbirtokos 1731-ben készült végrendeletében olvashatjuk: „Harmadévi Búza egy hatvan kiláis veremmel és tavali búza két veremmel, egyikben hetven killa és másikban ötven killa vagyon, melly búza 1730-dik esztendőben termett négy veremmel vagyon, egyikében vagyon százhúsz killa, másikában nyoltvan killa, harmadikában hatvan killa és negyedikében találva hetven killa vagyon.. ,"

154 Palo Pál 58 éves halászi (Ludányhalászi) lakos 1754. évi vallomásából is arra következtethetünk, hogy a helybeli uradalom vermei egyenként 50—100 kila gabona tárolására voltak alkalmasak: „Azon Vermek nem egyforma nagyságúak, de 50 kilán alól egy sincs azonban némelyiké 100 kilánál is nagyobb."

155 Az egy jobbágyháztartáshoz, vagy uradalomhoz tartozó vermek számáról pontos kimutatásaink nincsenek. A fellelhető verem összeírások között sajnos egy sincs, amely a paraszti gazdaságra vonatkozna, valamennyi uradalmi birtoklásra utal. A Rádayak ludányi birtokán 1758-ban közel kilencven vermet írtak össze.

156 Radványi Tamás legendi földbirtokosnak 1755-ben 14 verem őszi, 4 verem tavaszi búzája volt.

157 A sőji uradalomban négy sorban tizenöt gabonásvermet vettek leltárba 1835-ben.

158 A vermek a település közepén, vagy szélén helyezkedtek el. Karancskesziben 1758-ban a falu közepén levő „Kaloda Hegyen", Heréden 1841-ben a község szélén voltak a vermek.

159 Az idősebb adatközlők is a vermek e két elhelyezési gyakorlatára emlékeztek, szülők, nagyszülők elbeszélései alapján. A vermek helyét általában azon a magasabb fekvésű területen jelölték ki. ahol még három méter mélységben sem kellett talajvíz feltörésével számolni.

160 A veremben tárolták a búzát, árpát, zabot, rozst, a kétszerest. Szúszék Az általunk vizsgált időszakban a parasztság másik legelterjedtebb gabonatárolásra használt eszköze a szúszék volt. Más néven, a (rendelkezésünkre álló többszáz adat közül csupán egy említi: „hambár vagy szúszék".

161 Előfordulása tájegységhez nem köthető, a megye déli, középső és északi részén egyaránt megtalálható. Anyagára csupán két adatunk utal. Az egyiket az 1721. évi losonci limitációban találjuk, amely „tölgyfa szúszék" árát közli, a másik Kelemen István vilkei jobbágy 1760. évi kárlistájában olvasható: „Két tölgyfából való nagy szúszék."

162 Ez a tároló eszköz nem sorolható a paraszti gazdaság rövid életűtárgyai közé, szúszékok még a két világháború között is a Nógrád megyei parasztság kamráinak nélkülözhetetlen tartozékai voltak. A szúszékoknak szép példányait őrzi a balassagyarmati Palóc Múzeum is amelyek többsége 1960 után került a gyűjteménybe. Az elmúlt évtizedek gyűjtőútjain a gabonatároló szúszékok sokaságának dokumentációját készíthettük el. Az anyag, a technika (ez utóbbiról forrásaink egyetlen adatot sem őriznek) ismertetésénél így nem kell kizárólag a levéltári anyagra támaszkodnunk. A gyűjteményben található és a paraszti háztartásokban megfigyelt szúszékok alapján pontosabban rögzíthetjük e tárgyak anyagát, szerkezetét és formáját. A szúszék tölgyfából készült. A 15—20 cm széles hosszanti élükön hornyolóval kiárkolt oldaldeszkák, a négy sarokpillérbe csúsztatva, zsindelyszerűen kapcsolódnak egymásba. A hátsó oldalfalból kinyúló facsapon forgó fedele domború alakú. Díszítés nincs 313