Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Adatok Nógrád megye földművelésének XVIII–XIX. századi történetéhez

a fél keresztek közt legeltette, úgy hogy a juhok a fél keresztekre is fel ágaskodtak."

115 A paraszti gazdaságok többségében az aratás munkafolyamatait (gabona levágása, kévébe kötése, keresztbe, csomóba rakása, illetve boglyába, petrencébe hordása) a családtagok végezték el. A nagycsaládon belüli munkamegosztásra adatot nem találtunk forrásainkban. Tudjuk, hogy megyénk több községében még a XIX. század végén is megvolt ez a bővített családszervezet. Gyűjtéseink időpontjában (1956—60) az idősebb adatközlők emlékanyagából csupán azt sikerült megtudnunk, hogy a szülőkkel együttélő legény és házasemberek feladata volt az aratás. Ez utóbbiaknak a feleségük, a kaszával arató legénynek pedig lány volt a marokszedője. A családfő a ház körüli munkákat végezte, felesége pedig az aratóknak főzött. A XIX. század közepéig a fél- és ennél nagyobb telekkel rendelkező gazdák többsége házas, vagy legényszolgát tartott. Aratáskor kaszált, kévét kötözött, a keresztet, illetve csomót rakta össze.

116-A nagyobb gazdáknál előfordult az is, hogy aratómunkásokat fogadtak fel az északi megyékből tömegesen érkező sarló és kaszás aratókból. Egy karancskeszi jobbágynál 1842-ben Árva megyéből érkezett 5 férfi végezte az aratást.

117 A kisebb földterületű uradalmakban —• megyénkben ezek az apró nemesi földbirtokosok voltak az általánosak — már az újratelepítést követő évtizedekben sem vették szívesen igénybe a jobbágyok és zsellérek robotmunkáját. Nándori Bene István 1714. július 28-án Korponán kelt levelében arra utasítja ispánját, hogy „ ... a Gergei majorságot penich nem bánom ha könynyebben esik pénzes aratókat fogadjon, aki maga életén légyen, ha három garast is napjára kellene adni. . ."

118 Később is pénzes, illetve szakmányi aratókra bízzák a majorsági gabonatáblák learatását. Az aratómunkások nem a megye lakói közül kerültek ki, hanem az északi megyék falvainak lakóiból, akik június közepe táján csoportosan indultak el az ország termékenyebb tájai felé, hogy aratást vállaljanak. Radványi Ferenc már a XVIII. század elején megállapítja, hogy Nógrád megyében az aratást az északról érkező szlovák lakosok végzik.

119 A megyetörténeti összefoglalások, a levéltári feljegyzések sokasága később is arról tanúskodik, hogy — a XIX. század közepéig — a megye uradalmaiban, olykor a gazdák is, a gabona aratását az Északmagyarországi szlovákokra bízzák.

120 A közgyűlési jegyzőkönyvek, levéltári adatok arról tudósítanak, hogy Nógrád megye elszegényedett lakossága az Alföldre járt rendszeresen aratni. A kálnóiakról tudjuk, hogy 1769-ben a falu lakói az Alföldre mentek aratni.

121 A pálfalviak Fegyvemeken arattak 1770-ben.

122 A füleki nemesekről azt írták 1797-ben, hogy az Alföldre járnak aratómunkát vállalni.

123 A megye 1808. évi közgyűlési jegyzőkönyve arról tudósít, hogy a megye lakóinak egyharmad része az Alföldre jár aratni.

124 Gyakran a telkes jobbágyok is vállaltak aratást az Alföldön. Ennek bizonyítására csupán egyetlen adatot idézünk. Szöllős Pál lapujtői háromnegyedtelkes jobbágy szolgálója 1755-ben arra a kérdésre, hogy otthon tartózkodott-e Szöllős Pál és felesége, így válaszolt: „ .. .nem volt otthon, mivel az Gazda az Alföldön aratáson volt, az Gazdasszony pedig az Szent Kútnál."

125 A más vidéken aratást vállalók mindig férfiak voltak, a feleség soha nem vett részt ebben a távoli munkavállalásban. Ezt tapasztalhattuk, adataink alapján, a megyénkbe érkező aratóknál is. 309