Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)
Tanulmányok - Történelem - Belitzky János: Miskolczy-Simon János Nógrád vármegye dualizmuskori utolsó főlevéltárnoka
regényíró, népdalgyűjtő és verselő is volt, az 1898 óta alispán Nagy Mihály is verselgetett, de mind a ketten történelmi tanulmányokat is írtak, miként Simon is. Nagy Mihály 1905-ben Nógrád, Simon 1906-ban Borsod vármegye II. Rákóczi Ferenc-korabeli állapotairól értekezett és hihető, hogy ismerték egymás tanulmányait. A társaságbeli kapcsolatai szemszögéből tekintve pedig talán annak is volt némi jelentősége, hogy miskolci írótársának és barátjának, Sassy Csabának és annak festőművész bátyjának, Attilának, apja Sassy János 1856-ban Balassagyarmaton született és innét került 1882-ben Miskolcra kórházi orvosnak. 34 A borsodi dzsentri Simon János tehát mindenképpen otthon érezhette magát a nógrádi dzsentrik „uram-bátyám" világában, és ebből két, életét befolyásoló tény szűrhető le. Az egyik az, hogy mint vármegyei főtisztviselőnek a nógrádi dzsentrik politikai irányvonalához kellett csatlakoznia, a másik az, hogy szépirodalmi munkásságát tovább folytatva szakíthatott a miskolci avantgárddal. A balassagyarmati és a miskolci helyzetkép összehasonlítása Dolgozatom elején már utalmtam arra, hogy értelmiségiek véleménye szerint milyen volt az a társaságbeli légkör, amely Balassagyarmaton, a vármegye 1886 óta nagyközséggé degradált székvárosában levéltárosunkat fogadhatta. A közölt nézetek mellett — és részben azok ellenére és kiegészítésére — ki kell hangsúlyoznunk, hogy a volt mezőváros ekkor alakult át igazán várossá. — Furcsa ellentmondás, de ma már Balassagyarmat történetének e korra vonatkozó részletesebb ismeretében teljes joggal állíthatjuk, hogy ez így igaz, Az 1923. évi papírforma szerinti rendezett tanácsú várossá nyilvánítás nem történhetett volna meg, ha a századelő nagy építkezései és városrendezési elgondolásai 1914-ig nem valósultak volna meg. 35 Miskolc és Balassagyarmat ellentétes hangulatának egybevetése csak azért lehetséges, mert mind a két város megyeszékhely is volt. Igaz, hogy az ilyen hangulat-megítélések mindig egyéni jellegűek és magukon viselik a kedvező vagy kedvezőtlen benyomások személyi hatását, mégsem térhetünk ki előlük. Simon János esetében pedig még támpontunk is van: Kaffka Margit. Nézeteit nyilván nem zárta magába, hanem miskolci baráti körében is nyíltan hangoztathatta, már csak azért is, hogy az adottságok megváltoztatására ösztökélje őket. Véleményét — Kertész Erzsébet női szemmel jól meglátott és megfogalmazott összesítését követve — I így foglalhatjuk össze: „Margit — noha boldog nyarak emléke fűzte hozzá — soha nem szerette Miskolcot. Nemcsak azért, mert nagyanyja figyelő szemét érezte minden mozdulatán, hanem mert a hároméves pesti tartózkodás után elvágyódott „az unalmas, pókhálós csizmadiavárosból", ahogyan leveleiben írta. . .. „Érzés itt nincs, és ebben a környezetben nem is lehet, itt minden „szívügy" a praktikus élet céljaira van berendezve, és minden szerelem fejvadászat." És műveiben később is hasonló színekben és hangulatban bukkan fel Miskolc emléke. Gyökértelen, parvenü fészeknek festi, amely túl gyorsan fejlődött az ősi civisvárosból a felvidék kulcsává, nincs hangulata, hiányzik belőle a dzsentriréteg, amely Kaffka világában hibáival együtt is színt adott a magyar vidéknek. És nincs kultúrája, ezt hiányolta legjobban a szavak és gondolatok szerelmese... A szociális 251