Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Vörös Károly: A magyar nemesi felkelés a napóleoni háborúk korában

ség jogát arra, hogy mentes maradhasson a hadseregben teljesítendő gyakorlatilag élethosszig tartó sorkatonai szolgálattól és az e hadsereg fenntartására szedett állami adó fizetéséből. Miikor ui. a török kiűzése és magyar rendinemzeti függetlenülési kísérletek bukása után a győztes, (de ennek érdekében a nemességgel kompromisszumra kényszerülő) Habsburgok megkezdték Magyarország saját igényeiknek megfelelő újjászervezését, az 1715. évi országgyűlésen a nemesség e két előjognak fenntartása fejében lemondott a külön magyar hadsereg létesítéséről. Az ország védelmére a nemesség fenntartotta saját személyes felkelési kötelezettségét, — de mivel ez hagyományosan csak a már kitört háború esetén volt mozgósítható, az országgyűlés kénytelen volt hozzájárulni állandó (gyakorlatilag elsősorban a: jobbágyság és a polgárság soraiból kiállított és a jobbágyságtól és a polgárságtól behajtandó adó és szolgáltatások által eltartott) zsoldos sorkatonaság létesítéséhez.. Á nemesség azonban fenntartotta annak jogát, hogy az adó (a „hadiadó") összegét és az újoncok létszámát országgyűléseken időről időre maga határozhassa meg.

1 Maguknak az így felállított és ettől kezdve időnkénti országgyűlési alkudozások után állandó létszámot tartott magyar ezredeknek irányítása azonban kezdettől fogva kikerült a magyar szervek kezéből és azok a császári hadseregnek lettek szerves részei, melyen belül különállásukra már csak egyenruháik magyaros szabása utalt. Számuk azonban kivált Mária Terézia háborúkban gazdag uralkodása alatt egyre nőtt: 1780-ban a hadsereg 88 gyalogezredből 28, 21 gránátos zászlóaljból 3, 52 lovasezredéből 19 volt magyarországi eredetű.

2 Ilyen körülménj'ek között már úgy látszott, hogy a nemesi felkelés az udvar számára végleg elvesztette jelentőségét. Valóban III. Károlytól II. Józsefig — leszámítva az osztrák örökösödési háború első szakaszát 1741-ben —nem is hívták fegyverbe. Pedig a nemesség nem csekély tartalékot jelentett felhasználható emberanyagban, hiszen a francia forradalom előestéjén végrehajtott magyarországi népszámlálás szerint létszáma mintegy 400 ezer főt (197 616 férfit) tett ki, az ország lakosságának 4,6 %-át. Bevonása a hadsereg megcsökkent állományának kiegészítésében így előbb-utóbb elkerülhetetlennek látszott. Annál is inkább, mert a felkelő nemes felszerelése és eltartása, legalábbis részben, nem az államkincstárt terhelte, és mert a nemességtől a személyes felkelésen túi még úgynevezett bandériumok, tehát a nerhesség költségén toborzott és eltartott zsoldos alakulatok felállítását is követelni lehetett. 2) A Habsburgok birodalmát a XVIII. század végétől sújtó hadiesemények csakhamar szükségessé tették az inszurrekció hadbahívását. Az inszurrekció hadbahívására a napóleoni háborúk során négy ízben került sor: 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben, és 1809-ben. Közülük csak az 1809. evi ker'ilt harcbevetésre, az 1797. és 1800. éviek már harcrakész állapotban voltak, de a háború még bevetésük előtt befejeződött, az 1805. évinek szervezése pedig a békekötés időpontjában még nem is volt befejezve. E felkelés során a nemesség végülis mintegy 135 ezer embert állított ki, — ha a tényleges résztvevők száma ennél valamivel kisebb lehetett, lévén lehetséges, hogy ugyanaz a személy több felkelésben is részt vett légyen. A szervezés módja kis eltérésekkel mind a négy esetben azonos volt, és nagyjából az 1741-ben kialakított eljárást követte. A királynak az inszurrekciót megajánló törvény alapján a felkelést kihirdető rendelete személyes felkelésre kötelezett saját költségén minden nemest és ilyennek tekintendő személyt, — aki kora, testi állapota, vagy más elfoglaltsága miatt nem volt erre képes, 94