Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Benda Kálmán: A magyar köznemesség művelődési törekvései a XVIII. században
a kisnemesi, úgy is mondhatnánk paraszti színvonalon élő kisnemesi tömegek adják. A birtokos nemesek száma és aránya sokkal egyenletesebb képet mutat országosan. Próbáljuk most már meghatározni, a XVIII. század végi Magyarországon mekkora lehetett az értelmiség száma. Az 1980 októberében Mátrafüreden rendezett francia—magyar történészkonferencia az értelmiség történeti szerepével foglalkozott. A résztvevők két álló napig vitatkoztak azon, hogy különböző korokban kit nevezhettünk értelmiséginek. A válasz, főleg a régebbi évszázadokra, bizonytalan, az 1790-es évek végén az értelmiség már nagyjából kialakult réteget jelent. A magam részéről az értelmiséghez számítok mindenkit, működjék egyházi, vagy világi pályán, aki magasabb iskolát végzett és értelmiségi feladatokat tölt be. Akármilyen tágra szabjuk is azonban az értelmiség meghatározását, a XVIII. század végén magyarországi számukat aligha vehetjük nagyobbra 15—20 000-nél. Ha 20 000 értelmiségit veszünk, ez Magyarország kereken 10 millió lakosságában százalékban már nem is, csak' ezrelékben fejezhető ki. Ennek az értelmiségnek természetesen csak egy hányada volt nemesi származású. Hogy pontosan mennyi, nem tudjuk, mégis azt hiszem, hogy nagyjából helyesen határozzuk meg az arányt, ha azt mondjuk, mintegy a fele lehetett nemesi, a másik fele városi polgári, részben ekkor még kis számban plebejus eredetű volt. A kérdés most már az, hogy ez a nemesi származású értelmiség, amely ezt követően a reformkorban előre tör, hogyan és mikor vált értelmiséggé? Egyáltalában mikortól beszélhetünk arról, hogy Magyarországon a nemesség soraiból értelmiségiek jönnek? Tudjuk, hogy 1794—95-ben a magyar jakobinus mozgalomban 49 személyt állítottak bíróság elé. A 49-ből 14 volt birtokos nemes. Azt hiszem, ez már önmagában is mutat valamit. A magyar jakobinus-perben bíróság elé áhítottaknak 28 százaléka tehát a birtokos nemességből került ki. (À birtokkal nem rendelkező kisnemeseket nem számítottam ide.) Ügy vélem, ez már jelzi, hogy megkezdődött egy folyamat, amely azután a XIX. század elején tetőzik. A konferencia megelőző előadásaiban sok szó esett a XVIII. századi nemesi gazdálkodásról, életvitelről és életszemléletről. Számos egykorú, vagy közel egykorú leírás is ismert, amelyeket gyakran idézünk is az akkori elmaradottság jellemzésére. Nem vonom kétségbe, hogy ezek a leírások a birtokos nemesség zömére jellemzők, mégis úgy vélem, egyet nem veszünk figyelembe. Azt, hogy ezek a leírások már a felvilágosodásból visszanéző nemesség karikatúrája egy részben meghaladott korszakról és életmódról. Bár közismert, hadd olvassam fel Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezetéből azt a részletet, amely anyai nagyapjáról, az öreg Bossányi Ferencről szól: „Vagyonával keveset gondola; ménese, gulyája, nyájai örömére voltak, nem haszonra; pásztorai számolának, amint magoknak tetszett... Szérűje gazdagon rakva asztagokkal, széna- és szalma-kazalokkal, pincéje tele borral, vermei élettel, s ezeket a szükség idején inkább nyitá meg a szorultaknak hitelbe, s kamat nélkül, mint nyerekedőknek fizetésért". Életét teljes igénytelenség jellemzi. „Náddal födött, vályogból rakott házában teljes pátriárkái felelősséggel éle, bírája, békéltetője, tanácslója az ügyefogyottaknak, perlekedőknek, osztozkodóknak, kik idegen vármegyékből is, több napi járóföldekről hozzá folyamodtak... Bért, ajándékot senkitől el nem véve." Élete teljesen egyhangú volt. „Lement istállójába megtekinteni, ha kocsisa s fullajtárja 89