Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

jelentett. Ez a köznemes űr a maga „szemétdombján" a maga kisigényűségében és rövidlátásában sajátját tartja legtöbbre, kertjébe idegen oltóágai:, szőlejébe máshonnan való vesszőt be nem enged. A máséra nem vágyik, persze azt nem is ismeri, látóköre nem terjed túl faluja határán. Nem is lép ki abból, csak ha keresztelőre, lakodalomba, halotti torra hívják, meg esztendőben egyszer közeli vásárra, harmadévenként megyei tisztújító közgyűlésre. Hámos lovait.tavasszal legelőre küldi, s csak akkor veret rájuk patkót, ha ilyen útra éppen sor kerülne, s visszatérve, akkor is, ha lóháton ment volna el kocsisával egyiken-másikon, nyomban levonatja róluk a vasat, hogy ne fogyasszanak szénát, abrakot. „Kolozsváron és Marosvásárhelyen túl soha nem járt. nem is vágyott, és ő ezt nagy boldogságnak tartá." írásbeli érintkezés végett is ritkán fog tollat, szobájában a „keskeny íróasztal... avatag poros levelekkel rendetlenül felhalmoziva". Olvasnivaló mindössze Werbőczy Hármaskönyve, a Biblia és a kalendárium ; de az elsőnek fő tételei amúgy is ismertek, a második főképp a családi események idő során való, a harmadik pedig a bevételek és a kiadások meg a napi események följegyzésére szolgál. Üjfalvy apja, ki legalább elment megnézni, a fő mezőgazdasági munkákat, hogyan végzik jobbágyai, „könyv és olvasásról egyáltalában semmit sem tartott, idővesztésnek, élhetetlenség é.3 leszegényedésre vezető biztos útnak nevezé mindig", s mikor Bécsből hazatért fiát a neki átengedett birtokrészen szénagyűjtés idején könyv mellett találta, haragjában meg sem látogatta többé. Különben amint Keczeli kalendáriumába ritkán kerülnek, akkor is csekély bevételi és kiadási összegek, úgy bejegyezni való esemény is csak kivételesen adódik, hiszen „csendesen teldegelnek napjai az édes semmitse tevés közt". Bossányí legalább igazi táblabíró módján azzal űzte el unalmát, hogy „bírája, békéltetője, tanácsadója" volt „az ügyefogyo'ttaknak, perlekedőknek, osztozkodóknak, kik idegen vármegyékből is, több napi járó földekről hozzá folyamodtanak", s hogy ezt folyvást folytathassa, kiült háza elé, beszédbe elegyedni a járókelőkkel. S nemhogy díjat vagy ajándékot fogadott volna el a jogi szakvéleményért azoktól, kiket szolgabíró, falusi bírák is az egész vidékről hozzá irányítottak: még „ő tartá el őket cselédjeikkel, lovaikkal, valamíg a pör előtte lefolyt, s nem különben a tehetősbeket, mint a szegényt". De a forgalom sodrából kieső s helyzetével nagy mozdulatlansággal megelégedő köznemes típusát Keczeli képviseli, midőn a magáétól és saját életmódjától eltelve, más dolgába nem avatkozik, egyébbel, mint a maga szűk körével nem törődik, átfogó jellegű érdekek, magasabb, országos célok ködbe vesznek magába feledkező tekintete előtt. Nem néz előre, csak a jelent is meghatározó múltat szemléli, konzervatív felfogása ellensége minden változtatásnak, úgy él és gondolkodik, mintha a lassan múló időt megállíthatná maga fölött. A régimódiba, megszokottba merev belegyökerezés, a maga szűk körébe süppedős, kifelé önelégült elzárkózás azonban a köznemesség kisebb részének, mely felvidéki és dél-erdélyi városiasabb települések, még inkább az ausztriai határ közelében vagy a Duna mint fő forgalmi út mentén gyakorta túl tudott adni mezőgazdasági fölöslegein, már nem volt sajátja. A maga függetlenségére ugyan, kivált a jobbágyokkal való bánásmód dolgában, hasonóképp sokat adott. Olvasmányokkal szintén nem, a gazdálkodást illető szövegekkel is alig bíbelődött. Míg Lyczei munkái elsősorban nagy uradalmak berendezésére és kezelésére adtak útmutatást, s a csehországi Fischer részletes előírásokkal szolgáló könyvét is legföljebb bene possessionatus-ok forgatták, a középbirtokos ne78