Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

ki, hogy keresztvonásukkal erősített írásnál fogva soha tőlük s maradékaiktól „el nem idegenednek, hanem halálokig engedelmes és szófogadó jofobágyj lesznek". A munkaerőén kívül a jövedelem biztosítását célozta, midőn arra az időre, míg távol kellett lennie, a földesúr másra bízta jobbágyait. Tajnay Péter 100 tallérért 10 esztendőre zálogba vetette két Románfalván, Nyitra megyében lakó jobbágyát, módot adva a zálogbirtokosnak arra, hogy „szabadon robotoltathasson vélek"; s mivel ez látta, hogy „szegény állapottal vannak", hogy jobb hasznukat vehesse, marhát s eszközöket adott kezükre a zálog lejártakor való megtérítés fejében.

15 A török pusztította részeken birtokhoz jutott urak jövevények befogadásán kívül az egykori királyi Magyarországon bírt földjeikről is vittek át jobbágyokat; jobbmódúak külföldiek betelepítésére is áldoztak, ennek azonban nemegyszer a tősgyökeres magyar, kivált kálvinista parasztok elüldözése lett a következménye. Kellő számú munka-, termény- és pénzszolgáltatásra kötelezett alattvalók biztosításán kívül birtoka épségével s lehető növelésével is törődni kellett a faluhatár egyedüli birtokosának. Nemcsak birtokperekkel kellett bajlódnia az ősiséggel kapcsolatban a sokfelé ágazó rokoni kapcsolatok miatt. Nagybirtokosok arrondirozásai kedvezőtlen cserével, esetleg birtokállományának csorbulásával fenyegették. De ha sem ettől, sem a falu elpörlésétől nem kellett tartania, területének csonkítatlan megóvásáért akkor sem ártott résen lennie. Abból, hogy szomszéd helységek — mint Alsósztregova és Kisfalu — határa gyakran nyitva állt egymás nyájai számára, rendszerint még nem származott komolyabb összetűzés. De ha erőszakosan terjeszkedő birtokos volt a szomszédban, állandóan fenyegetett a joggyakorlat, hogy aki esztendei háborítatlan használatot tudott kimutatni adott földdarabban — s maga a kor kimagasló jogtudósa sem csinált titkot belőle, hogy erre ilyen-olyan tanúkat nem volt nehéz találni —, az illető úr már igényt formálhatott rá. Ám magára a falu népére rá lehetett bízni, hogy ilyen igénylésekből eredő pörösködésnek s a nemegyszer emberölésig fajuló határvillongásoknak lehetőség szerint elejét vegye. A községi bíró a falubeliekkel együtt esztendőnként végigjárta a terület határvonalát s megújította a határjeleket; de időközben is volt valamennyiüknek gondja rá, hogy nyomban észrevegyék és orvosolják, ha a szomszédok határkövet mozdítottak el, határfát vágtak ki vagy határdombot hánytak el. Ugyancsak a falu bírája szokta eligazítani azokat a szinte mindennapos, olykor igen bonyodalmassá váló jogvitákat, amikor valakinek legelő jószága kárt tett másnak a szénafüvében vagy vetésében, s a károsult szokás szerint a kártevő állat behajtásához folyamodott.

16 Ha birtokának és népének megmaradása nem okozott külön gondot a maga kúriájában élő köznemesnek, s ennek alapján háztartása bőven el volt látva a szükségesekkel, a maga jogainak konzerválásán s az őt megillető szolgáltatások behajtásán felül semmi fontos feladat nem terhelte, élhette a maga kényelmes életét. A szatmári békével az önálló Magyarország megteremtéséért és fölépítéséért vívott küzdelem, az ezzel együttjáró európai tájékozódás, melyből Rákóczi oldalán a köznemesség legjobbjai is kivették részüket, mind a semmibe hullt. A Habsburgokkal kötött kompromisszum után az uralkodó osztálynak a bécsi politikával nem rokonszenvező része is annyira felhagyott a korábbi önálló nemzeti célokkal, hogy az 1741-ben előállt kedvező nemzetközi helyzet sem tudta benne életre kelteni a három évtizeddel előbb folytatni nem tudott törekvéseket. Ehelyett a nemesség az 1741-i országgyűlésen jellemző módon a bécsi udvarnak nyújtott segítség mellett saját előjogainak megerősí73