Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

és réteket kaptak, a nyomások uruknak osztott részeiben. Ám az osztozkodás, az újjárendezés gyakran olyan esetben sem folyt összeütközés nélkül, ha, mint Alsósztregován, létrejött ugyan bizonyos megállapodás a közbirtokosok között, de akadt köztük, ki egyéni érdekeit a közösnek elébe helyezte. Még évekkel a mérnöki felmérés alapján történt felosztás után is egyik összetűzés és kártétel a másikat követte az új elválasztóvonalak mentén: másnak jutott rétdarabokat elfoglaltak, lelegeltettek, erőszakkal lekaszáltak, felszántottak; kárban talált jószágot gazdája nem engedett behajtani, mire ruhájától megfosztották, s mikor vissza akarta kérni holmiját, véresre verték. A közbirtokosok többsége a határ közös legeltetését az egynek-egynek egész erdőrészeket juttató eldarabolás után is fenn akarta tartani nemcsak a helybeliekkel, hanem, ahol ugyancsak volt birtokrészük a szomszéd kisfalu lakóival is, kiknek hagyományos szokás szerint az alsósztregovai határban is engedték legelni nyájaikat. Sarkallta erre az urakat, midőn a II. József-féle fölmérés megindult, az aggodalom is, hogy a legelő használatától is adózniuk kell majd, jobb lesz hát, ha a kisfalviak bevonásával többek között oszlik meg a teher. Am a fiatalabb nemzedékhez tartozó Madách Sándor tilalmassá tette egy erdőrészét, s a kisfalviakat, kik csak ott tudtak átjutni alsószregovai legeltetésre, eltiltotta az áthajtástól, s mikor mégis megpróbálkoztak vele, elvétette ruhájukat s állataik behajtásával fenyegetőzött. Évekig elhúzódó vitája támadt ebből birtokostársaival, elsősorban Révay Péterrel, kit a határból a legnagyobb rész illetett. Révay azt hangoztatta, hogy mivel a kisfalviaknak szűk a határuk, ő társaival ezután is engedi nekik a legeltetést az alsósztregovai határban, de ha ezzel nem tudnak élni az áthajtás eltiltása miatt, alig tudják majd állami s földesúri terheiket viselni; viszont Madách annál kevesebbre megy vele, ha mindössze 5—6 holdas erdején nem bocsátja át jószágukat, mert az alsósztregovaiak szabadon legeltetnek ott; különben sem lehet tilalmat via facti elrendelni a többi birtokos egyetértése nélkül. Madách többszöri viszontválaszában arra hivatkozott, hogy a kisfalviak csak engedékenységből jutottak legeltetéshez Alsósztregován, ő pedig korlátlan jogából, melyet a vadászást illető rendelkezések is erősítenek, nem enged, annál kevésbé, mert megóvni kívánt, egyébként is mintegy 50 holdas erdejében gallyakat, lombokat is szoktak levágni a kisfalviak; van nekik különiben az igások számára óvott legelőjük saját határukban, Alsósztregovára kereskedés céljára tartott juhokat akarnak hajtani. Révay azonban fejére tudta olvasni, hogy időközben szerződésszöveget küldött a kisfalviaknak azzal, hogy ha évi 6 ft fizetésére kötelezik magukat a kérdéses erdő használatáért, átengedi ott nyájaikat, de ha a szerződést nem írják alá s erővel tovább hajtogatnak, mint hatalmaskodók, s zendülők ellen büntetőeljárást fog indítani. Holott — fűzte hozzá Révay — abban az erdőcskében a legelő nemcsak Madáchné, hanem közös a compossessordkkal, nem teheti hát magán jogúvá a közöst; eddig az alsósztregovaiak nem tudtak a legelő felosztásáról s nem akarnak tudni róla ezután sem. Bár a szolgabíró is figyelmeztette Madáchot, hogy lehet a joghoz való szigorú ragaszkodást a jószomszédi viszony fenntartása kedvéért keggyel és engedékenységgel mérsékelni, ő kitartott álláspontja mellett. Birtokostársaival nem jött 1ère megegyezés, s jogát végül is elismerve, a vármegye tiltotta el a kisfalviakat a kérdésben forgó erdő használatától, nyilvánvalóan súlyos hátrányukra. De nemcsak nekik volt mit Madách terhére írni, az alsósztregovai közbirtokosok között kitört határvillongások is kétségtelenül összefüggtek magatartásával.

13 Madách egyéni rendelkezései már teljes értékű arányosítás felé mutattak, 71