Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

kunkban más olyan kérdés is volt, amely népszerűségben, gyakoriságban hasonló voít. A büntetőtörvény módosításának mikéntjéről volt szó. A megyei közgyűlést megelőzően történt meg annak az országos választmánynak az üléssorozata, amelyet a nádor hívott össze 1841 novemberében. A választmány azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg a büntetőtörvénykönyv, a büntetőeljárás és a hazai börtön ügyek állapotát és tegyen javaslatot a megjobbított gyakorlatra. A közgyűlés figyelme ebből következően ez irányban felfokozott volt. A megyei küldöttek január 17-én megtartott összejövetele előtt fejeződött be az országos választmány üléssorozatának első szakasza, továbbá az elnöklő alispán érdeklődésénél fogva is rendkívüli módon vonzódott e témához. Más vonatkozásban úgy tűnik kellő informáltsággal is rendelkezett, hiszen a választmányban elnöklő Tihanyi főispán családi köréhez tartozott, így a feltételezésünk megalapozottnak tekinthető.

23 Mindezen feltételek együttes megléte miatt — amihez még hozzá kell számítanunk a megyei közgyűlésen részt vevő hagyományosan jogászi beállítottságú küldöttek személyében rejlő inspirációkat — nem csodálkozhatunk, hogy e kérdéskörnek nagy teret biztosítottak ezen az ominózus összejövetelen. Az alispáni adatok szerint 1841 elején nyilvántartottak 740 folyamatban levő pert. Ezekből 27 tagosztályi és arányossági, 30 hatalmaskodási, 2 határozási, 17 visszahelyezési, 10 régi csődületi, 376 adóssági, 92 zálogos, 20 örökösödési, s osztályos, 26 becstelenítési, 28 ellentállásbeli. A törvénykezést két gyakorlati fogyatékosság gátolta : egyrészt az, hogy a törvénykezés idejét nem hangolták össze a közgyűlésekkel, és mivel a bíráknak a közgyűlésen kellett lenniök, elmaradt a már erre az időpontra kijelölt per, másrészt az ügyvédek túlságosan hosszú ideig tartották maguknál a periratokat, ezért nagyon nehéz volt, sőt peranyag híján nem is lehetett a tárgyalás időpontját kitűzni. (Bár mindkét hiba ellen érvényben volt helytartótanácsi rendelkezés, csak éppen nem tartották be.) Vagyis az alkalmazott gyakorlat szerint: „A törvénykezésekkel folyvást együtt tartatnak közgyűlések, s törvényszékek, és ezeken kívül még számos küldöttségek, úgy, hogy a pörökben azon idő alatt az ügyvédeknek dolgozni, a bíráknak ítélni majdnem lehetetlen." Nagy gondot jelentett a meglevő törvénykezési gyakorlat a büntetőtörvényszékek működésében. Az előre kijelölt törvénykezési idő elszakadt a büntetések szükséges alkalmazásától, és így, vagy túlságosan hosszú ideig foglalta le a perben érintett megyei tisztviselőt, vagy hosszabb ideig nem születhetett ítélet, ha a bűntett két törvénykezési idő között történt. Ebben az esetben a bűntettet elkövető rab tartása is megoldandó volt. Megoldásra várt az ítélkezési gyakorlat egységesítése is. Nincs állandó tagja a kijelölt bíróságnak: ,, . .. A törvényszékek tagjai változnak, hasonló esetekben különböző tagok ítélnek, különböző nézetekkel, s így számos ellenkező ítéletet hozatnak". Már 1836-ban megtörtént az, hogy a törvényszékekre táblabírákat jelöltek ki, de közöttük elenyésző volt azoknak a száma, akik fontosnak tartották megbízatásukat és rendesen megjelentek, valamint részt vettek a döntések meghozatalaiban. A közgyűléshez a következő szavakkal fordult az alispán: ,,Egy szabad alkotmányos országnak látjuk beligazgatás, s az alsóbb lépcsőzetű bíráskodás minden terhét maga a nemzet által ingyen viseltetni. Azok kiknek szinte vannak otthon saját dolgaikkal elég bajaik, számos ügyeik gondviselését kívánók, elhagyják házokat, összejönnek évnegyedi ülésekre, s megyéjökre nézve fáradhatatlan szorgalommal teljesítik 190